Az Eisenwurzen régió élővilága, építészete és történelme
Moostviertel-Gesause - 5. nap
Mára városnézős pihenőnapot ígértünk a gyerekeknek. Ehhez képest reggel egyből Ausztria legnagyobb kötélpálya-kalandparkját célozzunk meg. A helyi szóhasználattal mászópark (kletterpark) mellett játszóteret, íjászatot és állatkertet is integráló TierErlebnis Buchenberg a bájos Waidhofen an der Ybbs városka mellett található. (frissítés: 2021 óta a kalandparki rész nem üzemel)
A Wilde Wunder kártyánkkal ingyenesen belépve megkapjuk és magunkra öltjük a sisakból és hevederzetből álló felszerelést, amelyhez egy karabineres- és egy csigával felszerelt kantár tartozik. Utóbbi különösen jól jön a tízéves Daninak, mert ő - a mérsékelt termete miatt - számos szakaszon nem éri el a kapaszkodókat, így csigában lógva csusszan át az amúgy biztosításra teremtett sodronyon. Közben persze végig lefejelve az összes belógó gerendát, cölöpöt, tobozt és egyéb baromságot, de imádja ezt is, megállás nélkül röhög.
Az én acél karabinerem már eléggé hendikepes a drótkötélen való huzigálástól. Nem tudom hány éve lehet használatban, de egy gyors szerkezettani integrálszámítás után úgy döntök, hogy az itt tervezett célra még elegendő a teherbírása.
Rengeteg a pálya. Akadnak egyszerűbbek, könnyebbek de olyanok is, ahol a legidétlenebb megoldások teszik keservessé az átkelést. Szerencsére a vonalvezetés nagyon profi, minden nehéz szakaszon fel lehet adni, és átcsusszanni csigán, mert azok vízszintesek vagy enyhén lejtenek. És úgy van az egész kialakítva, hogy bármit művelhetsz, nincsenek olyan külön szabályok, hogy ezen a szakaszon csak ezt csinálhatod, amazon meg azt. Nem is felügyel minket senki.
A csapágyas szánkó pont könnyítésnek számít, de ettől még éppen elég abszurd.
Utolsónak nekivágunk a csúszópálya őrületnek. Van ugyanis egy tizenöt szakaszból álló menet, amely teljes egészében zipline, avagy az osztrákoknál divatosabb kifejezéssel: flying fox. A száguldás szédületes, és mi felnőttek akár már az első után abba is hagynánk, de ebben a műfajban nincs visszaút, végig kell nyomni az egészet. Krumpliszsákként csapódunk az érkezési pontokon kifeszített kenderkötél hálókba. Az alapos hegymászó- és barlangásztapasztalatunknak hála, annyit legalább el tudunk érni, hogy irányban előre maradjunk meg a féktelen gyorsulás során, így a háló csak a lábunkról húzza le a bőrt. A gyerekek visítva élvezik az egészet, tán pont a becsapódást imádják a legjobban. Hiába no, kell a full kontakt az idegrendszer helyes fejlődéséhez.
Azonban minden jónak vége szakad egyszer, hogy egy másik lépjen a helyébe. Ez most a kalandparkkal tulajdonilag egylényegű hegyi állatkert. Kis túlzással bagolykertnek is nevethetjük, mert eme tollas jószágok kereken tíz fajjal képviseltetik magukat.
A kedvencünkké mégis a gólya válik, őkelme ugyanis közvetlen közelről engedi fotózni magát.
A páváról az a gyerekszöveg jut eszembe, hogy: "Apu, nézd, kivirágzott a tyúk!"
A farkaskölykök ebédelésének hosszas szemlélése nem tud unalmassá válni.
De persze a kecskesimogatás a legnagyobb sláger.
A természeti élmények után bemegyünk a városba. Waidhofen an der Ybbs az Eisenwurzen gazdasági régió egyik ősi vasipari központja.
Az Eisenwurzen jelentése „vasgyökér” vagy „vasvidék”. A történeti régió három tartomány: Alsó- és Felső-Ausztria valamint Stájerország területén fekszik és nagyjából lefedi a nyaralásunk két tájegységét, Moostviertelt és Gesauset.
Itt, az Alpok peremén a természet és az ipar a kora középkortól kezdve szorosan kapcsolódott össze a bányászat, a tutajokon való vízi szállítás és a feldolgozás révén. A környék egész Közép-Európát látta el nyersvassal és olyan késztermékekkel, mint a fegyverek, szerszámok, szögek és pengék.
Az óváros mindkét főutcáját "térnek" nevezik. Ők az Unterer Stadplatz és az Oberer Stadplatz. A kettőt összekötő kis utcák közül a Freisingerberg tekinthető főtérnek.
A városkapun lépünk be, hogy egy kört képezzünk az előbb említett közterületeken.
A várostorony kábé minden utcából látszik, úgyhogy a toronyból is rálátni mindre.
A Mária Magdaléna plébániatemplom amögött már feltűnik a Rothschild várkastély tornyának modern üvegdoboza.
A templom üvegajtaját aranyos matricák díszítik, bizonyára helyi gyerekek készítményei.
Be is térünk a kastélyba, amely az 1100-as években épült, majd 1400 körül Berthold von Wehingen püspök a legújabb technikákat alkalmazva bővítette, a toronyépületet pedig kilenc emeletesre magasította.
A napóleoni korszak után a már amúgy is nagyon leromlott állapotban lévő vár többször gazdát cserélt anélkül, hogy jelentős felújításon esett volna át. 1868-ban különféle átalakítások során a vár ferde tetejét elbontották, és a torony alsó pincéit, amelyekben még mindig kínzóeszközök és emberi maradványok voltak, betömték. Az Ybbs oldalán található várkápolna a folyóba omlott.
Albert Freiherr von Rothschild 1875-ben szerezte meg a kastélyt az öt környékbeli erdészettel együtt, így Alsó-Ausztria legnagyobb földbirtokosa lett. Az erdészeti igazgatóság 70 alkalmazottal és 700 munkással a kastélyban működött.
A békés fejlődésre 1938-ban a Gestapo tett pontot, amikor letartóztatta Louis Rothschild bárót, és közel egy évig őrizetben tartotta. Csak 2 millió font váltságdíj kifizetése után szabadult, ekkor emigrált Amerikába. Miután 1946-ban a kastélyt és erdőterületeit visszaadták a Rothschild családnak, a New Yorkban élő Louis rendkívül nagyvonalú volt. Az ingatlanokat az osztrák államnak adományozta, azzal a kikötéssel, hogy alapítványt hozzanak létre az erdészeti alkalmazottak foglalkoztatására.
Az épületben megszemléljük az Öt elem múzeumát, amely elemek ez esetben nem teljesen az arisztotelésziek, hanem a föld, tűz, víz, fa és a fém, amelyek jelenléte és kölcsönhatása évszázadok óta formálja az Eisenwurzen régióban élők életét.
Búcsúzóul a gyaloghídon és a közúti hídon keresztül a víz felől is körbejárjuk a kastélyt. Mögötte a Schwarzbach folyik az Ybbsbe, és a patak völgyét nemrégiben hangulatos kirándulóhellyé varázsolták.
Átrobogunk még pár kilométerre nyugatra Ybbsitz városkájába, ahol szintén egy fémművességnek szentelt tárlat vár minket, a szép főutcán található FeRRUM. Épülete, az 1500-as években épült Kremayr-ház önmagában is nagy értéket képvisel. A kiállítás legnagyobb poénja a gyerekek számára, hogy kovácsfújtatóval lehet lefújkálni egymásról a parókát.
Utolsó megállónk Göstling an der Ybbs, éppen csak egy rövid séta erejéig, hogy megcsodáljuk a falu legszebb házait, mint a Grießhaus az 1400-as évekből, a Pfarrhof (plébániaház) és a Schneßl kávézó.
Visszatérve a Palfau melletti kempingünkbe, vacsora után megérkezett a menetrend szerinti esti vihar, igazi özönvíz.
Itt jártunk:
