Szurdokok Ausztria utolsó ősbükkösében
Moostviertel-Gesause - 2. nap
A mai napra két szurdok bejárását tervezzük. Az első, a Wasserlochklamm parkolója a kempingünktől csupán nyolc perc autókázásra található, az Arena Salza mellett, ami egy sziklafalba épített, fából készült kilátó- és látogatóépület a túrázók és evezősök kiszolgálására. A pénztárhoz érve, a 14 eurós belépődíjat látva konstatáljuk, hogy a szurdokok viszonylatában ez a prémium kategóriába sorolandó, legalábbis az ár tekintetében. Ám nekünk nem kell ezen bánkódni, mert a szállásunkhoz kapott Wilde Wunder kártyával ingyenes a belépés.
A Salza-folyó felett átívelő merész függőhíd túloldalán belépünk a Dürrenstein-Lassingtal vadon UNESCO világörökség területére, amely Ausztria egyetlen bükk őserdeje, de egész Európában is csupán tucatnyi olyan bükkös létezik, amely érintetlenül vészelte át az elmúlt tízezer év emberi tevékenységét.
A híd végétől alig tíz percnyire kezdődik is a látványosság, amelyet a vízesések szurdokaként is szoktak emlegetni, hiszen az egymást követő öt zuhatagja összesen mintegy 150 méter magasságot hidal át. Ennyire függőleges jellegű kanyonokat ritkán építenek ki a turistaforgalom számára, ezért ez pláne különlegesnek számít.
A fából ácsolt útvonal teljességgel kényelmes, ám folyton-folyvást lépcsőzni kell. A 900 méteres hosszon 325 méter szintet emelkedünk, úgyhogy azok a látogatók, akik egyébként kocakirándulók, ezt itt nyugodtan vehetik jelentősebb túrának is.
A legnagyobb vízesés a Schleierfall közel 67 méter magasról zúdul alá.
A vízesést elhagyva még sokat kapaszkodunk a forrástó hasadéka feletti kilátóhoz. A hegy gyomrából előtörő víz a Hochkar-fennsík víznyelőiből érkezik, és ez a tény egy 800 méter mély, tízkilométeres hosszat elérő barlangrendszer létét feltételezi, amelynek a felső részein nyilvánvalóan gravitációsan folynak lefelé a vizek. Ám ebben a lenti zónában a hegy belsejét teljesen kitölti a víz, és a belülről a hegyoldalak felé történő áramlás lehet akár függőlegesen cikk-cakkos is, a kőzetben eleve meglévő törések és vetők mentén.
Nos, itt éppen egy olyan pontig vágta magát vissza a szurdok, ahol egy mélyből felfelé jövő járatba torkollik. A búvárok eddig 71 méter mélységig tudtak leúszni benne, de még nem érték el azt a mélységet, ahol a cakk cikkbe vált, és a járat elindul felfelé, hogy valahol kibukkanjon a hegyben lévő vízszint fölé, hogy aztán onnantól egy "hagyományos" légteres barlangon lehessen felfelé törni, tovább a fennsík felé.
A kilátótól, immár a szurdokot elhagyva, egy kicsit kell még felfelé menni, majd az ösvény határozottan nekilódul a visszaútnak lefelé. Az erdős hegyoldalban (ősbükkösben!) egy-két kilátópontot érintve jutunk vissza a Salza-folyóhoz.
Összességében megállapíthatjuk, hogy ezt a szurdokot nem az impozáns sziklafalak, a szűk kanyarok vagy a gömbszerű öblös medencék jellemzik, hanem tényleg kimondottan a vízesések. Ebben a minőségében viszont prémium kategóriás.
A függőhíd mögött már látszik a kiindulópontunk, de megállunk még egy kis időre a vadvízi evezősök lubickolását szemlélni.
A szórakoztatást komolyan gondoló turisztikai hivatal egy platformot szerkesztett a habok fölé, hogy a raftingkalauzok bátorságpróbával emelhessék azon ügyfeleik adrenalinszintjét, akiknek a vadvízi kaland nem volt elegendő.
Ebédidőben Lassing falucska közepén ernyedünk. A "főtér" egy álombeli liget, patakkal, csobogókkal, tóval. A gyerek remekül evickélnek a tutajokon. Mivel dögletes meleg van, az sem baj, ha beleesnek.
A falu mellett találjuk a Mendlingtal patakvölgyét, amely egy lényegében vízszintes, három kilométer hosszú sétaútvonal, mindkét végén parkolóval és pénztárral.
Mi a faluból indulva folyásiránynak felfelé tartunk. A völgy bejáratában a Klaushütte, amely a faúsztatás irányító központja volt, ma információs pont és az erdei munkát valamint a vízi szállítást bemutató kiállítás. A régi kovácsinasházban a kovácslegények és favágók életkörülményeivel ismerkedhetünk meg, és végignézünk egy kovácsolás bemutatót is. Ezen a területen van egy működő velencei fűrészmalom is, amely vízikerékkel hajtott, a rönkökből deszkát vágó fűrész. A neve onnan ered, hogy a technológiát velencei mesterek hozták az Alpokba a 16. században.
Feljebb a remekbe szabott faúsztató csatornákat szemlélhetjük meg. Az úsztatás itt külön szakma volt, Holztrift néven. A faúsztató rendszer pedig a Triftanlage.
Ennek a völgynek is vannak szurdokos szakaszai.
A fiatalok már épp unatkoznának, amikor egy slackline pályát lelünk az út mellett.
A völgyben dolgozó munkások ilyen fakéreg kunyhókban húzták meg magukat.
A felső kijáratnál a II. Ferdinánd császár által alapított Innerberger Hauptgewerkschaft vasipari társulás 1623-ban épült tekintélyes rezidenciája és irodái találhatók. Errefelé az Erzberg-hegyről származó vasat dolgozták fel, és szállították az Ybbs folyón. Jelenleg hangulatos étterem, ahol a patak melletti üvegfalú halastó pisztrángjait is fogyaszthatjuk.
A leereszkedéshez nem találunk annál szebb lehetőséget, mint ahol feljöttünk, tehát vissza ugyanarra, a patak mentén.
A sportos napot az Ybbstaler Solebad sófürdőjében koronázzuk meg, Göstlingben. Ki úszással, ki pancsolással, ki csúszdázással. Lényegében csak magunk vagyunk a Wilde Wunder kártyánkkal ingyenes létesítményben. A kinti fürdőtó pont annyira sós, mint a szemünkben a könny, úgyhogy olyan tökéletesen látunk a víz alatt, mint a halak. Semmi irritáció, semmi torzítás.
Este a kempingben még megnézzük ezt a remek filmet Európa ősbükköseiről, aztán csatlakozunk a rafting túravezetők tábortüzéhez, végül bámuljuk a csillagokat.
Linkek:
Dürrenstein-Lassingtal vadon UNESCO világörökség
Itt jártunk:
