A tegnapi álomszép túra eszményi időjárását már az este folyamán eső követte. Éjjel azután már nem esett.

Zuhogott... Pedig voltak mára terveink Schladming környékén.

Kellemes 12 fokra keltünk a sátorban, a saját osztrák tócsánk közepén. A gyerekek az egész napot gumicsizmában töltötték. Annál is inkább, mert a bakancsaik tegnap a gleccseren egy félnapos, döglött pisispelenka méretére és súlyára szívták meg magukat vízzel. (Akinek volt már ilyen a tulajdonában, az tudja miről beszélek. Rendes alapozó edzést lehet tartani a pelussal. Ínhüvely-gyulladás, mire elviszed a kukáig).

A bakancsok orrán az avatott hegymászószem afféle recés műanyag erősítést vélt felfedezni annak idején, a vásárlás hevületében. Egy avatott halászember, a maga szenvedélytelen módján viszont rögtön rávilágított volna arra a suszteripari tényre, hogy ez egy recés szita. Plankton-kitermelésre ideális, ám gleccserre nem annyira.

A ruháink egy része is odalett, de hál' istennek felfedeztük, hogy a Camping Zirngast igazából egy téli síszállodához tartozik, amelynek az alagsorában a fűtött szárítóhelyiség nyáron is üzemel. Csodálatos  válasz ez a télen-nyáron hasonló igényekre.

Az eső elálltáig hosszasan fetrengtünk a sátorban, ahol olvastam a kicsiknek némi Harry Pottert, majd a Képregényes Műtrágyagyártást, s azután még Nietzsche-től valami vidámat.

Amikor már mindenki kacagott, akkor beültünk az imádnivalóan száraz és meleg autóba, hogy elguruljunk Obertal-ba, a Nikkel Múzeumhoz. Kis séta vezetett a festői romhoz, amelyben szépen bemutatták az ércnek nehezen nézhető kőzet nikkellé válását. Degeszre áfonyáztuk magunkat az alpesi bozótosban.

A múzeumocska ragyogóan ötvözi a fém-üveg menőzést a középkori masszivitással. Kis bányatáró is van a gyerkőcöknek:

A völgyben, kissé lentebb, törpék mesevilága mulattatott  bennünket.

Ha sok ilyen helyre járok, annak az lesz a vége, hogy telerakom a kertet az életkoromhoz passzoló ízlésvilágú pucér női törpékkel. Azután a szomszédság összesúg, és elvisz a rendőrség.

A következő célpont a közeli Untertal szurdoka és vízesése volt, a helyiek ezt a fantáziátlan fantázianevű Wilde Wasser attrakcióként adják el (Sommercard-dal ez is ingyenes :))

Én annyit mondhatok erről, hogy:

• az első függőhídig szép és biztonságos a menet,
• az útvonal jól ki van építve, de nem az előreszaladó 10 éves kölkökre tervezték,
• tehát, ha több a gyerek, mint a felnőtt, akkor lendszabályozzuk meg őket, de dulván,
• ha a gyerekek mégis renitensek, akkor inkább csak az első függőhídig menjünk, később nagyon le lehet esni az szurdok oldalából az ösvényről.

Izgalmas forrásokra lelhetünk lefelé, és felkutathatjuk mindenki számára a megfelelő méretű lapulevelet.

Három órára értünk vissza a kempingbe. Újra esni kezdett. Én megpróbálkoztam a sátorban Bayer Zsolt gyerekverseivel (kivonatosan, a csúnya szavak miatt), de a kicsik inkább az egyéni olvasás és a rajzolás mellett döntöttek.

Az élmény/lerajzolom hányados hozzávetőleg öt az egyhez értékű lehet, mert egy óra múlva bejelentették a fiúk az újabb kalandigényüket. A szemerkélő esőben ez ebben az esetben csakis Radstadt meglátogatása lehetett. Népszerű síközpontról van szó. Télen, behavazva biztosan nagyon szép. Besnapszozva, léccel a lábunkon, a kocsmapult előtt, egészen magával ragadó lehet. A nyári esőben viszont simán csak kellemes. Van cukrászda, és játszótér a gyerekeknek.

Reménykedünk a szebb időjárásban.

itt jártunk:

Linkek:

Nikkel Múzeum

Wilde Wasser

Radstadt