Várról várra járva
Csehország - 9. nap
A sátor előtt megejtett tegnap esti sörözgetés során a hangulatosan kivilágított Rožmberk vára adta a díszletet. Nem csoda, ha reggel nemigen van türelmünk komótosan falatozni, hanem már kocognánk felfelé a folyó feletti műremekhez.
Rožmberk nad Vltavou
A kempingben - tőlünk eltekintve - mindenki vízitúrázó. A Moldva-folyó teljes végigevezése a forrástól az Elbáig a Hajózási navigáció című honlap szerint 410 km hosszú, és bizonyára életre szóló élmény. Sokan csak a leglátványosabb szakasz kedvéért jönnek ide. Ők Vyšší Brod és České Budějovice között három nap alatt 70 kilométert tesznek meg, és eközben tizenöt hasonló táborhely közül válogathatnak. A lötybölődő terep még éppen nem mondható vadvízinek. A kisebb zúgók túrakajakkal is teljesíthetők, de a hobbievezősök nagy tömege inkább rafting kenukkal és tutajokkal vág neki a megpróbáltatásoknak.
Megfogadjuk, hogy visszatérünk ide még lapátolni, de a mai reggelen a szemközti vár csábít minket. A 13. század közepéről származó erődítés a legfontosabb nemesi családok közé tartozó Vítkovciaknak volt az egyik legelső tanyája. A fenti képen balra az Alsó-vár, jobbra a Felső-vár látható. A felsőből csak a Jakobínka nevű ősi, kerek kőtorony maradt fenn. Eredeti falait rég lebontották, egykori magját nemesi nyári rezidenciává alakították át.
Az Alsó-vár is több átépítésen esett át, amelyek közül a legjelentősebb a reneszánsz, majd sokkal később az angol neogótikus stílus volt. A 19. században ezt a részt az utolsó tulajdonos, a Buquoy család, egy romantikus, a nagyközönség számára nyitott múzeummá alakította át, amelyben ma is értékes festmény-, fegyver-, bútor-, porcelán- és üveggyűjtemény kap helyet.
Az egyenes felhágás helyett sokkal szebb nézőpontokat kapunk, ha a Felső-várat megkerülve, hátulról érkezünk a két részt elválasztó hídhoz.
A lovagi hídról parádés kilátás nyílik a folyóra és a városkára.
Odalenn még csak a kávézó-bódé nyitott ki, amelyben azért a korai órán sört szomjazók is hűvös habokra lelnek.
Csehországi nyaralásunk során végig az okozta a legnagyobb dilemmát, hogy hol mondjuk ki, eddig és nem tovább. És most nem csak a sörfogyasztásra gondolok. Hanem arra, hogy minden meglátogatott távoli pontnál hírét vettük egy alig 10-20 kilométerre lévő még távolabbinak, amely hívogatóan kecsegtetett újabb izgalmakkal. Itt végül az osztrák határ szabott határt. Leautózunk tehát túránk déli végpontjára.
Vyšší Brod
Az ország egyetlen ciszterci kolostora uralja a falu látképét. Levéltára és könyvtára több mint 70 000 könyvet, mintegy 1200 kézzel írott kódexet és 400 incunabulumot őriz, Utóbbiak olyan ősnyomtatványok, amelyek a Gutenberg által kifejlesztett nyomtatás hőskorából, az 1460 és 1500 közötti évekből valók. Az ekkor készült darabok átmenetet képeztek a kézzel másolt kódexek és a nyomtatott könyvek között. Az iniciálékat még kézzel pingálták fel a lapok elejére és a szövegek egy részét is kiszínezték.
Johannes Gutenberg nem a nyomtatást találta fel. A kínaiak már 700-tól alkalmaztak vésett falapokat a nyomdáikban, később agyagból égetett írásjeleket is, ám azok gyorsan tönkrementek, így náluk megrekedt ez a technológia. Európában is használtak fa nyomólapokat Gutenberg előtt, egy-egy oldal sokszorosítására.
A német ötvösmester részéről a betűszedés volt a forradalmi gondolat. És az, hogy az elvi furmányt a teljes gyártási lánc kifejlesztése követte. A betűkhöz megfelelő ólom–ón–antimon ötvözet kikísérletezése, az öntőformák, a sajtolás módja, és végül, ami nélkül az egész csak egy maszatolás lett volna, a legalkalmasabb tinta kimókolása. A kézi másolók tintája egyszerűen lefolyt a vele bekent fém betűkről. A Gutenberg féle lenolaj-, korom- és gyantakeverék viszont pont úgy cuppant, ahogyan azt a fém és a papír szerette. A mester utolsó remek húzása pedig az volt, hogy miután tíz évig féltékenyen őrizte a szabadalma titkos receptjeit, egyszer csak meggondolta magát, és szélnek eresztette a nála tanult inasokat, hogy Európa széle-hosszában alapíthassanak nyomdákat.
A kolostor tövéből indulnak a vízitúrázók. Az épületegyüttes nagy része felújított, de azért akadnak még feladatok.
Innen már - földrajzi értelemben - hazafelé tartunk, de szerencsére ez még eltart pár napig. Egy órányi autókázásra találjuk a következő gyöngyszemet.
Třeboň
A tóparti település egy érdekes képződmény. Középkori óvárosát a mai napig zöldövezet köríti, a jóval nagyobb újváros ettől elszeparálódva, a lenti kép bal sarkában látható park túlodalán épült fel. Nem is foglalkozunk vele.
A helyzet az, hogy nem tudok újat mondani e város kapcsán. A szokásos: középkor, reneszánsz, gazdagság, satöbbi. Ideális délelőtti sétahelyszín, melynek során magunkba szippantjuk a múlt nagyszerűségét, és bepillantunk a mai kor igényességével újragondolt udvarokba és zugokba.
A főtér szomszédságában álló reneszánsz kastély a reggel látott, Moldva-menti várhoz hasonlóan a Rožmberk család egykori rezidenciája. Szép belső terekkel, pazar udvarokkal és történelmi kiállításokkal örvendezteti a látogatóit. Kastélykertje pedig különösen hangulatos sétahely.
Lényeges színfolt az 1379 óta működő Regent Sörfőzde. Mai épületegyüttesének magja, a régi serfőzőház 1569 óta szolgálja a szomjas torkokat, a többi rész fokozatosan épült ki a következő századokban.
A főtérre visszatérve a cseh himnusz írójáról, Josef Kajetán Tyl-ről elnevezett színház kelti fel az érdeklődésünket. A városházának kinéző épület eleve kultúrközpontnak épült a 20. század elején. Színháztermet, mozit és múzeumot foglal magában. Innen a sörfőzdét alapító ágoston-rendi szerzetesek kolostora felé kanyarodva, a Budejovicei-kapun keresztül érjük el a parkban hagyott autónkat.
További utunkon a Třeboň-i tóvidéket harántoljuk. A ma már nemzeti park védettségű vidék Dél-Csehország egyik legszebb és legkülönlegesebb tájegysége. Alapját a reneszánsz korban épített halastavak több mint hatszáz tóból álló, hatalmas rendszere alkotja, amelyhez végtelen nádasok, sík kerékpárutak, gyógyfürdők és történelmi kisvárosok teszik hozzá a maguk báját.
Az ősidőktől mocsaras területen az 1200-as években kezdtek csatornákat kialakítani, majd idővel rájöttek, hogyan tudják a táj adottságait maximálisan az előnyükre fordítani. Az 1500-as évek elejétől komplex mérnöki tervek alapján fogtak halastavak kialakításába, létrehozva Európa egyik legnagyobb mesterséges tórendszerét.
Következő városunk eme bioszféra rezervárum túloldalán, nem meglepő módon szintén tóparton díszeleg.
Jindřichův Hradec
A sok gótikus és reneszánsz város után ide már csak változatosság miatt is érdemes betérni, hiszen épületeinek java klasszicista stílusban épült újjá az 1801-es nagy tűzvész után. Az enyhe dombon elterülő, főtérként funkcionáló Béke téren parkolunk le, mert odáig még pont be lehet hajtani. Egyébként is úgy tűnik, hogy a sétálóövezetben való autózást itt a "végülis-tökmindegy" elve szabályozza. Magyarán, az óváros autós terhelése magától is annyira minimális, hogy nincs miért túlszabályozni. Máskülönben én az önmérséklet híve vagyok, és nem erőltetem a négy keréken való közeledést az utolsó centiméterig, de itt olyan meglepetésszerűen és akadálytalanul gördülünk a térig, hogy inkább nem mozgunk tovább kifelé.
A középkori Nagyboldogasszony-templom kiszorult a főtérről, de a Régi városháza alatti boltozatos alagúton kényelmesen becserkészhető. A Google Street valószínűleg biciklis kamerával vette fel ezt a kapualjat, mert a zsernyákok megrökönyödve bámulnak a kamerába.
A templom körüli szűk utcácskák meghitt hangulatúak. Az egyik sarkon álló Magdolna-kápolna a helyiek legszeretettebb középkori épülete, hiszen a legrégebbiek közé tartozik. Az 1200-as éveben a főtemplom körül még csak néhány utca létezett, és ezek között képezett foghíjat a temető, amelybe az ahhoz tartozó Magdolna-kápolnán keresztül vezetett az út. Noha a sírkert már bő 300 éve házaknak adta át a helyét, a helyiek szemében a kápolna most is az ősökre való meghitt emlékezés színtere.
Az egykori temetősarki Magdolna-kápolna ma már utcasarki
Azért a fő szám mégiscsak a vár. A tópart felé kanyarítva térünk be a falai alá. Tornyaival szépen harmonizál a szervesen hozzá illeszkedő sörgyár kéménye. Építészeti összetettségének köszönhetően a falai körül és négy udvarán rengeteg az izgalmas felfedeznivaló.
A szemben látható Gótikus-palota az 1200-as években épült. Balról is egy román-koragótikus épületrész kísérte akkoriban, de azt a 16. században Spanyol-szárnnyá építették át. Jobbra a reneszánsz Adam-épület áll. (Fura módon a Gótikus-palota rendelkezik reneszánsz pártázattal).
A festett-aranyozott kovácsoltvas rácsozatú reneszánsz kút a 15. század közepéről való.
A Gótikus-palota számos helyiségében még az eredeti, 13. századi freskók láthatók, míg az Adam-épület termeiben a utolsó tulajdonos Černín grófok fényűző lakosztályaiban bolyonghatunk.
A parkosított külső udvar végén, egy régi bástya helyén épült fel a 16. században a Rondella díszes ágyútornya.
Telč felé vezet az utunk tovább. Kicsivel előtte, a mindössze kétezer lakosú Studená település sörgyárának kedvéért torpanunk csak meg egy fotó erejéig. Ájuldozunk a gyönyörűségtől, hogy itt minden faluba jut egy serfőzde. Ez sem fiatal, már a 16. században 27 falu számára biztosított sört a telči uradalom részeként.
Telč
A várost minden irányból tavak veszik körül, annak folyományaként, hogy a középkorban eredetileg egy vizesárokkal körülvett erőd volt. A romantikus városnézéshez idilli belépőként dukál az Ulicky-tó feletti gyaloghídon való átkelés.
A hídról nyílegyenesen jutunk a főtérre, amely a cseh reneszánsz legkimelekedőbb koronaékszere. Világhírű megjelenését az egykori polgárok kivagyi versengésének köszönheti. A helyi potentátok ugyanis minél nagyobb és pompásabb oromzatok építésével igyekeztek nyomatékosítani gazdagságukat és társadalmi pozíciójukat. Ez a májerkedés vezett oda, hogy a díszes oromzatok sokszor jóval magasabbak, mint maguk a háztetők. A feljegyzések szerint ez az optikai tunning akkoriban sem keltett visszatetszést, ma pedig már tényleg a művészi nagyszerűséget látjuk benne, és nem a sznob giccset. Holott a műviségre vonatkozó szigorú esztétikai normák értelmében, a maga korában ez bizony giccs volt. De kit érdekel az esztéták fanyalgása, ha mi remekül érezzük magunkat a mézeskalács városban, és hozzánk hasonlóan az idelátogató többmillió turista is.
A tér keleti vége felett a Szentlélek-templom tornya kandikál. Megcélozzuk, de mielőtt elérnénk, egy kihagyhatatlanul kedves kávéház veti ránk magát.
A finom fekete löttyök behabzsolása után eredünk neki a templomtorony falépcsőinek.
Fentről teljes terjedelmében élvezhetjük a kicsiny város, a környező tavak és a lágyan hullámzó dombhátak egyvelegét.
A lendületünk nemhogy kitart, hanem fokozódik! Most nyugat felé szeljük át a teret, hogy a várhoz jussunk, be-be csalinkázva a hangulatos árkádok alá is. Sőt, a házakba is érdemes bemenni, mert az 1400-as évek reneszánsz hóbortja sok helyen csak a homlokzatot bolygatta meg, és a mögötte álló ház még a gótikus csúcsíves belső mennyezeteivel tüntet ma is! Ne feledjük, a várost 1099-ben alapították, amikor a gótika is éppenhogy csak cseperedett.
A várkapun belépve először a két árkádos udvarban nézünk körül.
A vár termeinek java része máig kuriózumként őrzi az 1500-as évek belsőépítészeti kialakítását, vagyis az elmúlt 500 év urai közül egy sem érezte szükségét, hogy egy átépítéssel önmaga nagyságának állítson emléket. Ilyet is ritkán látni, mi eddig csak a Salzburg várának érseki termeiben találkoztunk az uralkodói önmérséklet ily hosszú periódusával (v. ö. Trump és a Fehér-ház)
A csodálatosan ékes várkápolna mögötti kertben újabb pihenőre és léleksimogató ejtőzésre nyílik módunk.
Végezetül kívülről járjuk körbe a kastélyt
A kimerítő nap végén a közeli Lhotka faluban találunk békességet a Kemp Javořice pázsitján.
Itt jártunk:
