2018. ápr 27.

A világegyetem legnagyobb titkának a megfejtése egy Karintiai faluban kezdődött.

írta: hegyIVÁNdorló
A világegyetem legnagyobb titkának a megfejtése egy Karintiai faluban kezdődött.

Dél- és Kelet-Karintia (Karawanken/Saualpe) - különjárat

A címben a világegyetem legnagyobb titkát ígérem, és ez mi más is lehetne, mint az univerzum keletkezése. Manapság az ősrobbanás a legelfogadottabb elmélet erre, még a Vatikán szerint is!

„A keresztények a természetfölötti Istenben hisznek, aki az univerzumot létrehozta, míg a tudomány azt mondja el nekünk, hogyan tette mindezt” – állítja a jezsuita Guy Consolmagno, a vatikáni csillagvizsgáló vezetője.  

Az ősrobbanás elméletének egyik atyjaként számontartott belga katolikus pap és fizikus, George Lemaitre (1894–1966) pedig a következőkkel igyekezett az új eszméhez szoktatni a híveket: „Isten teremtő aktusa nem csupán az, ami 13,8 milliárd éve történt, hanem ma is folyamatosan történik” Szerintem ez teológiailag zseniális, bár azt hiszem, hogy nem nyugtatja meg azokat, akik már a kopernikuszi világképre is bibliatagadást kiáltanak. A darwiniról nem is beszélve.

Ha egy gyanakvó óvodás azt mondja az ősrobbanásra, hogy "Ááá, ezt csak úgy kitalálták", akkor pontosan fején találja a szöget. Ezt bizony tényleg csak kitalálták. Mindez úgy történt, hogy amikor a táguló világegyetem elmélete elfogadottá vált, akkor egyes tudósok gondolatban visszaforgatták az idő kerekét, és nem tudtak másra jutni, mint hogy egy pontból kezdődött minden. Tehát csupán a józan, paraszti eszükre hagyatkoztak. (Az is igaz, hogy azóta mindez már irtózatosan szövevényes matematikai egyenletekkel is bizonyítható.)

De szerencsére, nekem most nem kell ezen lamentálnom, a dolgom csupán annyi, hogy visszafejtsem a történetet az olvasóim számára a karintiai faluig, azon belül is Carl Auer von Welsbach házáig.img_8122.JPG

A táguló világegyetemre abból a megfigyelésből jöttek rá, hogy a csillagok fényének a színe torzult. Nagyjából az összes csillagé. Úgy, mintha távolodnának. Ahogy az elszáguldó mentőautó szirénájának a hangja mélyül. Ez a közismert Doppler effektus.

102417_lg_ligodarkenergy_feat.jpg

De vajon honnan tudták, hogy ezek torzult színű fények, és nem egyszerűen csak olyan anyagok égnek abban a csillagban, amelyeknek más a színük? A színképelemzésből, ami ez esetben egészen pontosan azt mutatta meg, hogy olyan anyagok NEM léteznek, amelyek azzal a színnel égnének, amilyeneknek a csillagok színét mi itt látjuk. Szóval, ezek szerint nem az eredetileg kibocsátott fényüket érzékeljük, hanem annak valamilyen megváltozott hullámhosszait.

Ahhoz viszont, hogy kijelenthessük, hogy semmilyen ismert anyagkeverék nem ég a csillagok színével, rengeteg kísérletet kellett elvégezni a létező anyagokkal. És itt jön a képbe Carl Auer von Welsbach, aki az Althofenben lévő ősi házában rendezte be laboratóriumát, ahol élethossziglan kutatta az égés rejtelmeit. Közben sejtelme sem lehetett arról, hogy az eredményei később majd a csillagászatot szolgálják, ő egészen másra volt kíváncsi.

(Ebben a bejegyzésemben olvashattok arról, hogy a jó öreg Carl igazából miben érezhette magát májernek a maga korában, miben is villantott nagyot akkoriban. Ő ritkán szerencsés volt abban a tekintetben, hogy már az életében híres és gazdag lett a felfedezéseiből, de száz év múlva még elismertebbé vált a magas tudomány szemében.)

Lássuk tehát, miben is áll pontosan ez a varázslatos színképelemzés.

A fény eltérő hullámhosszait az emberi szem különböző színeknek látja. A természetben előforduló, általunk látott fények éppen úgy sok-sok hullámhossz keverékei, mint a barokk festmények palettán kikevert árnyalatai.

Az alkimisták és a korai kémikusok régóta használták a szemüket arra, hogy egy láng színéből következtessenek az égő anyagra. De hát, ez egy eléggé pontatlan megoldás volt. Ám miután a Newton által felfedezett prizma világossá tette a fény keverék voltát, egyesek azon kapták magukat, hogy prizmát tartanak nemcsak a nap, hanem az égő szénaboglya lángja elé is. Ez azonban olyan zagyvalékos fénytrutymót eredményezett, amellyel nem jutottak előrébb, de a gyötrő igény arra sarkallta őket, hogy pontosabb eszközt készítsenek, amely kirajzolja egy papírra azokat a hullámhossz-tartományokat amelyek léteznek a fényben, de viszont üresen hagyja azokat amelyek nem. És készen is volt a színképelemző (spektroszkóp).

A színképelemzést 1802-ben William Hyde Wollaston fejlesztette ki, és műszerével először vette észre, hogy a napfény szivárványában bizony vannak üres sávok (összesen 574 helyen), amelyeket mi szabad szemmel nem látunk. Ügyes műszerkészítő, és megfigyelő volt a Vili, de halvány lila gőze sem volt az okokról.

Gustav Robert Kirchhoff jött rá arra 1858-ban, hogy a különböző színtartományokból, más és más anyagok égésére lehet következtetni. Viszont az ő vizsgálataiba teljesen bekavart az a fény, amit a hevítésre használt gáz bocsátott ki.

Ezt Bunsen küszöbölte ki azzal, hogy az általa kifejlesztett égő 1480 °C-nál is melegebb, igen forró lángja alig sugárzott látható fényt. Így a mi hősük, Auerbach, - Bunsen tanítványaként - már mindent megkapott ahhoz, hogy kiteljesedjen.

És csak gyújtogatott, és vizsgált, és csak gyújtogatott, és vizsgált. És papírcsíkokra rögzítette az eredményt. Íme két eredeti a múzeumból, nagyszerű, nemde? (A terbium színképe 1907-ből)

img_8124_1.JPG

És itt látható két mai spektroszkópos kép. Kiköpöttül emlékeztetnek a vonalkódra. Vékonyabb és vastagabb csíkok váltogatják egymást rajta, több-kevesebb szünettel.

kepkivagas_11.JPG

A hidrogéné lám elég egyszerű, de a vasé már egészen hasonlít a félkilós párizsi vonalkódjára.

Iszonyatos babramunka volt elégetni először a kémiai elemeket, majd azután azok legváltozatosabb összetételének ezernyi példányát, de csak így találhattak rá arra a színképre, amely egybevág a napfényével. (Emlékeztek: kábé a szivárvány, de 574 kisebb-nagyobb fekete csíkkal, itt-ott)

Megállapították tehát a nap összetételét. (hidrogén 70,7%, hélium 27,4%, nitrogén, oxigén, szén, vas, magnézium, szilícium, kén és a nemesgázok összesen 1,9%) Gondold el, mekkora flash lehetett, amikor 20 éven át minden papírcsíkodat összenézed a napéval, és egyszer csak, - a Barátok közt szünetében, avagy porszívózás előtt - egyezőnek találod. Nyilván nem hiszel a szemednek, és kosz marad a lakásban. Egyébként a papírcsíkok szívbajos nézegetésének szokása a mai napig megmaradt a tinédzserlányok körében.

Oké, tehát van egy, a mi napunkhoz hasonló csillagokra jellemző anyagösszetétel, amely, tegyük fel, hogy az alábbi ábra szerinti hullámhosszú fényekkel ég. (Valójában párizsi)

  kepkivagas_12.JPG

 

Ehhez képest találnak egy csillagot, amelynek tök ugyanolyan a mintázata, csak egy mélyebb hullámhossz-tartományban. (Felül a napé, alul a távoli csillagé)

 kod.JPG

Lehetne éppen ez egy más anyagokból álló csillag is, de nem az, mivel ilyen fényű anyag-összetételt sohasem sikerült kreálni semmilyen anyagkeverékből. Tehát ez csak azt jelentheti, hogy a csillag tulajdonképpen a mi napunk fényével ég, de hozzánk már nem így ér el, hanem a fény összes hulláma egyformán megnyúlva. És ezt egyetlen dolog okozhatja, a gyors távolodás. 

Hiszen egy fényt kibocsátó, mozgó objektum előtt feltorlódnak a hullámok, mögötte pedig kinyúlnak. Ezt a kinyúlást nevezik vöröseltolódásnak (a vörös felé hosszabbodnak a hullámok a kék felől).

(Amúgy csak a fény hullámhossza, azaz a színe változik, a sebessége nem, de ebbe most ne menjünk bele)

Oké, de mi van azokkal a csillagokkal, amelyeknek a képe eltér a mi párizsinktól? Ők más életszakaszban vannak. A bölcsis csillagok szinte csak hidrogénből állnak. A mi napunk egy young adult, az a mázlink, hogy már elköltözött a szüleitől. Az öreg csillagokból jóformán elfogy már a hidrogén, viszont egyre több a más elem.

Nos hát, apránként minden életszakaszra megállapították a rá jellemző vonal-mintázatot. És bizony, egy adott életszakasz mintázata, ahány olyan csillag, annyi helyen volt a hullámhossz-skálán (minél távolabbi, annál lejjebb). Íme egy G típusú csillag képe, csak az élmény kedvéért.

g5iii-spectrum_star.png

Hát ez óriási! Egy csapásra azt is tudjuk egy csillagról, hogy milyen öreg, és azt is, hogy milyen messze van!

És a legfőbb amit tudunk, Hogy az univerzum TÁGUL, TÁGUL, TÁGUL!

Ám az ősrobbanás ezzel együtt is csupán egy jól megalapozott teória. Gondolkozzatok az ügyön, hátha jobb is eszetekbe jut. Tudjátok, a Nobel díj összege 300 millió forint. És nem mindenki olyan ügyes, hogy kártyán nyerje el, mint Gorcsev Iván. Szóval gondolkozzatok.

 

Szólj hozzá

Karintia Karintia-Karawanken/Saualpe Karntencard Althofen Karawanken-Saualpe