Ma ide fogunk eljutni.

Egész éjjel ömlött az eső, de reggeli után átváltott abba a csendesülő lágy áztatásba amely napokig képes kitartani. Tehát itt álljunk meg egy percre, és értekezzünk két szívbemarkolóan lényeges dologról.

1. A Sátor (nagybetűvel, mert tulajdonnév)

Ha az ember körülnéz egy pöpecebb kempingben, vagy akár csupán egy katalógusban, akkor rögtön szembeötlik, hogy az ideiglenes otthonok méretében és fantáziadús kialakításában nincs felső határ. Minden évben látható egy olyan újabb kreáció, amely felülmúlja az addigi legvadabb várakozásainkat. Én azt mondom, hogy a vízhatlanságon kívül az egyetlen igazán fontos dolog a családosok számára, hogy odabent a hálóhelyektől szeparáltan körbe lehessen ülni egy kempingasztalt.

A hegyekben gyakori, hogy az egész nap alkalmas a szabadtéri programokra, de este (vagy épp reggel, mint ma) esőt kapunk a nyakunkba. A vízhatlanságot vízoszlop-magasságban adják meg a gyártók. A 6000 mm-es sátor nem azért jó, mert egy hét méter mély tó fenekén szeretnénk sátrazni, hanem azért, mert ekkora víznyomás érheti az anyagot minden egyes, az égből leszáguldó vízcseppből. Amely csepp ennél is nagyobb lendülettel érkezik a levegőből, annak egy része átüti magát a ponyván. Ilyenkor odabent finom ködszitálásban melankóliáznak a lakók, lassacskán elázalogva. (Az olyan sátor, amelybe konkrétan folyik befelé víz, essen teljesen az érdeklődési körünkön kívül. Az ilyen eldobható variánst hagyjuk meg a szigetfesztiválozóknak, akiknek külön áldás a mosdási lehetőség).

2. Ruházat

Legelőször is a gumicsizma a gyerekek számára. A szülők bizonyosan elhárítják a nedvességet remekmívű bakancsaikkal (és a mozgásuk is kontrolláltabb a pocsolya-útvesztőben), de az apró lábakra készülő, mégoly kitűnő lábbelik is könnyen megadják magukat a reggeli harmatos fűnek, és egész nap cuppog a láb. Nem beszélve a térdig csurom gatyákról, és a reggeli harmatnál jelentősebb veszedelmekről. Nagyobb túrára azért ritkán indulunk el gumicsizmás időben, de a kempingben áldott komfortot biztosít az elnyűhetetlen kalucsni, és ráadásul elég csak beleugorni a hosszadalmas fűzölődés helyett. (Lásd az ide vonatkozó részeket Fekete István szintén naplószerű remekművében. No nem erre a blogra gondolok.)

Na jó, a ruházat magasabb vertikumáról később értekezek, lássuk az élményeket.

Alaphelyzet: esik. Látótávolság: 100 m. Lehetőség: városi program. Bad Ischl-ben találtunk rá erre. A kezdetben nyafogó srácokat végül egy falovas postakocsi derítette jobb kedvre. (Remélem figyelitek a gumicsizmát)

Ennek szomszédságában megvehettük a Salzkammergut Kártyát, ami nem is éri ám meg igazán, olyan csekély kedvezményeket nyújt. De amint látható, itt északabbra, kikerülve a hegység központi részéből már nem is esik. Ezen felbuzdulva a Wolfgangsee-hez száguldottunk, hogy ismét egy vasúti kuriózummal legyünk gazdagabbak.

A SchafbergBahn fogaskerekű vasútja 1893 óta üzemel ugyanazokkal a gőzösökkel, de mindig újabb szénnel és újabb gőzzel. (Lehet kiselőadást tartani a gyerekeknek a fizikáról és a fosszilis energiahordozók problémaköréről. A kedvüket úgyse vesszük el). A kis járgányok 1190 m szintkülönbséget küzdenek le, hoppá! Elég borsos áron, de megéri. Illetve megéri, ezért elég borsos áron.

A Schafberg 1783 m magas, észak felé lenyűgöző, 500 m mély sziklaletöréssel tekint a tóvidékre. A kilátást frenetikusnak mondják. A mi időjárási front barátunk viszont azt akarta, hogy a hegy lankásabb déli oldalán - ahol a vasút kapaszkodik - felhők kergessék egymást a vad szélben, kilátást adva a Wolfgagsee-re, ám észak felé tömény köd kérleljen minket visszatérésre a távoli jövőben.

A blog témája és hangulata talán azt sugallja, hogy a mi gyermekeink mindig lelkes kirándulók, akik örömmel trappolnak hegyen-völgyön, erdőn-mezőn, szüleik szakavatott irányítását követve. Ha az olvasónak eddig ez a benyomása, akkor bizony csúnyán át van verve, tehát a tisztesség nevében tegyük helyre ezt a dolgot. Például a jelen helyzetben a vasúttól 10 perces sétára található a csúcs, de a fiúk már az állomáson nyafogtak, hogy nem mennek sehová. Nőm és én felvettük parancsoló-könyörgő hadállásainkat, amely annyit ért, hogy morogva, kényszeredetten utánunk koslattak azért. Fent a megkönnyebbülés, hogy nem kell tovább menni, illetve a felhők és a csókák azonnal elmulasztották minden bajukat, teljes a jókedv, illan a dac.

Praktikus tanácsokat is ígértem a blog részeként, íme:

Mit tegyünk, ha mi felnőttek élünk-halunk a kirándulásért, de a gyerekeinknek nincs ínyére a dolog?

1. Maradjunk otthon.
2. Hagyjuk őket otthon.
3. Ígérjünk fűt, fát, bogarat, cukrászdát, lufit, kisautót, öccsük csalánba gurítását.
4. Hazudjunk nekik valamit a célt illetően, bízva abban, hogy olyan jól sül el a túra, hogy nem olvassák a szemünkre utólag.
5. Hazudjunk nekik, nem bízva semmiben, ellenben vállalva a hitelességünk örökre való eljátszását és a társadalom megvetését.
6. Lelkesítsük őket partizándalokkal, így formálva át zsenge személyiségüket eltökélt túraimádóvá.
7. Hívjunk el másik családot is, a nagyobb gyereksereg jobban elvan.
8. Ne hívjuk el azt a baráti házaspárt, akiknek a gyerekeit utálják a mieink.
9. Tiltsuk meg nekik a kirándulást.
10. Olvassunk blogot túra helyett.

Ezek többszörösen bevált módszerek, valamennyinek a hatásosságáért kezeskedem.

De a jó hangulatú családi túráknak legfőbb kulcsa a türelem. Jó tudni, hogy mit szeretnek. A mi srácaink szeretik ha nyílt a terep, és látják a célt, az erdőben vonszolódás nem kenyerük. Szeretik a patakot, a beleesést. A sziklára kapaszkodást. Szeretik ha vár van a túra végén. Ha csúcs van a végén. Ha menedékház van a végén, fogyasztással. Ha siklóernyős starthely van a végén. Ha hazamegyünk a végén.

Jó szolgálatot tesz a holtpontokon némi rágcsálnivaló menet közben a kis kezekbe,  illetve bármilyen jól kitalált játék és móka.

A vonat indulása előtt még 20 percet ácsorogtak a fiúk szorosan a mozdony mellett, tanulmányozva annak szegecselését. Érdekes, hogy olyanok is csinálták ezt, akik nem gyerekek. 

Hazafelé megálltunk Bad Goisern-ben fagyizni és játszóterezni. Egy gigantikus felhőszakadás utolsó cseppjeire értünk vissza a kempingbe. Jól tettük, hogy mára kicsit kijjebb menekültünk a nagy hegyek szorításából!

Íme a térkép a mai helyszínekről:

Linkek:

Salzkammergut Card

SchafbergBahn