Liechtenstein herceg szurdoka
Salzburger Land (9.nap)
Felejthetetlen nyolc napot töltöttünk Salzburg-tartomány déli és nyugati szegleteiben, de elérkezett az idő, hogy északabbra helyezzük át bázisunkat, az ottani csodák felfedezéséhez.
Ám, hogy a költözés napja se teljen tétlenül, felcsaptuk a SalzburgerLand-kártyánkhoz kapott füzetkét, és kilestük belőle az útba eső, kártyánkkal ingyen bejárható helyeket. Erre készülünk tehát:
- Liechtensteinklamm bámulatos szurdoka
- Kleinarl klettersteig - via ferrátázás egy kanyonban
- Grafenberg - felvonóval a magashegyi rétekre
- Stille Nacht Múzeum Wagrainban - csipetnyi karácsony a nyárban
- Bauerhof Múzeum - egy kicsiny skanzen ugyanott
- Hüttau múzeuma
A Liechtensteinklamm több éves felújítás után vált tavaly ismét látogathatóvá. Természetesen nem a szurdokot építették újjá - megnyugtatok mindenkit, hogy a sziklafalak, a víz, a páfrányok és a tövises fenyőcincér (Harpium inquisitor) egyáltalán nem lettek renoválva. A munkák a mesterséges járdák, hidak és védművek köré szerveződtek, így jelenleg ez mondható az Alpok legbiztonságosabb hasadékának, noha ennek áraként a lehulló kövek elleni acélhálók gigászi pókhálóként rondítanak bele a képbe.
A pénztárnál a kitüntetett népszerűségnek megfelelően hatalmas sor áll. Szerencsére a SalzburgerLand-kártyánkkal nem szükséges jegyet váltanunk, hanem előre sétálva rögtön a forgókapunál csippanthatjuk le.
A kezdeti szakaszon pár alagúton kelünk át.
Az acélhálóval körbepólyált első hídról az alábbi képeket sikerült lőnöm, de csak hallatlan mesterkedéssel tudtam az objektívet a sűrű rácson áterőltetni. A kalcittelérekkel gazdagon átszőtt mészkő utánozhatatlan látványt nyújt.
Az első szűkebb szakasz utáni katlanban hosszú lépcsősor tárul a szemünk elé. El kell hagynunk a patakmedret, mert a régi útvonal legveszélyesebb részét manapság már az alábbi omladékhegy megmászásával kerüljük ki.
A dombtetőről azután ezen a dizájndíjasnak szánt spirálon ereszkedünk vissza a patakhoz (lehet, hogy az is lett).
A csigalépcső tényleg szép mérnöki teljesítmény, de az én tiszteletem feltétlenül az első útvonalépítőké, akik a Pongau Alpine Club tagjai voltak 1875-ben, szóval elképesztő sportélet lehetett itt már közel 150 éve is. Viszont pénze már akkor sem volt a természetbarátoknak, azzal az idők szavát felismerő Johann II von Liechtenstein herceg szolgált, aki jutalmul névadóvá válhatott.
Innen következik a szurdok leglátványosabb része.
A szűk sikátorból a túra végpontját jelentő vízesés robajára érünk ki.
Rövid csemegézés után indulunk vissza. Idefelé nem is láttuk, hogy a sziklaeresz alatt egy gyöngyhalászlány üldögél.
Nem bánjuk, hogy a már megtett utat járjuk be újra, mert ebből az irányból minden részlet egy másik arcát mutatja. Például, most látjuk csak igazán, hogy idefelé milyen grandiózus méretű setét hasadékból bújtunk elő apró hangyaként.
A következő nagyszerűséghez 20 km-t kell autózni. A Kleinarl Klettersteig több kisebb útvonal gyűjtőneve Kleinarl falu északi határában, amelyekből mi a Kasselfall via ferrátát választjuk. Az autónál beöltözve csattogunk a kedélyes rét szélén a vízeséseket rejtő nyiladékhoz.
Valami ifjúsági tábor leánycsapatát követve csapunk a lecsóba. Gimnazista fiaimnak biztosan nincs ellenére a társaság, bár látom, hogy a kiöltözést most sem vitték túlzásba, ugyanabban a farmergatyóban tolják, mint mindent ezen a túrán.
A via ferráta kifejezetten könnyűre van megszerkesztve, sok helyen a lépések is mesterségesek, ami elég jól jön az örökké vizes, csúszós sziklán.
A sziklaformák az elképzelhetetlenségig gyönyörűek, a folyócska folyamatos zúgása és tajtékzása pedig vadregényessé, sőt egyesek számára talán kissé félelmetessé is teszi a kalandot. Imádnivaló!
Külön ajándék, ahogy a nap rézsútosan beragyogja a zeg-zugos kanyont.
Végig kötélhidak húzódnak a fejünk felett, lehetőséget adva arra, hogy a mászás végeztével ne gyalogosan, hanem csúszópályán térjünk vissza az autóhoz. Ehhez a zipline-hoz (helyi nevén FlyingFox) azonban gördülő csigákkal is kellene rendelkezünk, amivel sajnos most nem készültünk, de legközelebb mindenképpen fogunk hozni.
A fiaink jócskán elhúznak előre, látszik hogy eszméletlenül élvezik az egészet.
Itt már az útvonal végét jelentő hídról fotózok visszafelé. Kár hogy ilyen rövid volt.
A túra a lesétáltató ösvény végén, egy idilli tavacska partján ér véget.
Hogy ma se maradjunk magashegyi élmények nélkül, visszaautózunk Wagrain-ba, ahonnan kötélvasút repít minket 1712 m magasba, a Grafenberg csúcsára.
A népszerű síközpont nyáron multifunkionális gyerekboldogítóként szolgál. Játszótér, óriáshinták és tematikus meseútvonalak állnak a kicsinyek rendelkezésére. A mi gyerekeink ugyan kinőttek már az efféle mulatságokból, de egy könnyű séta a megkapó tájon nekik is épülésükre válik.
Az alábbi ruganyos bociháton amúgy én is szívesen hanyatt vetettem volna magam, ha nem vagyok rest levenni a bakancsomat.
Indulásképpen tetszőlegesen választható a függőhíd avagy a tutajozás.
Ezen a pazar lapályon kocogunk egy kört. Több hütte is kínálja magát fejedelmi lakomák elköltésére. A tartomány egyik újdonsült turistacsalogatója a Via Culinaria tematikus útvonalgyűjtemény, amely tíz ehető és iható téma köré csoportosul. Az én kedvencem közülük a Gyógy- és fűszernövények útja, ahol az alpesi legelőkön termő zöldfűszerekről és gyógynövényekről tudhatunk meg sok hasznosat, a kóstolgatás közepette.
Most még nem tudjuk, de nemsokára majd kiviláglik, hogy a következőként felkeresett skanzen az alábbi zöldellő völgyecske tetejében lesz, pont a fenyő csúcsa mögött.
De előtte még beugrunk egy röpke látogatásra Wagrain egyik régi épületébe, Stille Nacht Múzeumba. A nevezetes karácsonyi dalt Franz Xaver Gruber iskolamester és orgonista szerezte 1812-ben a Salzburg melletti kicsiny Oberndorf papjának kérésére, a helyi misére. A környék mára dúskál a Stille Nacht múzeumokban, én legalább hatról tudok.
Ebben a teremben roppant változatos nyelveken hallgathatjuk meg a dalt. A kiállítás egyébként nem a zeneszerzőnek állít főként emléket, hanem a szöveg írójának, az oberndorfi papnak, Joseph Mohrnak, aki 14 évig itt szolgált.
foto: stillenacht-wagrain.com
A falu feletti Edelweissalm ad helyet a Bauernhof Múzeum apró skanzenjének.
A 250 éves tanyaházak remekül bemutatják az egykori élet fortélyait.
Kiballagunk a füves dombtetőre, hogy a célra nagyon alkalmas sütögetőhelyen uzsonnázzunk, és csodáljuk a környező csúcsokat.
A bal oldali valószerűtlen sziklatorony Große Bischofsmütze, jobbra pedig a Hoher Dachstein.
Ez pedig a Hochkönig.
A nap utolsó állomása az ősi bányászvölgyben fekvő Hüttau érc-, arany- és ásványmúzeuma (Museum "Erze, Gold und Minerale")
A tárlat simán felveszi a versenyt bármilyen nagyvárosi természetrajzi múzeummal. Roppant igényes, nagyon szépséges. A "mindenes" bácsi készségesen ad körbe mintapéldányokat különböző ércekből. Van is meglepetés, főleg a gyerekek részéről. Mert, ugyebár egy 2 kilós mészkő után egy ugyanakkora rézbuci már 9 kiló súlyú, aranyként pedig 19 kiló lenne, de olyat nem kapunk.
Ez a furcsa fadarab itt átlósan egy középkori egyszerű fahágcsó. Szép mutatvány lehetett közlekedni rajta!
Smaragdok, smaragdok!
A vitrin felett filmen mutatják be a hobby-ásványvadászat módját.
A szemközti templomba is érdemes beugrani.
A valódi hajjal ellátott Mária-szobor igazi kuriózum.
Pompásan telt a nap, ahogy az orvgyilkosok mondják, ma is sokat fejlőttünk.
Begördülünk új kempinghelyszínünkre, Gollingba, folyt. köv. holnap.
Itt jártunk:
Linkek:
