Alaposan megtúráztattuk a kisfiainkat az előző napokon, úgyhogy a nyaralás zárásaként egy kellemesen lazítós napot kerekítettünk. Lássuk csak, mi került a terítékre:

• Vintgar-szurdok
• Bled vára
• Séta a tó körül, csónakázás a szigetre
• Szent Márton templom
• Iglica-vízesés

Bledtől csupán 4 km-re északra nyílik a Vintgar-szurdok. Érthetetlennek tűnik, hogy a Triglav alól érkező Radovna folyócska miért egy hegynyúlványon töri át magát, ahelyett hogy a Bledi-tó felé kanyarodva, erőfeszítés nélkül ömöljön a Szávába. De van rá magyarázat. 

Az utolsó jégkorszak előtt ugyanis tényleg az ésszerű irányba folyt, de azután a gigantikusra hízott Bohinj-glecccser az útját állta. Gondolhatnánk, hogy a víz ilyen esetben is könnyebben váj utat magának a jégben, mint a sziklában, de ne gondoljuk. A gleccser ugyanis folyamatosan mozog lefelé, és ezáltal újra és újra eltömi a folyó által áhított kijáratot a katlanból. Sose akarj alagutat ásni a gleccseren át. Meddő próbálkozás lenne. Ötlevelű lóhere kéne hozzá.

A gleccser mögött tóvá duzzadt patak esetleg átbukott a jobb oldalán húzódó jégtömeg felszíne fölött, ám mindez idő alatt kitöltötte a baloldali mészkőrög repedéseit és heves oldási folyamatba kezdett. Csakhamar egy 2 km hosszú barlangjáratot vájt ki a hegyen át, amely le is csapolta a tavat. 

A barlang azután beszakadt, mélyült, és létrejött a ma látható szurdok. A patak a gleccser eltakarodásával sem tért vissza az eredeti medrébe, mert a jégfolyam nem takarított fel maga után. (Szoktuk is mondani a gyerekeknek: olyanok vagytok mint egy gleccser). Jókora törmelékdombokat hagyott hátra, amelyek a Bled feletti, mai mesés táj alapanyagául szolgálnak.

Érdemes korán menni, mert napközben kiábrándító a tömeg. Na jó, persze a tömeg is csak éppen olyan turista, mint amilyenek mi vagyunk, de hát a szeretetnek is van határa.

Azt tudjátok, hogy aki idegengyűlölő az nem rasszista? Az idegengyűlölő ugyanis fajra, nemre, bőrszínre és vallásra való tekintet nélkül utál mindenkit. Például az összes szomszédját. Vagy a vidéki a pestit. Vagy az őslakos a gyüttmentet. Vagy a debreceni a nyíregyházit, vica versa. Hadd ne ragozzam.

A szurdok nagyon ügyesen van kitalálva, mert a végére is tartogat egy jutalmat azoknak, akik végigjárják. A Sum-vízesés megindító látványát.

Következő programunk a Bledi-tó felett ékeskedő vár, amely egy 140 méter magas sziklatömbön trónol.

Volt bennünk egy rosszindulatú gyanú, hogy a vár csak amolyan turistacsalogató műbalhé lesz: porlepte panoptikummal, nevetségesen gagyi kínzókamrával és a hetvenes évekből származó lovagi vértekkel. Kitömött szarvasaganccsal a lépcsőfordulóban. Szerencsére ritkán tévedtünk még nagyobbat.

Már az első kapunál a középkorba csöppenünk. A gyerekeknek pedig külön jutalom minden egyes gyilokjáró, amelyre felkapaszkodhatnak.

Nagyon díjazom, hogy a helyiek igyekeznek eredetiben megtartani épületrészeket, úgy ahogyan azokat a mostoha évszázadok kikezdték. Egy érett, javakorabeli épületegyüttest láthatunk tehát, csupán a szükséges mértékben megóvva a további tönkremeneteltől. Ehhez képest a teljesen újravakolt és hófehérre festett Füzéri vár számomra az elrettentő ellenpéda.

Dúlt egy nagy vita harminc évvel ezelőtt Olaszországban arról, hogy újjáépítsék-e a Colosseumot az eredeti formájában, vagy őrizzék-e meg úgy ahogy van. Azóta tudjuk kik győztek. Én már akkor is azt gondoltam, hogy is-is. Róma közepén maradjon meg a történelmi rom, viszont Textilgyár-Marcellotelepen építsék fel nulláról az egészet eredetiben. Én biztosan megnézném! És jobban megtérülne mint egy magyar stadion.

A vár eredete a múlt homályába vész. A legkorábbi sajtóhírt 1004-ből találjuk róla, II. Henrik német király adománylevelében, amelyből kiderül, hogy akkor már egy falakkal övezett lakótorony állt a sziklaormon. Ám, hogy azt kik építették és mikor, az nagyjából rejtély. Én azért mernék a rómaikra tippelni, hiszen 6. századi leletek is kerültek már elő innen.

Mindenesetre a mai vár kezdeményét Albuin brixeni püspök építette 1011 körül.

A kiállítások roppant igényesek és érdekesek: Gutemberg-nyomda, geológia, őstörténet, fegyvergyűjtemény. Hasznos pihenés megtekinteni a filmeket is: nosztalgiagőzös, Bohinj-gleccser, vasútépítés (ami itt nem volt egyszerű), fürdőkultúra a századelőn infantilis arisztokratáknak.

Az 1500-as években épült kápolna is őrzi még az eredeti festését és bájos szabálytalanságát.

Alig tudunk betelni a látvánnyal. A gyerekek sem. Persze a maguk módján, hiszen ők a templom tövében néznek valamit a padlózaton gunnyasztva. Odasomfordáltunk hozzájuk, hátha valami nyomós okuk van erre a rendhagyó csoportosulásra.

És valóban. Egy gyíkot szemlélnek végtelen kitartással.

És, ha már ilyen alacsony látószögből vizsgálják a környezetüket, naná hogy rálelnek egy szépen csiszolt ammoniteszre is. A fotózás előtt persze akkurátusan lemetszettük a koszos körmeiket. Most nem mondtam igazat. Valójában ők az év minden napján, folyamatos, gondos ápolásban részesülnek, bizony. Most sem mondtam igazat.

 Sokan kizárólag a kilátás kedvéért jönnek fel ide. Őket sem tudom hibáztatni.

A szigeten álló Mária mennybemenetele templomhoz még oda fogunk evezni a nap folyamán.

A táj ezer arcát mutatja errefelé. A lenti képet egy őszi látogatásomkor fotóztam.

A vár és a tó közös legendájával szeretném áthidalni azt a távolságot, amit mi csendes ballagással tettünk meg lefelé. Íme:

Hartman Kreigh volt a környék ura az 1500-as évek elején, és - dacára az évtizedes levéltári kutakodásaimnak - semmi jót nem tudok elmondani róla. Az alattvalói még a püspöknél, sőt magánál a császárnál is bepanaszolták, hogy mennyire helytelenül bánik velük (Érdekes, hogy a lejegyzett legendákban mennyire lefinomodnak az akkori érzések, és a kiejtett szavak).

Hiszed vagy nem, ez a Kreigh úr egyszer csak eltűnt. Elnyelte a föld. Mi már olvastunk elég krimit ahhoz, hogy ne lepődjünk meg ezen. Ha nem a tó nyelte el, akkor nyilván a föld. Mindenki a hegyi banditákra kente a dolgot és a hatóságok be is vették a maszlagot. Nyilván ők sem rajongtak ezért az ellenszenves alakért. 

Szomorú fordulat, hogy az özvegye, Polyxena úrnő, még az uránál is kegyetlenebb volt, ámbár eléggé híján az észnek. Még jobban sarcolta a földműveseket, különösen a borászokat. Na, azt nem kellett volna. 

Özvegyünk az összes felhalmozott aranyaból és ezüstből harangot öntetett a Bled szigetén található kápolna számára. Talán így akarta kimenekíteni a vagyont. A legenda szerint, a szigetre való evezgetés közben (ami uszkve 15 perc)  vihar támadt, és a csónak harangostul, evezősüstől elsüllyedt. 

A gyászos történet nem szegte kedvünket az illetően, hogy magunk is vízre szálljunk.

Itt kell megemlítenem Szlovénia árnyoldalát, a totális lehúzást. Mindenhol és mindenért pénzt kérnek. Ez esetben például ott ring a vízen a 4 személyes és a 6 személyes csónak. Odajárulunk a tavicsőszhöz, miszerint bérelnénk egy 4 személyeset. Teátrálisan számol össze bennünket. Pety cselovek, mondja vidáman, tehát csak a 6 személyessel mehetünk, másfélszer annyi pénzért. De hát ez nem cselovek! - lóbálom meg a 4 éves Danit az usztasa veterán orra előtt. A másik két gyerek sem sokkal termetesebb, ám a lapátok őre hajthatatlan.

 A szigeten Živa-nak, a  termékenység istennőjének a szentélye állt 745-ig, amikor is keresztény templom váltotta fel. A jelenlegi Szűzanya- templom több mint 300 éves. A hozzá fűződő legnagyobb csoda az lenne, ha a 99 lépcsőfok aljában hevenyészett kikőtőcskénél nem kérnének külön belépődíjat, de kérnek.

Blazírt arccal eveztünk el a mélybarnára szoláriumozott jegyszedő fiú mellett, hogy 50 méterrel arrébb kössünk ki a parti fák alatti szikláknál.

Szép képekkel búcsúzunk a tótól.

A város legszebb műemléke a Szent Márton templom. Az eredeti kápolna több mint 1000 éve épült. A  15. században gótikus templomot emeltek, amelyet  1905-ben alakítottak át neogótikussá.

A nap utolsó kalandja az Iglica-vízesés a 4 km-re fekvő Bohinjska Bela falucska felett. A környék hihetetlenül bájos.

A patakot követve először alulról csodáljuk meg a zuhatagot, azután egy sziklahasadékban fellépcsőzve felülről.

Eszményi kilátóhelyet találunk a sziklabércen, de legyünk óvatosak, mert a padocskától két méterre már 30 m-es zuhanás fenyegeti az elkóborló gyerekeket. Szlovénia ugyanis nem börtönország, nem viszik túlzásba a kerítések emelését. A szomszédos falon sziklamászók kepesztenek.

Élményekkel eltelve indultunk vissza a kempingbe

Itt jártunk:

Linkek:

Bled környékének legjobb ajánlója