Sivá Brada szent forrása a cipszerek földjén
Szepesség és Magas-Tátra (4. nap)
Akkor ez most hol is van pontosan? Ja, hogy Szlovákiában? Na nee...
Pedig bizony ám! És a bejegyzés végén majd beavatást nyertek a roppantul hindu hangzású szent hely titkaiba is, de előtte még járjátok velünk végig, bemelegítésképpen:
- Szepeshely 800 éves katedrálisát, és a Kárpát-medence egyetlen egyházi városát
- Szepesvár hatalmas erődítményét
- Zsigra ősi templomát
- Szepesolaszit, az itáliai várépítő mesterek lakhelyét
Mindez a cipszerek földjén található, akik még II. Géza idején, az 1100-as évek közepén települtek ide szászföldről.
A németen alapuló nyelvük jól meg van tömve szláv és magyar jövevényszavakkal. Hogy mást ne mondjak, a saját nemzeti elnevezésük például a magyar szepes szóból jött, ami szép vidéket jelent. (Szépes - Szepes magyarul, abból Zëps - zëpser szászul, amit a hivatalos német nyelv Zipsternek mond, és a magyarok cipszernek kanyarították vissza).
Érdekes egyébként, hogy a Szepesség városai 360 éven kereszül Lengyelországhoz tartoztak, miután Luxemburgi Zsigmond 1412-ben elzálogosította azokat.
Az előző napi tátrai hegyitúra után pihenőnapot szerveztünk a gyerekeknek, de már délelőtt elkezdett nekik derengeni, hogy mi nem az ő fogalmaik szerinti henyélést értjük ez alatt. Haha! Éljen a felnőttdiktatúra (egyszer egy évben...), irány az élményvadászat!
Szepeshely (Spišská Kapitula) egy 11. századi bencés kolostorból kiindulva vált az ország egyetlen egyházi városává. A székesegyháza 1232-től épült, tehát döbbenetesen régi, és olyan belső kincsei vannak, mint például a Károly Róbert megkoronázását bemutató freskó, amely 1317-ben készült, szóval egészen naprakész infó volt a maga idejében, amolyan "sajtófotó".
Itt temették el Mekcsey Istvánt, aki Dobó István másodkapitánya volt az Egri vár híres, 1552. évi ostroma alatt. A következő év márciusában indult haza a feleségéhez Ungvárra, de a sajóvárkonyi fogadóban sajnos végzetesen túllőtt a hatáskörén. Úgy gondolta, hogy büntetlenül elorozhatja egy másik turistacsapat szénáját, de az egyik utazó erre simán Mekcsey homloka közepébe csapta a fejszéjét. Bizarr sztori, hogy a megannyi törököt legyőző kiváló harcost egy szénaviszály okán vágták agyon. Kár hogy ez kimaradt az Egri Csillagok utóhangjából, mert tanulságos volna néhány mai hebrencs olvasónak.
A püspöki palota 1281-ben épült, szóval az sem egy mai gyerek. A híres kanonoksor pedig egy jelentősebb város utcaképét mutatja, holott itt ez az egyetlen utca, és körben csak a jól ápolt legelők vannak.
A kanonok a püspöki székhelyek és a bazilikák olyan papja, aki szerzetesi életmódot (azaz latinul "vita canonica"-t) él. A kanonokok a káptalannak (capitulum) nevezett szervezeti egységbe tömörülve élnek, amely csapatnak - a korai szerzetesrendektől eltérően - nem tiltott a vagyonosodás.
Az anyagi gyarapodás útjára lépett káptalanok tagjainak már a 700-as években kezdett terhére lenni a szocialista életforma és a közös hálóterem, így I. Jámbor Lajos frank császár 816-ban enyhített az együttélés reguláján. A káptalanok felosztották a közös birtokot és vagyont a tagok között, akik megkezdték a saját ingatlanjaik felhúzását. Ezzel megjelentek az egyházi székhelyeken a papi városrészek, kisebb palotáknak is beillő házaikkal.
És a háttérben már ott virít, a gyermekeink számára a nap fénypontját jelentő Szepesvár (Spišský hrad), amelyet Közép-Európa legnagyobb védműveként hirdetnek.
Ez valamilyen kategóriában akár igaz is lehet, bár mi nem jöttünk rá, hogy melyikben.
A viszonylag tényleg nagy, - négy hektáros - alapterületét egyébként annak köszönheti, hogy a belső várat csak három irányból határolja meredély, míg a negyedik oldal eléggé lapályos, így abba az irányba muszáj volt egy jókora külső várat is emelni. Viszont voltak azért ennél kiterjedtebb erődítések is a "környéken". Hogy mást ne mondjak, a 15. századi Budai vár kábé húsz hektáros volt, de a külső várral együtt megvolt száz is.
Mi a fenti képen látható irányból, a nyugati lejtőn poroszkáltunk fel, de keletről egészen közel lehet autózni. Battyogtunk felfelé, kerestük a bejutást.
Odabent azután hosszan el lehet bolyongani a falak útvesztőjében, esetleg gyakorolni az ablakon át való menekülést, vagy egyszerűen csak csodálni a bámulatos kilátást.
A sziklacsúcs egyébként nem a középkorban lett népszerű, hiszen 7000 évvel ezelőtti kőeszközöket is találtak itt, és a kelták már Krisztus előtt száz évvel komoly erődítményt emeltek. Ami azután elpusztult. Erre a kelták a szomszédos Drevenyik dombon építettek egy másikat. Később az is az enyészeté lett. És a magyar hódítás után, az 1000-es években, eleink már ismét a jelen helyen kezdték el lerakni a mai várrom alapjait.
És csak bővült, és szépült a sok-sok tulajdonos nagy örömére egészen 1780-ig, amikor a katonák boldogsága annyira heves szintet ért el, hogy a pincében begyulladt az általuk főzött pálinka. Az oltási kísérlet pedig meghaladta a részeg hadfiak erejét, és így a vár sajnos porig égett; még a falak felső része is leomlott, és örökre úgy is maradt.
A Drevenyiket egyébként a megkapó sziklaalakzatai miatt is érdemes felkeresni. Keresztülhalad rajta a sárga jelzésű turistaút, amelyre 8 km hosszan fel van fűzve a mai nap valamennyi helyszíne, Szepesolaszit kivéve. És be lehet még ugrani a hodkovcei Csáki-kastély parkjába is.
A toronyba vezető csigalépcső akár egy hangulatos nyúlodú. Szerintem hiba is volna a műemlékvédők részéről, az ilyen közhasználatban megkopott falak újrafaragásával vesződni. Ez a spirál is követi a jobbkezes szabályt, miszerint a felfelé törekvő jobbos támadó alig-alig tud bármit csapni a kardjával a fenti jobbos védő ellen.
A torony tetején elmélázhatunk a közeli Branyiszkó-szoros (Branisko Priesmyk) történelmi jelentőségén.
Vagy akár a lenti kép jobb közepén nyíló, - a hágó alatt átvezető - 5 km-es autópálya-alagút nagyszerűségén is. Hiszen amíg mi a Budapesti körgyűrűn is csak álmodunk ilyesmiről, addig a szlovákok - akik amúgy mögöttünk járnak az autópályák terén - már Pozsonyban, és itt is építettek ilyen mérnöki műremeket.
A számunkra olyannyira kedves Branyiszkó-eposz 1849 januárjában indult, amikor a Görgey vezette feldunai hadtest folyamatos menekülésben volt a Felvidéken keresztül, nyugatról keletre.
A loholásuk taktikai célja az volt, hogy az őket üldöző sereg addig se tudjon Debrecen, az ideiglenes kormányszékhely ellen vonulni. Illetve halálra kellett idegelniük Windischgrätzet azzal, hogy mivel nem veszik fel a harcot, és ezáltal nem szenvednek el veszteségeket, lényegében kiszámíthatatlanná teszik a hadi helyzet közeljövőjét, és így a császári herceg nem tud épkézláb terveket eszkábálni. Nem is tudott. (Az ilyen stratégiai húzások teszik amúgy kiemelkedővé a szabadságharcot az európai háborúk történetében.)
Viszont időközben egyéb osztrák erők vertek tanyát a Kassára vezető útvonalakon, hogy megakadályozzák a magyarok visszakanyarodását az Alföldre avagy Erdélybe. Ezeken bizony át kellett törni.
Guyon Richárd kapta meg a feldatot, hogy a kitörést a Branyiszkó-hágón keresztül tegye meg. Ő erre sebtében írt egy győzelmi jelentést, hogy a diadal után már ezzel se kelljen vesződnie, majd megígérte a honvédeknek, hogy beléjük lövet, ha véletlenül eltévesztenék a támadás helyes irányát. Ez meg is történt azután, amikor az első, sikertelen roham csapatai a visszavonuláshoz kísértetiesen hasonlító hadmozdulatokat tettek.
Ezután maga Guyon állt az élre, és okosan, kevés emberáldozattal, a hegyoldalakban össze-vissza mozogva, szétszóródásra kényszerítették az osztrákokat, felőrölték a hágó megfogyatkozott védőinek a harci morálját, és megfutamították őket.
Örök hála ezért Erdősi (Poleszni) Imrének is, aki piarista szerzetesként és tábori papként szlovákul tudta biztatni a frissen toborzott, és még sosem harcolt szlovák zászlóaljat. „Na predek, za mni, tu je Pan Boch!" („Előre, utánam, velünk az Úristen”), kiáltotta, és kereszttel a kezében, a csapat előtt tipródott felfelé a hegyoldalban, egyenesen neki a hágónak.
A rafinált honvédek végül csak 150 embert veszítettek (a beléjük lövetéssel együtt), a császáriak viszont 800-at.
A kor romantikáját jól jellemzi, hogy Görgei a 20 km-rel hátrébb fekvő Lőcsén egy honvédbálon várta a fejleményeket. És amikor éjfélkor megkapta Guyon győzelmi jelentését, abban a minutumban riadóztatta a népet, és elindult a fősereggel az elfoglalt hágón át. Kemény srácok voltak, mitagadás. (De a hosztesszek állóképességére sem lehet rosszat mondani, szép meló lehetett elpakolni a félbeszakadt bál maradványait. Ráadásul tudták, hogy az üldöző sereg másnapra odaér, és lehet, hogy bulit is akar).
Sokat lehet egyébként olvasni arról, hogy mennyire soknemzetiségű volt a szabadságharc. És tényleg.
Guyon Richárd egy angol főnemesi család sarja volt, amely francia hugenotta ősöktől származott. (Teljes nevén Richard de Beaufré comte de Guyon). A katonaiskolát Angliában végezte el, de eléggé rebellis felfogású lehetett, mert utána a portugál szabadságharcban (1828-34) a király ellen harcolt. Ehhez képest számomra rejtély, hogy miként vették fel a Habsburg császári haderőhöz 1832-ben, de mindenesetre ott a magyar huszárok parancsnoka lett.
1838-ban vette feleségül a feljebbvalója, a tiroli származású báró Splényi Ignác lovassági tábornok Mária leányát. Nem fogjátok elhinni, hogy hol. A Budapesthez közeli Pátyon. És ettől vált végleg magyarrá. Éljenek a nők!
A Szabadságharc számos csatájában állt helyt. Jellasicsot például, akit csak a pákozdi csata révén szoktunk emlegetni, alig egy évvel később újra elkalapálta Kishegyesnél.
De ez már nem segített a dolgok állásán, és hősünk az elvesztett szőregi csata után Törökországba menekült.
A szultán szolgálatában pasaként harcolt, és Damaszkusz kormányzója lett. 43 évesen hunyt el Konstaninápolyban kolerában, de az is lehet, hogy az udvari ellenlábasai mérgezték meg.
A következő rövid megállót a közeli Zsigrán (Žehra) tettük. A falu temploma valami gyönyörűséges. Valamint kéthajós, ami igazi kuriózum.
1245-ben emelték a falait, majd 1425-ben gótikus stílusúra építették át. A freskói viszont még az eredetiek, majdnem 800 évesek, bár 1646-ban lemeszelték őket, és csak 1870 körül kaparták elő újra. Ezek szerint a restaurátorok már 150 évvel ezelőtt is bámulatosan ügyesek voltak.
Utazásaim során - főleg Olaszországban - sűrűn találkoztam ilyen lemeszelt vagy elvakolt freskókkal. Örökké furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehetett a barbár tett oka, - ott is ahol még reformáció sem volt., Ez valami beteges dolog talán? Ha úgy vesszük az. Itt, Zsigrán tudtam meg ugyanis, hogy a pestisjárványok idején a fertőtlenítés eszköze volt ez a kőműves-beavatkozás. Egész okos nemde?
A templom mögötti temetőben a vagyonosabb roma lakosság milliós költségű, gránitba metszett képekkel őrzi meg a szerettei emlékét. Magamban kőbebalzsamozásnak neveztem el ezt az eljárást.
Szepesolasziba (Spišské Vlachy) éppen csak beugrottunk, hogy megcsodáljuk a gótikus, reneszánsz és barokk lakóházainak egyvelegét. Mai lakosságában már nyoma sincs az egykori névadóknak, az itáliából Szepesvár építésére idetelepült építőmesterek leszármazottainak.
Hazafelé kanyarodva végre elérkeztünk a mai nap természeti csodájához, a Sivá Brada forráshoz. Ha tudtuk volna milyen klassz, akkor itt kezdjük a napot!
A gyerekek a gejzírt biztatják
A teljes domb egy régi gejzír mésztufa kúpja. A legtöbb kitörési pont már kiszáradt. (Ha nem így lenne, akkor a dombtető kápolnájában nagyon egyedi miserend volna érvényben, és gyakran kellene feltörölni a padlót). De tizenhat lyukon még ma is jön valami lötty, dombszerteszéjjel.
A legnagyobb vízkelet egy önálló mellékpúpot hozott létre. Párszáz éve még több méter magas gejzírkitöréseit jegyezték fel.
A százszázalékos természetimádók (vagy csupán átlagos gyerekek) nyugodtan kóstolják meg a széndioxiddal keveredve felbugyborgó termállét. Baromi sós, meleg szóda, ki ne imádná?
Egy kisebb, állandó forrás a túloldalon, a Szentkereszt kápolna (Kaplnka Povýšenia sv. kríža) alatt ered.
A Sivá Brada-nál még a miszticizmusra nem hajló emberek is átszellemülten érzik magukat, hiszen ez a mindentől távol eső, körpanorámás dombtető eleve a végtelenség érzetét kelti. A természeti csoda és a tájképi környezet még rá is segít erre a tökéletességre, és az 1675-ben épült, kicsiny barokk templom teszi fel az egészre a koronát.
A Kassára vezető autópálya amúgy a szent halom tőszomszédságába lett odabarkácsolva, de ez valójában mit sem változtatott az elhagyatottságon. Autósok milliói repesztenek el itt, ártatlan tudatlanságban a kontinens - tudomásom szerint - egyetlen természetes gejzírjének léte felől.
Két szép filmmel búcsúznék, amelyek a Szepességi Jeruzsálem nevű egyházi és kulturális fesztivál népszerűsítésére készültek, és remekül bemutatják a mai napunk összes látnivalóját.
A Szepességi Jeruzsálem (Spišský Jeruzalem) eredetileg a híres szentföldi zarándokútvonal 1 : 1 arányú leképezése volt Szepeshely környékén, amelyet a jezsuiták azért építettek 1666-1675 között, mert a valódi, palesztinai körséta piacvezető státuszát romba döntötte a török hódítás.
A mai Szepességi Jeruzsálem így fest:
- a szepeshelyi Szent Márton székesegyház az utolsó vacsora helyszínét jelképezi,
- a Szent Rozália templom Heródes palotájának felel meg,
- a Xavéri Szent Ferenc kápolnája Pontius Pilátus székhelye,
- a Szentkereszt kápolna a Sivá Bradán a híres Golgota.
- az útvonal mentén őrködő hét kis kápolna pedig Jeruzsálem falait jelenti.
Itt jártunk:
A sárga turistajelzésen érdemes gyalogosan végigtúrázni.
Linkek:
