Európa legnagyobb vízesése
Salzburger Land (7.nap)
Vajon van-e keresnivalója a vérbeli természetjárónak egy olyan frekventált turistacélponton, amelyet naponta ezrek látogatnak? Bennünk a Krimml-vízesés kapcsán merült fel ez a kérdés, és a kíváncsiságunk felülkerekedett a tömegfóbián. Tehát megyünk!
Másrészről viszont két, felvonóval megközelíthető hegycsúcsot is szeretnénk meglátogatni a mai napon. És a csúcshódítás akkor az igazi, ha nem egy gonosz felhő közepében botorkálunk odafent, hanem kilátást is nyerhetünk. Ám az időjárás roppant csalfa ezen a reggelen, ezért komoly tusakodást okoz, hogy a vízesés felé vezető utat megszakítsuk-e a Wildkogel-csúcs kedvéért. A döntést az utolsó pillanatra hagyjuk.
Neukirchen am Großvenediger faluban, a kötélvasút alsó állomásához érve éppen felhőbe burkolózik a hegytető, de jobban szétnézve úgy tűnik, hogy talán éppen most van esélyünk egy úgynevezett időjárás ablakra, tehát fel is pattanunk a felvonóra.
A viharvert kabinablakon át pislogunk Ausztria második legmagasabb csúcsa, a szemközti Großvenediger felé.
Vannak akik már lefelé tartanak a hegyről. A felső állomás és a középállomás közötti 400 m szintkülönbség lefelé a Rutschenweg-en is megtehető, ahol 12 különféle csúszda várja a kicsiket és nagyokat. Így aztán hamar le lehet érni.
fotó: wildkogel-arena.at
Már menet közben előtűnnek a hegyre hozó másik felvonó, a szomszéd faluból induló Smaragdbahn apró fülkéi. A SalzburgerLand kártyánkkal az is ingyenes lenne (amint ma minden), de mi emezt választottuk, mert amaz döbbenetesen hosszú, csaknem 5 km-es úton kúszik fel a hegyre, és mi nem akarnánk egy órán keresztül libegőzni.
Csodálatos idefenn.
Magunk mögött hagyjuk a Wildkogelbahn épületét, és ezen a szép széles úton kocogunk éppenséggel a Smaragdbahn felé, hiszen a csúcs azon túl található.
Száz méterrel alattunk a Wildkogelhaus, ahová most nem ereszkedünk le.
Ellenben betérünk a Smaragdbahn éttermébe, amely nem a visszafogottságával tüntet. Konkrétan beleépítettek az enteriőrbe egy komplett alpesi tanyaházat, a jó hangulat kedvéért.
A toalett külön figyelmet érdemel.
A ház melletti festői tavacska mögött a Großer Rettenstein csipkéződik.
A csúcsra érve nincs is más dolgunk, mint helyet foglalni egy turistajelzésen, és úgy falatozni.
Közben más családok is befutnak, és örömmel veszik birtokukba a kereszt környékét.
Ám kezd bekövetkezni az, ami miatt ennyire siettünk. Támadnak a fellegek. Fokozatosan belepik az összes környező csúcsot.
A lentről érkező sokaság lemaradt a rövid lehetőségről, mi voltunk az utolsó szerencsések, akik még gyönyörködhettünk a kilátásban.
De most már rugaszkodjunk neki a főfogásnak, vár minket a Krimml-vízesés, amely valamiben csúcstartó, de miben is ?
Annyi biztos, hogy Európa legnagyobb vízesésének címéért a germán nyelvterület vetélkedik. A németek a Rajna-vízesést kiáltják ki nyertesnek, míg az osztrákok a Krimml-vízesésre teszik le a voksukat. Nehéz igazságot tenni közöttük, mert a vízömlések egzakt tényezői egyelőre nincsenek szabványosítva. A legmagasabb zuhatagok rekorderei a fjordok hegyfalain vannak, Norvégiában, és a legnagyobb vízhozamú kétségtelenül a Rajna, ám ha valamiféle képlet alapján elegyíteni szeretnénk ezt a két jellemzőt, akkor abból tényleg a Krimml kerül ki győztesként.
A faluba érve egyből az autós és gyalogos tömeg kavalkádja fogad minket. A parkolók fennen hirdetik magukat, 1-től 4-ig beszámozva. Nem szeretnénk túl messze megállni, ezért elhaladunk az 1-es és a 2-es mellett, de a 3-asba már bekanyarodunk. Azután a pénztárnál, a belépéskor közli velünk a kis hölgy, hogy a látogatóközpont feletti 4-es placc lenne az igazi, mert az jár ingyenesen a belépő mellé. (Amúgy mindegy, mert a többi parkoló 5 eurós díja sem dönt csődbe minket).
Rövid, nem túl megterhelő bazársorral indul a túra. A grillcsirkés üzletágnak még egy Trabantot is sikerült csatasorba állítania. Ha ez nem hozza meg az étvágyat, akkor semmi.
Száz méterrel később viszont már nyoma sincs a tolakodó kommersznek. A dübörgő hang, és a dús fenyves mögül előtörő párafüggöny valami óriásit ígér. Emberi léptékkel nem mérhető legendák birodalmába keveredünk, sárkányok és vízimanók földjére.
A legalsó, 140 m magas vízesés egy automata időjárásgyárként működik. Sziklákon szétporladó vizét a saját maga által keltett széllel kergeti fel vagy 50 m magasra, a szemközti morénadomb tetejénél is jóval feljebb.
Ekként teszi a kőrakást a világ legcsapadékosabb helyévé, és a népség - mintegy varázslat hatása alá kerülve - nem bírja megállni, hogy ne áztassa magát ronggyá odafent. Nem viccelek, tényleg olyan, mintha beugranál a folyóba.
Mielőtt felfelé indulnánk a további zuhatagokhoz, kissé visszahúzódunk az erdőbe, ahol a széjjelhajigált gránitsziklák természetes asztalként és padként is felfoghatók. Letelepszünk, és eszünk mint a kefekötő.
A folyó mindkét oldalán vezet turistaút a 20 km-re lévő források felé, mi a népszerűbbet, a nyugatit választjuk, mert az több kilátóponttal kecsegtet. Pár kanyar után már fentről pillanthatunk a katlanba.
A vízesés párája a déli napsütéssel szövetkezve pazar szivárványt kanyarít a völgy fölé.
Elhaladunk a középső vízesés mellett, amely felett a fák mögül előbújik a szirtfokra épült Schönangerl vendéglő.
A teraszon és odabent is rettenetes a zsúfoltság, ezért a nemzetközi ifjúsághoz hasonlatosan mi is inkább a szomszédos gránitbuci tetején tartunk alkalmi pihenőt.
A ház mellől már látszik a 140 m magas felső vízesés, de odáig most nem megyünk el.
Amennyiben a vendéglőhöz közeli hídon kelsz át a folyó túlpartjára, akkor a túrakör 4,5 km-es, 280 m szintemelkedéssel, ha pedig a felső vízesés feletti hidat választod, akkor az 6,5 km-edbe kerül, 450 m szinttel.
A Krimmler Ache forrásai a Hohe Tauern és a Zillertaler Alpen határán, Olaszország legészakibb pontja alatt fakadnak. A vízgyűjtő területe 100 km², amelyből 12 km² gleccser. (Én, mint adatnáci pedig repesve várom az alkalmat, amikor egy kocsmakvíz során felteszik a kérdést: Budapest avagy a Balaton területe a nagyobb? Mert én tudni fogom a választ, bár csaknem egyforma méretűek - 525/592 km²)
Íme a vízesések feletti völgy és háttérben a forrásvidék 3500 métert elérő csúcsai.
fotó:wasserfaelle-krimml.at
A gleccserek miatt a vízmennyiség a nyári olvadáskor a legnagyobb, azaz a leglátványosabb. Ám a természet fricskája, hogy a nagyszerű árvíz az éjszaka sötétjében érkezik a zuhatagokhoz , mert a déli nap által olvasztott mennyiség kábé 10 óra alatt ér ide a völgy végéből.
Visszatérünk a lenti turistacentrumhoz, amelyből egy csodás parkba oltott vízijátszótér, a WasserWelten Krimml nyílik.
A gyerekek mindent kipróbálnak. Ide tényleg érdemes rekkenő nyáridőben látogatni, mert a szertelenebb jellemű kicsik számára garantált az elázás.
A legmókásabb az általam lovagnak nevezett (de lehet nádgúnár vagy békacsősz is) figura, akit a vállaiból spriccelő vízsugarak irányának változtatásával lehet mozgatni - két joystickkel, a biztonságos messzeségből. Halál vicces, ahogy amorf teste a tóba löttyed a végén.
Benne járunk már a délutánban, de arra jutunk, hogy a négyig üzemelő Königsleiten-felvonóval érdemes még háromkor felhúzódzkodnunk, elég lesz az idő széjjelnézni odafent. Nekiugrasztjuk az autót a tiroli határ 1531 m magasságában lévő Gerlos Pass felé vezető merész szerpentinnek. A hajtűkanyarokban jobbnál-jobb piknikező-kilátóplaccokat alakítottak ki, egyetlen témára, a vízesésrendszerre fókuszálva.
A gépjármű lihegve érkezik Königsleiten síközpont főutcájára, ahol egy perc alatt átpattanunk a felvonó kabinjába.
Emlékeztek, milyen dicsérően szóltam a völgyben a csodás nyári napsütésről? Nos, alig fél órával később és 8 km-rel arrébb - csakúgy, mint reggel - ismét izlandi klíma fogad minket a grönlandi tájon
A felvonótól a 2315 m magas csúcs csak negyedóra sétácska. Az egyik lábunk Salzburg tartományban tapos, a másik Tirolban szökdécsel.
Ha valaki hosszabb időre jön fel ide, akkor szép gerinctúrában lelheti örömét és csúszhat egy lendületeset az egész tó felett átívelő zipline pályán.
Négykor akkurátusan elhagyjuk a hegytetőt, de hazafelé van még két szenzációs (és hatig nyitva tartó) múzeum. Lefelé nem a modern szerpentint választjuk a völgybe való visszakocsikázáshoz, hanem a régi, meredek csapást, amelyen kalandosabban, de sokkal gyorsabban érünk le.
Bramberg múzeuma kívülről egy kisebb skanzen közepén álló gyönyörű tanyaház, belülről pedig a legmodernebb kiállítóhely.
Először a kert alá épített alagsorba, az ásványkiállításhoz ereszkedünk le.
A tárlat számtalan ásványfajtára terjed ki, és minden szempontból lenyűgöző, de a fő műsorszámot mégiscsak a smaragdok jelentik, amelyek megjelenése a lehető legváltozatosabb.
A kristálykiállítás olyan mint a megcsalás bejelentése - rengeteg múlik a tálaláson. Ezt egy sokat próbált ásványszédelgő követhette el, mert az eredmény fenomenális. A vitrinek alakja, megvilágítása és tartalma a világ legigényesebb múzeumait idézi.
A földszinti néprajzi gyűjtemény számomra legérdekesebb része a farsangi maskarák felvonulása. Már tegnap, Goldegg várában is megállapítottuk, hogy a "busójárás" egész Salzburg tartománynak meghatrozó folklór eleme. Az eleve torzan nőtt kecskeszarvak jelentették a legnagyobb kincset a szörnyálarcok kimunkálióinak.
A legmegdöbbentőbb az a szobor, amely Krisztust a korbácsolás után, de még a keresztrefeszítés előtt ábrázolja.
Hiszen eleve nem volt, és ma sem szokás Jézust a kanonizált stációktól eltérő pillanatokban megjeleníteni. Ráadásul, én eddig azt hittem, hogy Mel Gibson Passió filmje a legnaturálisabb ebben a témában, amely ki is verte a biztosítékot, hiszen mind a Biblia, mind az elmúlt kétezer év összes képi megjelenítése úgy mutatta be a töviskoszorús és ostorozott megváltót, mint aki szinte a testén kívülemelkedve tűri a kínzást, és nem úgy éli meg a szenvedést, mint azok a valódi bűnösök, akikre a korabeli hatalom ugyanezen büntetéseket szabta.
Erre itt áll ez a figura, az Alpok mélyének múzeumában, vérbe fagyva, és ellentmondva mindannak, amit akár az alkotásának korában hirdettek, akár ma gondolunk az emberekért hozott áldozat szörnyű mivoltában is fogyaszthatóvá szelídített változatáról.
A természetrajzi kiállítás már sokkal barátságosabb. Amennyiben a kitömött állatok még jóérzéssel elfogadhatók. Én még abban a korban nőttem fel, amelyben az élővilág alapos és közvetlen megismerése leginkább az ilyen múzeumi tetemeken keresztül történt. de azt hiszem, hogy a mai drónos-digitális-ultrafelbontású filmtechnika feleslegessé teszi az élő példányok leölését az edukáció szükségleteinek kielégítésre.
Hosszasan tanulmányozzuk az Alpok díszletei közé importált Betlehem megannyi részletét.
Az etnográfiai tárlat a tetőtérben ér véget a méhészet bemutatásával.
A nemzeti park emblémájával ékesített bogárhotellel búcsúzunk, amely egyben stílusos átvezetés a mai utolsó programunkhoz, irány a Nationalparkzentrum Mittersillben.
A Hohe Tauern Nemzei Park legmenőbb látogatóközpontja a hegység karintiai oldalán, Mallnitzban van (itt írok róla), de az itteni tudományos élmény is roppant színvonalas. A bemutató tíz téma köré csoportosul, mint például a sasmadarak, a víz, gleccserek, legelők.
A látogatókat arra biztatják, hogy olvasszák kéznyomukat az alábbi jégtömbbe. Ki tenyérrel teszi ezt, ki az ujjait fúrja a dermesztő fehérségbe. Én kb tíz másodpercig bírtam rátapasztani a kezem, tűrve a fájdalmas fagyást, de a srácok percekig küzdöttek az olvasztással.
Mormota dioráma, kőszáli kecske, zerge, mászófal - van itt minden.
A 3D mozi mellett a fő attrakció a 360°-os panoráma vetítő. Kiváló filmet készítettek hozzá, amelyről az alábbi videó ad némi betekintést.
Nekünk még annyival jobb, hogy a filmen látható tömeggel ellentétben mi magunkban heverésztünk a mozi közepén, és néztünk körbe-körbe.
Itt jártunk:
Linkek:
