Piknikezésre csábít a látványos sziklahodály
Hohe Wand és Wienerwald - klettersteig túrák (6. nap)
Ezt még megisszuk, azután maradunk! - szokta mondani kitűnő túratársam, Ádám. Nos igen, vannak olyan remek programok, amelyeket a végtelenségig volna jó folytatni, de sajnos minden elmúlik egyszer. Ennek a csodálatos ausztriai mászótúránknak például ez éppen az utolsó napja.
A délelőtti program a Hanselsteig; egy könnyű és hangulatos kapaszkodás, ahol a táj szépségére nem lehet semmi panasz.
Loderhof falucskából kell felcsoszogni a fenyvessel benőtt hegylábi törmeléklejtőn a Hohe Wandot övező sziklafalrendszer aljába. Itt egyből a szemünkbe tűnik a Hanselsteig különlegessége, a hatalmas barlangodú.
Kedves kis asztal és pad is színesíti az enteriőrt. Eszményi piknikezőhely. Az esőtől védett, ám mégis napsütötte, a kilátás pedig pazar.
A biztosítókötél tulajdonképpen egy korlát is egyben.
Pazar kanyarral fordulunk rá a létrát rejtő hasadékra.
A létra mellett nincs elhelyezve via ferrata sodrony. Mi kötéllel biztosítottuk a gyerekeket.
Az egész út legveszélyesebb pontja az utolsó pár méter a létra tetejétől. Itt sincs sodrony, csupán néhány vaskampó.
Nagyon vicces, és egyben elbűvölő a végső szakasz talaját képező gyökérrengeteg.
Odafent kajáltunk egy jót a tarisznyánkból, majd elcsattogtunk dél felé a műúton, a Leitersteighez. A hevederekbe ágyazott srácok aszfalton bemutatott mozgáskultúrája a testképzavaros hódok szalagavató bálon ellejtett táncához lehetne hasonlatos.
Útközben bekukkanthatunk a Felsenpfad (Sziklaösvény) horganyzott acélba álmodott turistaborzongatójába.
A lefelé vezető Leitersteig habkönnyű útvonalán is akasztgattuk a viaferráta kantárat. Látszólag baba a semmi kis ösvény, de értő szemmel megállapítható, hogy marha nagyot eshetnek róla a kiskorúak. (A felnőttek is, csak ők önmagukért felelnek, ráadásul éltek már épp eleget).
A körtúra mindenesetre épphogy nevezhető csak via ferratának, bár azt sem mondanám, hogy nem kell hozzá felszerelés, pláne a gyerekek számára. A helyi turisták többsége ugyan nem vesződik az ilyesmivel, de néha sajnos történnek halálos balesetek. Érdemes elolvasni a Mozgásvilág cikkét egy ilyen esetről.
Magam is írtam ebben a témában egy kifejtős bejegyzést, itt olvasható.
A mászást követően visszatértünk pernitzi kempingünkbe, és onnan a Piesting folyó völgyében fekvő szomszéd faluba, Gutensteinbe. Itt elsősorban az Erdőművelési Múzeum (Waldbauernmuseum) érdekelt minket. Nem kell nagy dologra gondolni, de az 1576-ban emelt középkori épület igazán varázslatos. Helységeiben és a szabadtéren roppant érdekesen mutatják be a fafeldolgozás összes fázisát és aspektusát, ráadásul minden megtapogatható a gyermekek számára.
Gutenstein várát 1195 és 1220 között emelték, abban az időszakban, amikor a Babemberg őrgrófok nagyon ráéreztek a szentföldi keresztes háborúkban rejlő vagyonrablás ízére. Szóval volt pénzük dögivel arra, hogy teleépítsék a birtokaikat különféle erődítményekkel.
A rom meglehetősen romantikus. Történetének a számunkra legérdekesebb epizódja 1457-ben esett meg, amikor a 17 éves V. Habsburg László király foglyul ejtette a 14 éves Hunyadi Mátyást, és ide záratta be, mielőtt Prágába vitette volna. Lám-lám, a tinédzserkori bullying nem is annyira újkeletű disznóság.
Szép elégtétel lehetett harminc évvel később Mátyás királynak Gutenstein elfoglalása, amelyet csak halála után vehettek vissza a Habsburgok. Viszont a török sereg 1529-ben és 1532-ben is sikertelenül ostromolta az erősséget.
A falu további kultúrvívmánya az 1672-ben épült szervitakolostor, amelynek alapítása egy igazán lebilincselő sztori. Történt ugyanis, hogy 1661-ben Gutenstein kovácsának (és egyben piacfelügyelőjének) az álmában megjelent a Marizell-i kegyhely.
Hogy, hogy nem, a megálmodott látomást rövidesen egy környékbeli fán kitűzve találta a falu népe, kicsiny festmény alakjában. És ezt követően még 15 újabb alkalommal is. Hihetetlen módon, de az emberi kéz bármiféle beavatkozása nélkül! A kétségen kívüli csoda búcsújáróhellyé változtatta a falu felett 200 méter magasan lévő hegytetőt, és mindez odavonzotta az átszellemült szervita szerzeteseket is.
A mai napon már csak a búcsúest volt hátra lakájos otthonunkban, a pernitzi Kohlhofmühl kempingben. Ez igazából "főállásban" egy étterem, és csak mellékesen csatlakozik hozzá pár - állandó bérlővel rendelkező - faház, valamint egy kiadós rét.
A nyugalom garantált, a vizesblokk szuper. Valamiféle személyzet csupán a vendéglő nyitvatartási idejében tartózkodik ott, ám mindez egyáltalán nem akadályoz meg abban, hogy bármikor érkezz meg, és azon nyomban sátrat eszkábálj a fűbe.
A kemping közvetlen szomszédságában egy modellrepülőtér található. (Ezt nem úgy kell érteni, hogy egy repülőtér modellje, hanem úgy, hogy a repülőmodellezők reptere). Kitűnően elbámészkodnak ott a gyerekek esténként, ha éppen kint reptet pár osztrák nyugdíjas. Átsétálni sajnos nem lehet, mert nincsen híd a folyón. Az igaz, hogy a mi három srácunk rögtön első este átkelt a combig érő vizen - ruhástul és bakancsban; ám az igazán jó megközelítés autóval ajánlott, egy fatelepen keresztül.
Külön nagyszerűség volt a számunkra, hogy a 14 éves nagyfiam akkoriban kapott rá a repülőmodelljéről való filmezésre, így megörökítette a környéket a levegőből. Ne egy stabil drónfelvételre gondoljatok, hiszen a repülős képalkotásnak éppen az adja a sajátos hangulatát, hogy érezni a gépmadár mozgását, és a szélben való imbolygását.
Külön kis filmet is készített a környező hegyekben, a Myrafalle vízesés feletti tájról.
El kell búcsúznunk, felmálháztuk az autót, és odasóztuk az öt biciklit az utánfutóra, hogy elkanyarogjunk Wachauba pár nap tekerésre.
Itt jártunk:
Jobbra a Hanselsteig, a kép alján a Leitersteig
Linkek: