Ma a Podlesok-kemping faházának teraszáról indulunk a hegység legnépszerűbb szurdokába, a Suchá Belába, és a továbbiakban majd még másik kettőbe. A név jelentése Száraz Fehér. Nos, ha az ősi névadók ezt a völgyet tartották száraznak, akkor kíváncsi lennék milyen lehet a nedves. Ellenőrizni nem tudjuk, mert Nedves Fehér nevű szurdok nincs a környéken, ahogyan Édes- vagy Félszáraz Fehér sem.

A természeti jelenség a kemping hátsó sarkánál indul, ahol egy kis fizetőbódénál kérik el a kábé 25 éve érvényben lévő szerény belépődíjat.

Hamar elérjük az első vízesést. A nyár közepének legbővebb turistaáradatában kell elfogadnunk azt a tényt, hogy a többiek számára meg éppen mi vagyunk a tömeg. 

Mindenesetre mindenki kedves és aranyos, lehet ismerkedni, és mindig akad annyi látni- és fényképeznivaló, hogy a haladásra való várakozás ne legyen kényszerű.

Mi kiskamaszokkal vállalkoztunk az útra és egy percig sem éreztük őket veszélyben. A létrák, trepnik és hidak a maguk nemében roppant biztonságosak. Stabilak, jó helyen futnak és kevéssé csúsznak. Azzal együtt - ahogy a képeken is látható - óvatlanságból bárhol le lehet esni, tehát az egyéni odafigyelés alapvetően szükséges mindenki részéről, és a másokra való tekintet is fontos.

A szurdok formakincse és vízesései gyönyörűek. Persze még szebbek volnának a beépített acélmászókák nélkül, ám úgy csak a kanyoning sportág művelői láthatnák, a körükben alkalmazott kötélereszkedéssel, lefelé irányba. Mi műveljük azt a műfajt is, de nem bánkódunk, hogy ez itt nem ilyen, hiszen ezer más helyen láthatunk érintetlen kanyonokat, noha azokhoz többet kell utazni, minimum a szlovén vagy olasz Alpokig, vagy még tovább; Tirolba, Franciaországba avagy a spanyol Pireneusokba. Inkább örülünk annak, hogy az efféle kiépítések révén azok is belekóstolhatnak ebbe a csodába, akiknek nem sajátja az alpin kötéltechnika, és elhozhatjuk ide az ilyesmiben nem járatos barátainkat, kisebb gyermekeinket, anyósunkat, kollégáinkat, ellenségeinket.

Két órán keresztül nyomulunk felfelé. Az útvonal részleteiről nem kívánok írni, inkább szóljon önmagáért az alábbi képsorozat.

A felsőbb szakaszokon többször megszelídül a táj, hogy azután időről-időre újra szurdokosabbá váljon.

A Suchá Belá szurdok négy kilométernyi út és négyszáz méter szintemelkedés múltán ér véget a Žliabky-nyeregnél. Itt körülkémlelünk, merre tovább? Kézenfekvőnek tűnne a Malý Kyseľ szurdokban való leereszkedés, de két évtizeddel ezelőtt a hegység összes létrás útvonalát felfelé egyirányúsították. Ezzel megszűnt a szurdok körtúrák pompás lehetősége.

Mindazonáltal, az egyirányú haladás törvénye az egyre tömegesebb méreteket öltő látogatói érdeklődésre való tekintettel teljesen érthető. Így nyilvánvalóan sokkal biztonságosabb. Részben azért, mert nem kerülgetik egymást a szemben haladók a szűk és kitett részeken, részben pedig azért, mert felfelé haladva jóval ritkább a mellélépés vagy a láb kicsúszása. Emellett a hömpölygő emberáradat megússza azt a rengeteg várakozási időt, amelyet egy szembecsoport okozna minden egyes létránál.

Fontos azonban észben tartani, hogy az egyirányúság egy praktikus szabály, és nem egy természeti törvény, amelyet mindenáron be kell tartani. Nyomós indokkal nyugodtan visszafordulhatunk egy szurdok közepéről, sőt sérülés vagy komoly kifáradás esetén feltétlenül tegyük is meg! Minden túranapon elfordul egy-két szembejövő és többség nyilvánvaló megértéssel viseltet az irányukba. Emellett az is tudvalévő, hogy szezonon kívül, a kevésbé népszerű szurdokokban, ahol a madár se jár, a gyakorlott túrázók (főleg a helyiek) vígan szaladgálnak minden irányba.

Senkit sem biztatnék szabályszegésre, de mi bizony azt tettük ezen a szellősebb hétköznapon. Mivel a Žliabky-nyeregnél elköltött tízóraink ideje alatt senki sem jött a Malý Kyseľ felől, úgy határoztunk, hogy leszaladunk rajta. Döntésünkben az is szerepet játszott, hogy az útvonal csupán két km hosszú, amelynek a nagy része egyszerű ösvény, és a szurdokos részeken sincsenek hosszú létrák. Végeredményben sehol sem kellett udvariasan félreállnunk, mert egy árva lélek sem jött szembe. Viszont a lefelé csattogásban igen óvatosnak kell lenni, mert ebben a völgyben még az ódivatú fagerendás kiépítés leledzik, amely irgalmatlanul csúszik.

Szűk óra alatt érünk kétszáz méterrel lejjebb, a két Kysel' patak összefolyásához. Az általunk eddig követett vízhez jobbról érkezik a Vel'ky Kysel' löttye, hogy egyesülve ömöljenek bele a szemben nyíló sziklatorokba, amelyen keresztül egy via ferráta érkezik fel ebbe az elágazásba. Balra pedig normál turistaút indul a hegyről levezető ösvények felé.

Szóval lehetne menni jobbra, felfelé a Vel'ky Kysel' szurdokba, ám ekkorát már nem akarunk máma harapni. Balra viszont látunk egy lehetőséget arra, hogy mielőtt lemennénk a hegyről, belekóstoljunk még egy látnivalóba. A kék jelzésről ugyanis alig kétszáz méter múltán le lehet térni jobbra, a Kysel' Ferrata kellős közepén elhelyezett kilátóhídhoz.

Meg is érkeztünk. A hídról lefelé nézve a lépőtrepnik és a sodrony kifigyelésével jól lekövethető a via ferráta nyomvonala. Régen itt is fa- és vaslétrás kiépítés parádézott, és akkoriban ez lehetett a műfaj legkalandosabbika, de az 1976. évi hatalmas erdőtűz mindent elpusztított, negyven hosszú évre száműzve a látogatókat eme szakaszról. 2016-ban azonban sokak boldogságára reinkarnálódott a hatalmas sziklafalakkal övezett szűk völgy, az új idők új szeleként immár via ferrátaként megalkotva. Szerintem jó döntés volt, hiszen három legyet ütöttek egy csapásra:

• A létrás, gyalogjárós megoldás sokkal tájidegenebb, költségesebb és karbantartás-igényesebb lett volna.
• A balesetek lehetőségét ez szűkíti a minimálisra.
• A dróton csimpaszkodás trendi sport, tehát még tovább emeli a környék vonzerejét.

Az ide készülőknek azt tudom mondani, hogy az útvonal kifejezetten könnyű via ferrátának számít, akár első kalandként vagy gyerekekkel is simán bevállalható. Gyakorlottabbnak még felszerelés nélkül sem okoz problémát, de fontos tudni, hogy a Nemzeti Park szabályzata elvárja a felszereléshasználatot, bírságot helyezve kilátásba.

Miután beteltünk a hídról adódó látvánnyal, akár vissza is fordulhatnánk az ide bevezető ösvényen, de a felfelé vezető részre tekintve belénk bújik a kisördög. A via ferráta felső végéig tartó röpke szakaszt igazán megtehetnénk "mezítláb", azaz felszerelés nélkül. A bűnös gondolat cselekménnyé érik, és a vízformálta gyönyörű sziklaüstök szűk kanyargásában könnyedén érjük el a kijáratot.

Utóbb kiderül, hogy nem is szegtünk szabályt; ezen a felső szakaszon nem kötelező a via ferráta felszerelés.

Békés erőn átslattyogva érjük el Kláštorisko turistapihenőt. 

A kedélyes csehó a 13. századi kolostor romjai melletti álomszép réten várja a betérőket. A 20. század elején a turisták és a hegymászók éppoly idilli helynek találták a lankás lapályt, mint az egykori szerzetesek, és talán fel is használták az ősi házalapok egyikét egy új  menedékház építésére, amely 1923-ban nyílt meg. Érdekes hogy szálláshelyként pont abban az évben zárt be, amelyikben a via ferráta megnyílott. Viszont meleg ételek és hideg italok tekintetében most is kiválóan teljesít!

Innen már csak négy és fél kilométer lejtmenet vár ránk a kempingig.

A kolostor romjai

 A délután hátralévő részében Szepesújvárra (Spišská Nová Ves) látogatunk fagylaltozás céljából. Az odavezető széles dombhátakról eszményi kilátás tárul a Magas-Tátrára.

Itt jártunk: