2019. ápr 17.

A via ferrata túrák veszélyei a múltban és manapság

írta: hegyIVÁNdorló
A via ferrata túrák veszélyei a múltban és manapság

Hohe Wand és Wienerwald - klettersteig túrák (3. nap)

Napjaink igen kedvelt elfoglaltsága a via ferrata mászóutak meghódítása. Az ilyen túrákon természetesen magunkra öltjük a remekbe szabott biztonsági felszerelést. Beülő-heveder, energiaelnyelő kantár, sisak, kesztyű. Ugyan mi baj érhet minket?

Sajnos sokféle: leégés, megázás, villámcsapás, idegösszeroppanás, végelgyengülés, és még sorolhatnám.

Ám a  legnagyobb kockázat mégiscsak a zuhanás. De vajon, a manapság kapható speciális motyó teljes védelmet nyújt a leesés következményeivel szemben? Bizony nem.

img_7617_1280x1136.jpg

Komplett menetfelszerelésben a Dachstein oldalában

Következzen hát némi eszmefuttatás arról, hogy hol a bibi, és mindennek a különös apropóját az adja, hogy a gyermekeinkkel három olyan mászóutat jártunk végig a Hohe Wandon, amelyeknek a példáján remekül tudom majd illusztrálni is a mondanivalóm gyakorlati jelentőségét.

A via ferrata egyébként pontosan olyan, mint a villámhárító vezetéke a ház falán. Erős sodrony, pár méterenként kikötve. Ebbe akaszja magát a hegymászó, hogy ne essen le (nagyon).

Lehet-e amúgy könyvből (blogból) tanulni a via ferrata művelését? 

Ebből a blogból biztosan nem, mert én alapvetően élménybeszámolókkal szeretnék szolgálni, és nem célom a technikai, avagy módszertani ismeretek átadása. Ám azt gondolom, hogy érdekes lehet értekeznem néhány olyan aspektusról, amely a "tankönyvekből" általában kimarad.

Az alap-alapismeretek iránt kíváncsiskodóknak pedig a Wikipédiát ajánlom.

Először is, nézzünk meg egy rövid történeti áttekintést arról, hogy az elődeink mennyire voltak biztonságban az ilyen kirándulásaik során. Hiszen via ferráták már jóval a mai, fejlett biztosítótechnika megjelenése előtt is létesültek.

Az első utat - a mai Csehországban született - Friedrich Simony építette a Dachstein-en 1843-ban.  A Großglockner 1869-ben, a  Zugspitze 1873-ban lett "feldíszítve" pár száz méter lánccal. A  Dolomitok első ferrátája a Marmoladara vitt fel 1903-ban.

A túrázók sokáig csak csimpaszkodtak ezekbe a vezetékekbe. Történtek is balesetek, főleg rossz időben, de akkoriban ezt mindenki a szerencsétlenül járt turista magánügyének tartotta. Egyébként, a Magas-Tátra láncos útjain, vagy a Szlovák Paradicsomban, illetve rengeteg helyen az Alpokban is még a mai napig ez a naturalista szokás dívik. 

img_8178.JPG

Láncos út a Tátrában

A '70-es évektől azután egyre többen használták a sziklamászásban elterjedt beülő hevedert, valamiféle kötéldarabbal és karabinerrel akasztva magukat a kábelre. Ez viszont, bizonyos szempontból fordítva sült el, mert még több lett a baleset, és sok közülük végzetes kimenetelű volt. Nahát, ez hogyan lehetséges? Hát úgy, hogy a szenvedélyes légtornászok elkezdtek egyre meredekebb és nehezebb sziklafalakat biztosítani drótkötéllel, és így a felszerelésnek egyre nagyobb erejű eséseket kellett (volna) megállítani.

Az emberi test - a gyorsulás révén - a saját súlyának akár a sokszorosát elérő erőhatással tud becsapódni egy zuhanás végén. Ezt fájdalmasan tapasztaljuk akkor is, ha csupán a trafikosbódé tetejéről ugrunk le egy beton pingpongasztalra. Ahogy szoktuk. Ha viszont egy gumiasztalra esünk, akkor sokkal jobb a helyzet, mert annak a rugalmassága fokozatosan lassít le minket.

Ugyanez történik abban az esetben, amikor egy hegymászókötél fogja meg a zuhanásunkat. Minél hosszabb a megtartó kötél, annál puhább az érkezés. Ha felülről biztosítanak minket 20 méter kötéllel, és abba esünk 2 métert, akkor az lágyabb, mint egy sörpadra huppanni az Oktoberfest harmadik napján.

Ha viszont egy via ferrátán esünk le, akkor a beakasztott karabinerünk szabadon száguld lefelé a dróton, - velünk együtt - akár 4-5 méternyit is, amíg meg nem akad a legközelebbi falhozkötött pontnál. A régebben használt egyszerű kötélkantárak hossza viszont, - függetlenül az esés hosszától - mindig csak egy méternél kevesebb volt (kinek mennyi). Ez a nyúlfarknyi méret, a maga nyúlásával nem tud elegendőt tompítani az esésen. Ilyenkor vagy a kötél szakad, vagy a karabiner törik, vagy a gerincünk.

Ó, de hiszen a mostani via ferráta kantárunk is hasonlóan rövidke kötél- vagy hevederdarabokból áll! Igen ám, de a lelkiismeretes gyártók különféle leleményekkel elérték azt, hogy ez a kis darab is legalább egy 4 méter hosszú kötélszakasz energiaelnyelését legyen képes nyújtani. A legmodernebb és legelterjedtebb megoldás erre az, hogy a főheveder harmonika alakban össze van varrva, és terheléskor ezek az öltések szakadnak fel, gyors egymásutánban.

pourquoi_une_longe_spe_cifique_pour_la_via_ferrata-02.png

Európai szabvány is készült erre. Ez tök jó, de itt kezdődik a lényeg. Mert eme korszerű felszerelés is csupán két dolog ellen nyújt biztos (ámde nagyon lényeges) védelmet :

  • nem fog elszakadni a kantárunk vagy a karabinerünk, hogy azután tovább zuhanjunk a ki tudja hová.
  • mérsékelt erejű rántás ér minket, így kicsi az esélye annak, hogy belső sérüléseink legyenek.

(Fizikai megjegyzés: a rugalmas kötél, az általa felvett energiát melegedésként adja le. Extrém beleesés során a belseje megég, megolvad, ki is kell dobni)

Amitől viszont nem véd meg:

A fal lépcsőzetes jellege miatt, igazából előbb esünk a sziklára, minthogy a kantár fogná meg a terhelést.

Ennek legrosszabb esete az, amikor hitvány az út kiépítése. Ha az acélsodrony kikötési pontjai túl távol vannak egymástól, és/vagy nem igazodnak jól a függőleges szakaszok és a párkányok váltakozásához. Ma már, Európa több országában, szabványok és engedélyek alapján épülnek az utak, de a rengeteg régi, hagyományos ferrata minőségét csak az egykori építőinek a tehetsége határozza meg.

Érdemes tehát a túra során beleélni magunkat abba a helyzetbe, hogy ha leesnénk, akkor egy, a hevederünkben fityegő érkezésre számíthatunk-e, vagy egy sziklán szétkenődősre. És eszerint óvatoskodni felfelé.

A probléma másik - jó kiépítésnél is állandóan fennálló - vetülete az, hogy a kevésbé meredek sziklafalakon általában nem direktben zuhan, hanem csúszik és gurul a leesett sporttárs. Túl nagy rántás ugyan nem éri a végén, ám közben könnyen eltörheti a kezét-lábát. De attól legalább tényleg megóvja a kikötése, hogy még tovább guruljon, avagy kiröpülve az út vonalából egy szakadékba, a fal aljáig pottyanjon.

A hevederünkbe érkezünk, mégis belső sérüléseink lesznek.

Van egy anatómiai elképzelés arról, hogy az emberi test legfeljebb 1200 kg-nak megfelelő terhelést visel el belső sérülések nélkül. Az egész felszerelésgyártás erre a tézisre építkezik. A hegymászókötelek rugalmassági modulusza úgy lett kitalálva, hogy ennél erősebb rántás ne érje az embert. A karabinerek és a többi eszköz teherbírása pedig ehhez igazodik. (Szakszerűen persze minden érték kN-ban, erőként van megadva, csak így , súlyként könnyebb elképzelni)

Oké, de mindenki kibírja ezt az 1200 kg-os rántást? Hát nagyon nem. A valódi érték legfőképpen az illető izomzatán múlik. Meg azon, hogy milyen testtartásban esik, és mennyire megfeszített izmokkal. Meg azon, hogy milyen genetikát hagyományozott rá a nagymamája, és hogy milyen lábbal kelt fel aznap reggel.

A via ferrata kantárakat gyártó cégek helyesen ismerték fel azt a tényt, hogy a felhasználók nem feltétlenül agyonedzett sziklamászók, vagy deszantos ejtőernyősök lesznek. Ezért az energiaelnyelő részt úgy méretezték, hogy 5-600 kg-nál erősebb rántás ne érje a túrázót. 

Ám bizonyos esetekben ez is túl sok lehet. Egy nagyon szerencsétlen testtartással, elernyesztett izmokkal, avagy rosszul behúzott beülő hevederrel így is szerezhetők belső sérülések, akár gerinctörés is. És készüljük fel arra, hogy ha nem is sérülünk meg, akkor is nagyon fájdalmas az ilyen esés, és a bőrt biztosan lehúzza rólunk a heveder. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz kedvünk folytatni a túrát. Minden esést tekintsünk balesetnek. Mert könnyen lehet, hogy az áldozat csak fél óra múlva ébred rá, hogy mégis megsérült, és nagyon rosszul van.

220 felett, észre sem veszed, és elhagyod a valóságot.

Bizony, a 100-120 kilónál nehezebb túrázókra már nem érvényesek a felszerelésre meghatározott paraméterek. A masszívan túlsúlyos emberek számára - a függőleges utakon - a sztenderd felszerelés nem nyújt kellő biztonságot, bár az is igaz, hogy ők ritkán vállalkoznak ezek megmászására. (Őrájuk a történeti áttekintésben említett, energiaelnyelő nélküli korszak veszélyei leselkednek).

Megmérettél, és könnyűnek találtattál.

Ha viszont 40-50 kilónál könnyebb a mászó, akkor az energiaelnyelő működésbe sem lép, mert az ahhoz szükséges rántás nem éri el a 600 kg-ot. A kötél, vagy a karabiner persze nem fog elszakadni ilyen esetben, de egy 500 kilós rántás éppen olyan belső sérüléseket okozhat egy gyereknek, mint egy 1000 kilós egy felnőttnek. Viszont a gyerekek simán megmásznak olyan függőleges falakat is, amilyenekre a túlsúlyosok álmukban sem vállakoznának. Az ő érdekükben két dolgot tehetünk:

  1. Léteznek a lurkókra, illetve a szigorú diétán tartott politikusfeleségekre méretezett kantárak. Ezek már 350 kilós rántásnál működésbe lépnek. Ragasszunk rájuk Bogyó és Babócás matricát, nehogy egy felnőtt használja véletlenül. 
  2. Azokon a szakaszokon, ahol nagy esés érheti a gyerekeket, alkalmazzunk felső kötélbiztosítást. Ehhez viszont szükségünk van további, - kifejezetten sziklamászó - felszerelésre, és gyakorlottnak is kell lenni annak használatában.

Ha azt szeretnénk, hogy - túráról-túrára - gyerek és felnőtt között cserélgessük a cuccot, akkor arra is van megoldás. Egy olyan, kötélféknek nevezett fémdarab, amelybe az ember súlyához mért számú lyukba lehet befűzni a kötelet, így szabályozva az egyéni lassulás mértékét.

Mi egyébként ilyet használunk, de egyes szakértők szerint a csillapításuk nem eléggé kiszámíthatóan precíz. Tény, hogy az alábbi gyártói táblázat meglehetősen széles tartományokban mutatja a garantált értékeket.

kisa_01.jpg

Ez így néz ki befűzve:

1358427768.jpg

A hátizsákban visszük a via ferrata felszerelést. Vagy a sátorban hagyjuk.

A végére hagytam a balesetek legfőbb okát. Az útvonal és a képességeink téves értékelését. És ez az a pont, ahol az abszolút kezdő, és a Himalája hőse egyaránt mellényúlhat.

Jogos a kérdés, hogy mit lehet ezen félreértékelni? Hiszen az első dolog, amit a túravezető elmond az elsőáldozóknak (akik egész héten egymást fűtötték a Gozsdu-udvarban, de most megszeppenve állnak egy rakáson a sziklafal aljában), hogy MINDIG LEGYEN BEAKASZTVA a drótba a karabiner.

Ez az intelem általában egy olyan, jól kiépített útvonal tövében hangzik el, amely kifejezetten alkalmas a kezdők betanítására. Ám a túrák ehhez képest rendkívül sokfélék. Nézzünk tehát néhány, a valóságból vett gyakori példát, ahol eltértek a főszabálytól.

A Dachstein csúcsa felé törve, hirtelen egy tirolinadrágos, zergekalapos, nagybajszú öregúr hagy le minket. Láthatóan a szájában fityegő fűszál rágcsálásra koncentrál, és nem a drótkötélbe való kapaszkodásra. Biztosítóeszköz nuku. Mathilde talán annyira rosszul főz otthon, hogy nem érdemes tovább élni? Nem hinném.

A Dolomitok egyik klasszikus, hosszú de könnyű útvonalán magyar diákcsoport jön szembe. A felszerelésük kifogástalan, de csak az egyik kantárjukat használják, hogy gyorsan haladjanak. Öngyilkosjelölt valamennyi? Aligha.

A Júliai-Alpokban, egy háromszáz méter mély szakadék peremén vezető vízszintes ösvényen, egy nyugdíjascsapat tagjai a hevenyészett mellbekötésükből fityegő, zár nélküli karabinereket akasztgatják csupán. Vajon a pénzéhes nyugdíjfolyósítójuk propagálja számukra ezt a rizikós megoldást?

A fenti esetekben mindössze arról van szó, hogy a ki-ki, a maga felkészültségének, és a várható terepnek megfelelő önbiztosítási módot választotta. Vélhetően a markáns mászótapasztalatukra építettek a mérlegelés során, ám a balesetek azt mutatják, hogy a legrutinosabbak is szoktak rossz döntést hozni.

img_7535.JPG

A Dachstein-csúcsa felé. Könnyű az út, de azért a gleccserre esni nem egy leányálom.

img_0631.JPG

Séta a Dolomitokban 3000 méteren. Akasszak, ne akasszak?

olivieriaglio_130.JPG

Egy szál kantárral? Szabad ezt? A gyerekeknek mondjuk azt, hogy nem.

img_0657.JPG

Vízszintes útvonal. Itt azért nem fogunk hatalamasakat esni.

wp_20160705_006.jpg

Könnyű ösvény, de alatta 300 méter. Ne csodálkozzunk, ha számos ilyen helyen nem is találunk drótkötelet.

Szóval ott tartottunk, hogy lehetnek rossz döntések, de mi szeretnénk azokat másoknak meghagyni. Ezért én felsorolnék néhány klasszikus csapdát, amelyek ismeretével (és magunkba sulykolásával) elkerülhetjük a veszélyek alulértékelését.

  • Egyes könnyű via ferráták, a hagyományos avagy digitális térképeken egyszerű turistaútként vannak feltüntetve. Sokan biztosítás nélkül járják ezeket, de lehet, hogy számunkra mégis elkél a felszerelés. Ezeknek a speciális alfaja a "láncos út", ahol tényleg retró vasláncok fityegnek. Még az ilyeneken is szóba jöhet az akasztgatás, bár a karabínerünk és a lánc harmonikus együttműködéséről nem vagyok meggyőződve.
  • A legkönnyebb út is rémálommá válhat, ha jeges vagy vizes. Lehet, hogy a tavalyi, rekkenően szép időben lazán felsétáltunk rajta - biztosítás nélkül, de ha most éppen felhőszakadás várható, akkor ne legyünk restek elvinni magunkkal a via ferrata cuccot.
  • Az előző vonatkozik a ránksötétedés esetére is.
  • A fokozatosan nehezedő útvonal pedig a Darwin-díjasok játszótere. Hiszen ez esetben magunkal visszük a via ferrata szettet, mert tudjuk, hogy egy ponton fel kell majd venni. Tudjuk, csak nem akarjuk. Pedig időben meg kellene hozni a beöltözésről szóló helyes döntést. 

És akkor most lássuk a mászós családi nyaralásunknak azt a napját, amely élő példákkal szolgál a fentiekre.

A Hohe Wand északkeleti fertályán csupán 300 méter szinkülönbséget kell legyőzni Dreistetten településtől a fennsík széléig. Így akár három klettersteig megmászása is kényelmesen belefér a napba, pláne ha az egyiken lefelé jövünk.

Ganghofersteig

Szűk órányi erdei kapaszkodással érünk fel a fennsík peremét övező sziklafal aljába. Innen mindössze hatvan méter magas a mászóút, de abból is csak alig öt méter a valóban függőleges szakasz.

A lankás részeken a fent említett gurulós leesés fordulhat elő. Nem baj, ha nincs a gyerekeken speciálisan őrájuk méretezett via ferrata felszerelés, mert nagy erejű rántás nem érheti őket. Viszont legyen nálunk elsősegély-készlet.

A dinós sebtapasz pont megfelelő lesz a kis ujjaik sebesülésére, amikor majd este a kempingben nekünk próbálnak legókockával sört nyitni; de ide nem elég. Olyan kötözőkészlet kell, amely akár egy nyílt töréssel járó vérzés csillapítására is elegendő. (Megjegyzés: hegyi körülmények között egy "sima" törés is életveszélyes lehet, ha nyílt töréssé válik amiatt, hogy hordágy nélkül, önerőből próbáljuk továbbsegíteni a sérület. Tehát ne tegyük).

img_1008.jpg

A függőleges szakasz viszont egy igazi furcsaság. A drótkötél teljességgel hiányzik róla, a kapaszkodó-fokokba lehet akasztani, már ha eléggé nagy nyílásúak a karabinereink. Itt ugyan nem eshetünk több métert, de viszont az a jellemző, hogy csak az egyik karabinerünk van beakasztva. Tehát sokkal nagyobb az esélye annak, hogy tévedésből az egyik sem. Szóval, ez egy kifejezetten olyan szakasz, ahol érdemes sziklamászó módra, külön kötéllel is biztosítani a gyerkeket.

img_1010.jpg

Íme a falacska

img_1011.jpg

Három az egyben. A vaskampó szolgál fogásnak, lépésnek és akasztóhelynek is egyben. Via ferrata simplicity.

img_1014.jpg

img_1016.jpg

Az út tetején álomszép kilátás fokozza az uzsonnaétvágyat.

Drobilsteig

Az előző mászás visszatérő útvonala. Szimpla kirádulóösvényként használják a tömegek, hiszen talán még a Rám-szakadéknál is kevésbé leesős. Tehát alapból nem igényel klettersteig felszerelést, de persze nem baj, ha a gyerekek magukon hagyják azt, és akasztgatnak a drótkötél szakaszokon.

img_2162.jpg

Csúszós időben, vagy nagyon fáradt, esetleg félős gyerekekkel pedig egyenesen javallott a felszereléshasználat, a sisakkal egyetemben.

A sisak sok esetben még a hevederzetnél is fontosabb kellék. Mert nem kell ahhoz zuhanás - elég egy egyszerű elesés is -, hogy alaposan beverjük a fejünket. Amikor a gyerekeim ódzkodtak biciklis-sisakot venni, mindig arra kértem őket, hogy ereszkedjenek négykézlábra, és csak erősen koccintsák oda a homlokukat az aszfalthoz. Csak amennyire gondolják. És utána képzeljék el azt, hogy egy kiadós taknyolásnál hányszor nagyobbat fog csattanni a búrájuk. Ez egy eléggé hatásos meggyőzési módszer.

Wahringersteig

Az út a hegy lábánál lévő, különálló, ötven méter magas sziklafalon halad, amely mindvégig teljesen függőleges. Itt biztosan kiderül, hogy fél-e valaki az alatta tátongó mélységtől. Pont az ilyan utak miatt találták ki az energiaelnyelő furmányokat, hiszen itt hatalmasakat lehet zuhanni, mielőtt megfog a kötélszár. A hibátlan klettersteig-szett tehát feltétlenül ajánlatos, mégpedig a gyerekek számára az ő testsúlyukra szabott változatban.

És egy ilyen úton biztosnak kell lennünk abban is, hogy a gyerekek képesek szakszerűen használni  a cuccot. Ha bármilyen kétségünk van azzal kapcsolatban, hogy mindvégig megfelelően akasztják-e be magukat, akkor folyamatosan, közelről kell egyenként szemmel tartani őket. Ám ez lényegében lehetetlen, ha közben magunk is mászunk, tehát ilyenkor megint csak a plusz kötélbiztosítás nyújthat teljes védelmet.

img_1020_1.jpg

Nekünk voltak kétségeink, ezért alkalmaztunk külön kötélbiztosítást.

img_1026.jpg

Ha néha belóg kicsit a biztosítókötél, az még nem okoz különösebb bajt, bár a kezdők nagyobb biztonságban érzik magukat, ha folyamatosan feszesen vannak behúzva.

img_1027.jpg

img_1029.jpg
img_1047.jpg

25 méter magasan mókás mutatvány a fák tetejének a megtapogatásaimg_1049.jpg

Félúton, egy kis odúból mászunk ki a hosszú, függőleges létrára.

img_1051.jpg

img_1054.jpg

Az alattunk tátongó mélység az erdő sötétjébe vész. Aki eddig bátor volt, itt még beijedhet.

A létra tetejétől mér csak pár méter a fal teteje, ahonnan körben, egy meredek ösvényen, az Unikornis-barlang (Einhhorn-Tropfsteinhöhle) érintésével juthatunk le.

 einhornhoehle-aussencwiener-alpenbene-croy_1280x960.jpg

A barlang Otto Langer magánkezelésében van, és a nyári időszakban vasárnaponként látogatható.

Ezzel véget is ért a napunk, biztonságos túrázást kívánok mindenkinek.  

Itt jártunk:

kepkivagas_21.JPG

ganghofersteig-klettersteig-hohe-wand-topo.jpg

kepkivagas1_2.JPG 

waehringer-steig-klettersteig-waehringersteig-topo.jpg

Linkek:

Ganghofersteig

Drobilsteig

Wahringersteig

Unikornis-barlang

Ez is az

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá

viaferrata klettersteig Ausztria Via ferrata Hohe Wand és Wienerwald Wahringersteig Unikornis-barlang Drobilsteig Ganghofersteig Einhorn Tropfsteinhöhle Ausztria2