A Római Birodalom bukása humbug?
Hohe Tauern - 6. nap
Tartsatok velünk Teurnia római városába, amely Róma "bukása" után 100 évvel is olyan vígan prosperált, mintha semmi nem lenne igaz abból, ami a történelemkönyvekben van. Muszáj volt kinyomoznunk ezt a histórikus anomáliát.
De nem csupán ott jártunk ezen a napon. Íme a többi program:
- Karinitia Kézművesmúzeuma egy romantikus kastélyban
- kirándulás a Goldeck 2142 m magas csúcsára
- a hatalmas Porcia kastély, amely a legszebb reneszánsz épület az Alpoktól északra
- fantasztikus modellvasút terepasztal Spitalban
- és a varázslatos Bonsai Arborétum
Nem is gondoltuk, hogy ennyi élményt és látnivalót lehet belegyömöszölni egy napba, anélkül hogy a gyerekeink a múzeumjegyek rituális égetése közben a teremőr nénik internálását követeljék. De sikerült. Ma ugyan kisebbségbe szorult a túrázás, de ez így van rendjén, mert minden örömteli nyaralás fő kulcsa az egyensúly.
Előre szólok, hogy lesz az irományban egy hosszadalmas történelmi fejtegetés. Akit az hidegen hagy, vagy egyszerűen irritálja a szkeptikus molyolásom, az görgessen bátran tovább a kastélyos-arborátumos részig, hátha ott még talál magának valami szívderítőt.
A Karinitiai Kézművesmúzeum (Kartner Handwerksmuseum) Baldramsdorfban található, az ódon Paterng kastélyban, amelyet Hannibal Alphons, Porcia ötödik hercege építtetett. Nagy filantróp lehetett az öreg, mert az elkészültekor, azon hidegében, át is adta a hieronymita szerzetesrend számára, hogy kolostorként hasznosítsák.
Múzeumként 1977 óta üzemel. Itt aztán minden van, amit iparos ember művelhetett az ügyes kezeivel. A fényképésztől az aranyművesig több mint negyven hagyományos szakma műhelyébe nyerhetünk betekintést.
Hamar állkapcson rúg minket az első döbbenet. Ez bizony egy lábbal hajtott fogorvosi fúró. Én biztosan nyilatkoztattam volna a fogorvosomat arról, hogy az előző napon tutira nem egy maratonfutáson remekelt.
Elvis Presley rózsaszín Cadillac-jeinek az autentikus ipartörténeti előzményét a fodrászszalonban leltük meg; egy hajmosó vályú alakjában.
A hajszárító berendezés valószínűleg sokakat megihletett. Közéjük sorolhatjuk a bizarr sci-fi nagymesterét, Stanley Kubrickot, de akár azokat a pszcihopata pszcihiátereket is, akik az elektrosokkra tették fel az életüket (pontosabban a másokét).
Egyébként valamennyi műhely lebilincselő.
A kastély felett közvetlenül a Goldeck hegye szökik 2000 méter fölé, de a festői Ortenburg várrom szerencsére csak 200 m-rel van magasabban. 1093-ban már biztosan álltak a falai, vélhetően sokkal biztosabban, mint manapság.
Teurnia Római Múzeuma (Römermuseum Teurnia) alig 8 km-re van innen, a Dráva partján, Lendorfban.
Teurnia az 5. és 6. században élte virágkorát, mint római tartományi főváros. De hogy? Hiszen a történelemkönyvek szerint a Nyugatrómai Birodalom 476-ban megszűnt. Állítólag. Csakhogy az 500-as években élt emberek mit sem tudtak erről! Számukra csupán annyi volt a nyilvánvaló, hogy a nyugati császár helyett már csak a keleti üzemel, és mivel ő marha messze van, így helyben a Római Egyház és a hozzá hű, helyi urak képviselik a keleti császárt.
Szóval, a korabeli források kutatása révén egyre több történész kacérkodik azzal a megközelítéssel, hogy a "sötét középkor", 500-tól 800-ig csak egy gazdaságilag és kulturálisan vergődő válsága volt a Nyugatrómai Birodalomnak, de semmiképpen sem a megszűnése.
Sok minden tényleg ezt igazolja. A latin nyelv eredeti formájában is meghatározó maradt a közigazgatásban, a nép körében pedig helyi változatokká fejlődve élt tovább. A vallás és az egyház töretlen megmaradása végképp egyértelmű. A latin ábácé helyett senki nem ajánlott jobbat, a jogrendszer meg egyenesen bebetonozódott.
Azt már csak én teszem hozzá, hogy egy kultúra fennmaradásának az irodalom a legjobb indikátora. Márpedig a görög-latin dráma, tragédia, komédia, vagy egyszerűen csak a humor jelentése és megértése máig változatlan. Nem úgy tűnik, mintha valamiféle barbárok eltörölték volna föld színéről.
De miként egyszerűsödött "bukássá" az, ami nem is történt meg.
Kezdjük ott, hogy Rómát 476-ban nem dúlta fel senki. Ez korábban, 411-ben történt, a gótok által, akik egyébként akkor már a birodalom keresztény alattvalói voltak, tehát az akciójuk a korabeli belső háborúskodás egyik, nem is túl lényeges eseménye volt csupán. A birodalom fővárosa addigra már 125 éve nem is Róma volt, hanem előbb Bizánc, majd a nagy szakadás után a nyugatiaké Milánó és később Ravenna.
Az emblematikus 476-os évben az történt pontosan, hogy a ravennai csata után a gót Odoaker lemondatta Romulus Augustulus császárt, és saját magát Itália királyává koronáztatta. Ám ezzel a tettével nem vetett véget a birodalomnak (avagy az ókornak, hát honnan tudhatta volna a dicsőséges gyilkos úriember, hogy mindaddig az ókorban élt, ám reggelre ébredve már a középkorban) - hanem jogilag újraegyesítette a nyugati és a keleti Római Birodalmat! (Az utolsó trónkövetelő latin császárjelöltet 480-ban sikerült ledöfniük).
Ugyanis Odoaker elismerte I. Zénó konstantinápolyi császár fennhatóságát. Hát ez nagyon nem úgy hangzik, mint egy birodalom bukása! Hiszen Odoaker, büszke római alattvalóként továbbra is fenntartotta a római intézményrendszert.
Odoaker amúgy ariánus hitű keresztény volt, csak a felekezetét 381-ben, az első konstantinápolyi zsinaton a római egyház sajnálatosan kitagadta. Ennek ellenére, amikor hatalomra került nyugaton, békében hagyta a római katolikusokat.
Hoppá, itt az első nagy találat. A nyugatrómai császár letaszítása a közhiedelemmel szemben nem egy barbár honfogalás volt, hanem a Római Birodalom belső, keresztény vallásháborúja. (Mi több, a nyugati és a keleti rész korábbi kettészakadása is az volt annakidején).
I. Zénó császár bizalma hamar megingott Odoaker irányában, ezért a nyakára küldött egy másik gót urat, Theoderic-ot. Zénó arra alapozta a bizalmát, hogy Theoderik (aki amúgy a Fertő-tó közelében született) 10 éves korától Konstantinápolyban nevelkedett, és mindent tudott a római államberendezkedésről és jogrendszerről.
A fickó 100.000 fős hadsereggel masírozott Ravenna ellen, de három évig hiába ostromolta. Ezután békét kötöttek Odoakerrel, hogy majd társuralkodóként lesznek a római császár királyai. Ehhez képest csúnya húzás volt, hogy már az első békevacsorán saját kezűleg mészárolta le elődjét, annak feleségét és gyermekeit.
Theoderik ezután, mint római patrícius, a római császár nevében kormányozott. A latin elit támogatása nélkül nem is tudott volna. De egyvalami neki sem sikerült, éspedig az ariánus keresztény gótok, és a római katolikus latinok kibékítése Itáliában. Vallásháború 2.0.
Nos, az eddigiek sokféleképpen értelmezhetők, de a Nyugatrómai Birodalom bukásaként aligha. Inkább tűnik a sztori egy külső ellenségtől nem tartó, bivalyerős birodalom belháborújának. És most jön még csak a java!
Teltek múltak az évek, és az egymást követő római császároknak (mármint a Bizáncban üldögélő római császároknak) elegük lett a gótok és a latinok között nyugaton dúló vallásháborúból. Hadjáratokat indítottak, és 536-ra a közvetlen uralmuk alá hajtották Rómát (Silverius pápa megnyitotta számukra a város kapuit), majd az 550-es évekre egész Itáliát. A seregeket vezető Belizárnak a helyiek - a főváros, Ravenna falai alatt - amúgy felajánlották a hatalmat harc nélkül, mondván oké, jöjjön, és legyen ő a nyugatrómai császár, de a srác hűséges volt I. Justinianus császárhoz, és inkább rommá verte őket.
Maga Róma városa csak egy 546-os gót pusztítás után vesztette el palotáit, és bár 610-ben átmenetileg elnéptelenedett, a bérházainak a java továbbra is megmaradt, egészen a reneszánsz átépítésekig.
Ezután a Római Birodalom részeként a Ravennai Exarchátus működött Itáliában 751-ig, de igazából az összes germán és frank király is valahol a szent római egyház birodalomában képzelte el magát.
Jól mutatja ezt az is, hogy az itáliai területekre rátenyerelő Kis Pippin 756-ban Rómának adományozta a központi részeket, megalapítva ezzel a Pápai Államot. A Frank Birodalom egyébként politikailag tényleg nem tartotta magát Róma örökösének, és kiszorította nyugatról Bizánc befolyását, de közben ugyanúgy a római jogot és a római hűbéresi rendszert alkalmazta.
Amikor pedig a Frank Birodalom két részre szakadt, a keleti rész csakhamar rájött, hogy ők tulajdonképpen még mindig a Római Birodalom, és 843-tól formálisan is megalakult a Német-római Birodalom.
A keleti császárság végül 1453-ban adta be a kulcsot, a nyugati császárság végét pedig a harmincéves háború és az 1648-as vesztfáliai béke jelentette, amikor a birodalom 294, külügyeiben is önálló államra esett szét.
Az utána következő háborúk, egészen a 2. világháborúig bezárólag, megint csak ugyanannak a kultúrának és vallásnak a hatalmi ütközései voltak - az Alfa Centauriról nézve mindenképpen. Szerintem ők látják ezt kellően elfogulatlanul. Az Európai Unió a jelenlegi Pax Romana, és mind ellentéteiben, mint megoldásaiban kísértetiesen emlékeztet a 2000 évvel ezelőtti állapotokra.
(Egy apró, ám igen aktuális megjegyzés: az ókori római limes technikailag nem a hódító seregek ellen épült fel, és üzemelt - mert arra nem is volt alkalmas - hanem vámhatárként, és a fegyvertelen bevándorlók tömegeinek a visszatartására).
Honnan ered a 476-os dátum kitüntetett szerepe a mai történelmi közgondolkodásban?
Már a Keletrómai és Nyugatrómai Birodalom megnevezések is félrevezetők, hiszen nem a korabeli viszonyokat tükrözik. A birodalom polgárai ugyanis akkoriban egységesnek tekintették azt, két hatalmi/közigazgatási központtal.
A történetírók számára viszont kényelmes egyszerűsítésnek tűnt elválasztani egymástól a politikailag stabil keleti rész és a polgár- avagy vallásháborútól sújtott nyugati rész eseményeinek az elmagyarázását, ahelyett hogy egységében elemezték volna, különös tekintettel a keresztény egyház birodalmat átmentő szerepére.
Az pedig már az egyszerűsítés lebutítása, hogy 476 lett a kitüntetett dátum, hiszen a markáns esemény 480-ban történt, amikor Zénó bizánci császár teljes jogot formált a nyugati birodalomra is, mivel a fülébe jutott, hogy meggyilkolták a római császárt, Julius Nepost.
A Bizánci Birodalom elnevezést amúgy Hieronymus Wolf német történetíró találta ki 1557-ben. A bizánciak ezt a titulust körülbelül annyira furcsálták volna, mintha a Brit Birodalmat valaki Londoni Királyságnak nevezte volna a múlt században.
Nos, visszatérve Teurniára, az itt feltárt város ékes bizonyítéka a fent leírtaknak. Az 500-as években 30.000 lakosa volt, és az irataikban római személyneveket, illetve tartomány- és városneveket használtak. Az épületeik stílusa és nagyszerűsége tudomást sem vett az állítólagos pusztulásról. A mozaikpadlók, márványfestmények és ékszerek mind a "római kort" idézik. Hát hogy a fenébe ne, ha egyszer az volt.
Goldeck-csúcs
A két múzeumlátogatást némi falatozással zártuk le, és tettük emészthetővé, hogy aztán nekivágjunk a hegyvidéknek. Spital széléről hangulatos, kissé ódivatú kötélvasút szakajt fel minket a hegytetőre, tekintélyes, 1500 méter szintkülönbséget legyűrve! A kilátásra igazán nem lehet panasz.
A gyerekek első agymenésükben kőszáli teheneknek keresztelték el a fent kérődző négylábúakat, de azután ráébredtek, hogy a fűszáli tehén még kifejezőbb elnevezés rájuk.
A fiúk már napokkal ezelőtt a fejükbe vették, hogy papírrepülőzésre kívánják igába fogni az állandóan alulról fújdogáló szelet, így jelentős repcsikészletekkel szerelkeztek fel.
És lássatok csudát, a trükk működik! Nem kell utánaszaladgálni az eleresztett papírfecniknek, mert szinte egy helyben lebegnek a szélben az orrod előtt. Az alábbi filmecske szolgáljon erre bizonyítékul.
A hegyen közben végtelen nyugalom honol. Az összes idegszálunk kisimul.
A nagy messzeségben felfedezzük a Grossglockner csúcsát is.
A Goldeck magaslatát otromba adótorony csúfítja el. Nem sokat sírtunk miatta, végül is könnyű nem oda nézni. A csúcsfotót éppen ezért egy apróbb kupacon készítettük el.
És eljött az ozsonna ideje! Igazi csemegével készültünk. Ugyanis valamelyik élelmiszeripari konszern agytrösztje, a leghaladóbb dizájnerdrog megízlelése után, egy vidám csatornaparti estén kiötölte a giliszta gumicukrot. Nem végeztek félmunkát. Számtalan apró kristálycukor-szemcse teszi valósághűvé az igazi gyűrűsférgek fogyasztói által nagyra tartott, homokkal borított kültakarót. Úgy undorító, ahogy van. A gyerekek rajongása az egekbe hág, noha szerintem a zsíros föld alatt kellene utánpótlásért kutakodniuk, ha már.
Innen már csak lefelé visz az út.
Porcia-kastély
A Spital belvárosában gyönyörködtető épület egy optikai csalódás. Már a külső homlokzata is tükröz némi itáliai hatást, de a belső udvar háromszintes árkádjai közé lépve végképp Veronában érezzük magunkat.
A palota 1534-től kezdve 64 éven át épült, méghozzá egy vérbeli spanyol hidalgó, Gabriel von Salamanca-Ortenburg gróf kezdeményezésére. Nevét Porcia hercegeiről kapta, akik 1662-ben vásárolták meg. Több tulajdonosváltás után a házikó végül a Spitali Önkormányzat becses kezében landolt 1951-ben.
A város egy nagyszabású és lebilincselő Néprajzi Múzeumot (Museum für Volkskultur) hozott itt létre, de sikerült helyet szorítani a Karintia szépségeit taglaló 3D-s mozinak, és a hegyvidéki tájakat madártávlatból bemutató repülőszimulációs vetítőteremnek is.
A gyerekek boldogsághormon szinapszisait igazán póbára tette a múzeum, mert bár az előbb említett digitalizált csodák a mennyekbe repítették őket, ám a népi iskolapadokban kipróbálható ücsörgés - az ábrázatukból ítélve - rettenetes emlékeket idézett fel bennük.
Az üvegtetővel lefedett belső udvaron színházi előadásokat tartanak a pazar, valódi "díszletek" között.
A térképek szerelmesei pedig hosszasan csúszkálhatnak a cipőjükre huzigált posztómamuszaikban Karintia üvegezett felülnézeti képe felett. Sámlira hajazó, toligálható nagyítókkal lehet a legapróbb részletre is rákeresni a 100K felbontású képen, ha vállaljuk a pikánsan térdeplő testtartásunkból adódó közröhejt. Direkt nem teszek fel erről fényképet, hogy el kelljen mennetek személyesen átélni.
A kastély parkjában minden csütörtökön autentikus termelői piacot lelhetünk. Itt láthatunk valódi, nagybajuszú Kövér Lászlókat is a Kossuth téri múzeumban kiállított bábu helyett.
Ráleltünk egy kültéri sakktáblára is, amely nem várt eufóriát és viszályt okozott. A gyerekek ugyanis könyörögtek egy játszmáért, holott a nőmmel mi már mentünk volna tovább. Azután kiviláglott, hogy ők a sakk szabályaira épülő pankrációban gondolkodnak.
Modellvasút terepasztal (Erlebniswelt Eisenbahn)
A belváros közepén, egy jellegtelen épületben kell felkúszni egy érdektelen lépcsőházban a nagy látványossághoz. A 300 négyzetméteres terepasztalon, több mint 600 méter hosszúságú sínen, mintegy 85 mozdony és 350 vasúti kocsi robog ide-oda. De ez a mikrovilág nem is ettől varázslatos, hanem a töménytelen apró részlettől, amelyet a mesteremberek a pálya köré farigcsáltak.
És hoppá, rátaláltunk Unterfalkenstein várára is, amelyet három napja élőben csodálhattunk meg. (lásd itt)
A festőművész tetőtéri műtermében pózoló pucér modellek valóságos izgalomba hoztak, de az órásműhely és a táncterem belvilága is kifogástalanul precíz.
Bonsai
Az eseménydús napot a Bonsai Múzeummal koronáztuk meg. A másfél hektáros arborétum és az üvegházak bejárása alatt ténylegesen szerelmesek lettünk ezekbe az aprócska famatuzsálamekbe. Az otthon látott és tartott példányok alapján azt hittem konyítok valamennyit ezekhez a lényekhez, de itt bebizonyosodott, hogy eddig csak a kérget kapirgáltam.
A ráébredéshez nagy segítséget nyújtott Béla, aki virgonc ötvenesként már jó tíz éve nevelgeti itt a növendékeit, és beavatott minket a bonsaikertészet rejtelmeibe.
Kezdjük ott, hogy a parkban kiállított példányok mind jócskán meghaladják a száz éves életkort. Ebben a műfajban ez számít a karrier kezdetének. Az üvekházakban az 50-60 éves, feltörekvő generáció verseng a továbbjutásért, a látogatók által elzárt faiskolában pedig további 3000 darab - alig 10-40 éves - facsemetén szorgosgodnak az ápolók, hogy majd az idő döntse el, melyikükből lesz a néhány esélyes.
A parkban a facsoportok, a valóságos kis erdőrészletek a legvarázslatosabbak.
Természetesen a japán kertkultúra több lényeges eleme is megjelenik. A kerti lak és a halastó maga a bűbáj.
A vendégsereg - a romantikus bóklászáson túlmenően - tanfolyamokon is részt vehet, akár a saját kis növénykéjével együtt nevezve. És persze vásárolni is lehet; a szerényebb összegektől kezdve, - a lelkesedés függvényében - akár kisebb vagyonért is.
Egy felejthetetlen nap végén indultunk vissza a kempingünkbe.
Itt jártunk:
Linkek:
