Azért a víz azúr
Hohe Tauern - 3. nap
Az ausztriai Möll-folyó völgyében három híres schlucht, azaz szurdok is található, mindössze néhány kilométerre egymástól.
A Groppensteinschlucht és a Rabischschlucht Obervellach falu felett, egy északi mellékvölgyben kanyarog, a Raggaschlucht pedig Flattach-nál, a déli hegyoldalban tátong. A nyaralásunk harmadik napján látogattuk meg őket.
A Groppensteinschlucht-tal kezdtünk. Kedves kis kőtorony szolgál fizetőhelyül, ám mi a Karintia-kártyánkkal ide is ingyen mehettünk be.
Nem kell messzire caplatnunk az élményekért. Rögtön a szurdok elején - ha a mészkő kagylósan és fülkésen koptatott formáin ámuldozó szemeinket magasabbra emeljük - már meg is pillantjuk az első vízesést.
A második zuhatag sem kevésbé pompázatos.
Az oldalfal dzsungeléből frissítően fröcsköl befelé egy mellékpatakocska. Andris fiam le is tapad ott hűsölni pár percre. Errefelé - klímaváltozás ide vagy oda - általában bővizű a kanyon, máskor meg még bővebb. Itt még a legforróbb és legfelhőtlenebb hetekben is napi rendszerességgel robbannak ki nyári zivatarok. Ajánlatos ennek tudatában ruházkodni az ide kirándulóknak.
Az ösvény, nagy örömünkre, odakanyarodik a vízesés felső beömléséhez. Odalent termetes fenyők részesülnek az állandó vízpermet áldásából.
Közvetlenül a vízesés felett, egy kicsiny tó altatja el a lefelé raftingolni vágyók éberségét. Igazából elenyésző számban óhajtanak itt raftingolni épeszű sportemberek. Az elmúlt ezer évben - a tudomásom szerint - senki sem próbálta, de nem esküdnék meg rá, hogy ez örökké így marad. (Na, ők lesznek majd az el enyésző elenyészők)
Átmenetileg szelídül kissé a táj.
Az út a sziklafal oldalában folytatódik, egyre nagyobb mélységek felett.
Majd elérünk a legfelső, és talán leglátványosabb zuhataghoz.
A fakorlát - a hozzáértők szerint - nem nyújt az ősvadonhoz képest semmi extrát a szöcskepopuláció számára. Ám az ő társadalmukban is vannak renegátok, akik mégiscsak oda telepednek.
Jótanács a túra befejezéséhez: ne kövessük azt a táblát, amely balra jelez egy "menekülőútvonalat". Onnan már nincs messze a szurdok vége. Persze, amennyiben az a baj, hogy a víz folyamatos zúgása kikezdte az idegredszeredet, akkor ez egy remek lehetőség, hogy behúzódj a csendes erdőbe, kisimulni a mohaillatban. De aki azért választaná ezt a leágazást, mert elfáradt a lábacskája (mondjuk, legyen egy kisgyermek az illető), és nem szeretne már felfelé kapaszkodni, az keservesen csalódni fog, mert a főútvonal és a "rövidítés" ugyanolyan magaaságban éri el a dombtetőt. Tehát ez alapján érdemes elmenni a szurdok végéig.
Lefelé egy kényelmes, köves úton ballagunk, amely nagy örömünkre alpesi réteket is keresztez, ahonnan csodás kilátás nyílik a tehenekre, és az egész völgyre. Plusz Groppenstein várára, amelyről a történet végén még külön értekezek.
A körtúra hossza 3,2 km, szintemelkedése 220 m.
A szurdokot egyébként a Mallnitz-völgy patakja vájta ki, éppúgy mint a következő célpontunkat, a kissé feljebb fekvő Rabischschlucht-ot. Autóval az Alpengarten Hotelnél érdemes megállni, és lefelé tartva, oda-vissza bejárni a kevésbé merész, inkább csak zúgókkal tarkított, de szép völgyszakaszt.
Az oda-vissza túra hossza 2,8 km, a szintemelkedése 160 m.
A két helyszínt fel lehet fűzni egyetlen vándorlássá, így az összhossz egy irányba 5,5 km, és 540 métert kell jattolni felfelé, avagy ereszkedni - az elszántság függvényében. A két végpont között a helyi buszjárat igénybevétele tapossa a bolygónkba a legkisebb ökológiai lábnyomot.
A délutáni program nem kevésbé izgalmas. Átautóztunk pár kilométert Flattachba, ahol megleltük a réten kialakított parkolóhelyet, ahonnan tíz perc séta a Raggaschlucht szurdok kezdete. (A lustábbak számára kialakítottak egy ennél is közelebbi parkolót is, lehet próbálkozni az oda irányuló beférkőzéssel).
Negyedórás, patakmenti slattyogás juttat el minket a "hűha, ez nagyon remek lesz" pontig.
A kanyon egyre szűkebb és vadabb.
Elérjük azt a szakaszt, ahol a víz zubogása és a sziklafalak zártsága végképp elfeledteti velünk, hogy otthon keserves a vonatközlekedés, hogy úgy darálják be a kultúrát, mint egyszeri afgán a mákgubót, és hogy a velünk lévő gyerekeket mennyiségi adatként kezeli az oktatási rendszer, vagy a legjobb esetben emberi erőforrásként. Szóval, most maradéktalanul boldogak vagyunk.
Az utolsó, nagy kaszkád előtt egy kis időre csendesebb és burjánzóbb vizekre evezünk.
Rövid pihi után, ismét csak felfelé kell lódulnunk.
És végre, egy csúszós kapaszkodásból felegyenesedve, kitárulkozik előttünk a legmagasabb ömleny. A falépcsők épp a vele szemközti oldalban kanyarognak felfelé, így minden nézőpontból végigcsodálhatjuk.
A legszebb kilátóponton pedig sárga padocska invitál minket a nasiuzsonnára. A gyerekek kis szívén végigcsordogál a hála érzése. Hiszen, bár nagyon tetszett nekik a kanyon, azt mégiscsak kezdték már furcsállani, hogy a hasi konfortérzetükre ugyan miért nem gondol senki az örökkévalóság óta, azaz bő egy órája.
Kényelmes erdei úton kocoghatunk vissza az autóhoz, fenséges kilátásban gyönyörködve.
Várak:
A közelben három vár is megérdemli, hogy röviden foglalkozzunk vele.
Groppenstein várának építési ideje a múlt homályába vész, de annyit tudunk, hogy 1254-ben már nem új ingatlanként említi a korabeli krónika. Az évszázadok során legalább tízszer cserélt gazdát, de a romantikáját mindvégig megőrizte, köszönhetően talán annak is, hogy a birtokosainak egy része azért adott rajta tovább, mert állandóan pénzzavarral küzdött. Szóval, érthetően nem feccölt különféle átalakításokba.
A vár jelenleg is magántulajdonban van, nem látogatható. A groppo egyébként zsázsát jelent, maga a szurdok is erről a szerény káposztaféléről van elnevezve.
Külön érdekesség a vár alatt lévő, szintén románkori Burgkapelle (várkápolna). Én még bizonyisten nem láttam olyan templompot, amelynek a főbejárata elé egy fészert emeltek.
Falkenstein kettős vára még Groppensteinnél is többször cserélt gazdát.
Oberfalkenstein (azaz a felső vár) első említése 1164-ből való, viszont szegényke már az 1600-as évek óta csupán egy pusztuló rom.
A hozzá tartozó Szent János kápolna azonban most is felszentelt templomként működik.
Sokkal szebb karriert tudhat magáénak az - eredetileg csak a felső vár lentebbi védelmi tornyaként - 1300-ban épült Unterfalkenstein. (Egyes forrásokban Niederfalkenstein).
A mesébe illő váracska még az idősebb testvérénél is több kézen ment át az elmúlt 700 évben, ez azonban itt nem járt együtt az enyészettel, sőt. A legutóbbi kicsinosítása 1905-ben, a Tauern Vasút építésekor történt, állítólag azért, hogy a megnyitón, a vonatablakból kitekintő Ferenc József császárnak szerezzen boldog perceket.
Jelenlegi tulajdonosa Evi Fersterer festőnő, aki ingyen látogathatóná tette a nagyközönség számára.
A Vellach (lásd: Obervellach) és a Falken helyiségnevek egyébként ugyanabból a tőből erednek. A Walchen ugyanis egy, az ókori római/kelta lakosság leszármazottaiként itt élő népcsoport.
Egy szép drónfilmmel búcsúzom:
Itt jártunk:
Linkek:
