Sóbánya, bányashow
Dachstein (5. nap)
A korszerűen gyorspácolt sonka szerelmese vagy? Helyes! Minek is bíbelődnél dédanyáink hosszadalmas füstölési eljárásával, amikor itt ez a tó, amelybe elég egy pillanatra belemártani hentesárut, hogy azután ezer évig elálljon a kamrában.
Vagy inkább 2300 évig, hiszen ennyi idős az a konzerválódott holttest, amelyet 1734-ben találtak a helyi Kilbwerk bányában, és még ma is remekül tartja magát. Szóval a mai túránk első színhelye a hallstatti sóbánya.
A legrégebbi eszköz, amelyről szeretnék azt hinni, hogy az őskori sóbányászat bizonyítéka, egy 7000 éves, szarvasagancsból készült csákány. De a 3500 évvel ezelőtti munkálatokról már teljes a bizonyosság, hiszen ilyen korú eszközöket magában a bányában találtak.
Az ókor és a középkor folyamán megszakítás nélkül zajlott a szervezett kitermelés, egészen napjainkig. Az idegenforgalom számára megnyitott rész 1960-ig üzemelt, de máshol még jelenleg is dolgoznak. A múlt egyébként mindenhol ott ólálkodik, és a környék misztikussága szinte bizsergető. Ha van két hely a Földön, amely sok ezer év alatt egy percre sem vált elhagyatottá, akkor az Jeruzsálem és Hallstatt.
A só a felső-perm/alsó-triász időszakban (az első dinók idejében) rakódott le egy olyan besűrűsödött beltengerből, mint a mai Holt-tenger. A gyűrődések hatására a sórétegek manapság függőlegesen állnak, de ez még változhat, csak győzzük kivárni. (Ínyenceknek geológiai link a cikk végén).
A városból három módon lehet leküzdeni a 350 méteres szintkülönbséget a bejáratig.
Klettersteigen a legvagányabb, és egyedülálló élmény közvetlenül a háztetők és a tó felett kepeszteni a sziklán. (a képen pirossal balra)
Sétaúton a leghangulatosabb, itt több helyen láthatjuk azt a vízesés-sorozatot, amely közvetlenül Hallstatt főtere felett gyönyörködteti a teraszokon kávézó szerencséseket. (sárgával jobbra)
És hát természetesen kötöttpályás közlekedéssel, ez a legvonzóbb a kisebb gyerekek számára. Gyors szavazást követően mi most erre váltottunk jegyet. A legtöbbször sajnos sima három a kettőhöz arányú győzelmet aratnak felettünk a srácok, ha éppen nincs összeveszve a kiskorúak koalíciója.
A fenti állomástól még egy lift repíti két emelettel feljebb az irgalmatlanul lustákat, egy szintbe az 1284-ben épült, mostanra hütte üzemmódra váltott Rudolf-toronnyal. Én azért biztos vagyok benne, hogy a dizájn imádata vezérelte a kétirányú gyaloghidat és kilátót építőket, és nem követelőző fogyasztói igény (mint a mozgólépcsős amerikai fitneszterem esetében).
Innen 700 métert kell sétálni a bánya bejáratáig. Csak a 4 évesnél öregebbeket engedik be, viszont mindenki komplett játszóruhát kap a méretében. A gyönyörű török túravezető lány pedig egyvégtében mosolyog.
A sóbánya legtöbb szakasza önmagában elég ingerszegény volna, ezen fényhatásokkal és különböző korok tevékenységét imitáló viaszbábukkal igyekeznek javítani. De valószínűleg mindenki a facsúszdákat várja, amelyek az eltérő szinten lévő járatokat kötik össze, hogy a munkásosztálynak legalább lefelé ne kelljen lépcsőznie. A túravezető 38 km/óra sebességgel suhant lefelé, családom többi tagjának 28 km/óra jött össze. Én Danival párosban szánalmas 18 km/órát értem el. Nekem ez is izgalmas volt, nem úgy mint Atkinsonnak a hullámvasút.
A tömény sóoldat-tó tényleg jópofa, de a fénypont a bányavonattal való távozás volt. A legutolsó kocsira szálltunk.
A délelőtt jól sikerült, ebédeltünk a kempingben, úsztunk a tóban. Azonban olyan sötét fellegek kezdtek gyűlni, hogy egy rövid kirándulást találtunk ki délutánra, ahonnan könnyen elinalhatunk, ha kitör az égiháború.
A roppant impozáns sziklafalakkal övezett Eschern-völgy Hallstatt "külvárosából", Lahn-ból indul. (Mindig is morfondíroztam azon, hogy vajon külföldön van-e olyan megállónév, hogy Hollywood-alsó, Nizza-gyártelep, Miami-lenfonó).
Követhetjük a Waldbach zúgókkal és kisebb vízesésekkel tarkított folyását, vagy elcsalinkázhatunk száraz oldalvölgyekbe, ahol a gyerekek hosszasan űzhetik a mások által már odahonosított népi játékot, a Steinmann-(kőemberke-) építést.
Egyedül én vélem felfedezni ebben a germán és a japán lélek hasonlóságát? (Lásd még: autóipar, világháború, betegesen pajzán folyóiratok stb.) Rés a magas kultúra pajzán, ha-ha-ha!
Mindenesetre legyünk nagyon óvatosak a száraz folyómedrekben. Ha elkezd zuhogni az eső, akkor azonnal távozzunk. Akkor is, ha mennydörgést hallunk a távolból, a feltételezett folyásirány felől.
Hiszen ki ne emlékezne a Gyűrűk Ura nagyjelenetére, amelyben Éroszmisz lánya Tünde megmenti Frodót a Nemzeti Vágta black-metálos elitcsapatától? A nagy hegyek között ilyen hirtelen áradás tényleg van.
Mi ezúttal megúsztuk, és ott vacsoráztunk hozott anyagból a kövek között. Az eső már a sátorban ért minket, gyerekfektetés után.
Itt jártunk:
