A Gerlachfalvi-csúcsra tervezett menedékház
Szepesség és Magas-Tátra (3. nap)
Ha Téry Ödönön múlt volna, akkor a Tátra legmagasabb csúcsán is megaludhatnánk, és talán még csapolt sört is ihatnánk! Ennek hiányában viszont remek választás feltúrázni a gyerekekkel a tényleg megvalósult álomhoz, a Téry-menedékházhoz, és közben sort keríthetünk a Gerlachfalvi-ház részletes históriájának elmesélésére is.
A Gerlachfalvi-tömb a Felkai-völgyből nézve
A kirándulás kiindulópontja Ótátrafüred (Starý Smokovec). Az innen induló sikló pár perc alatt repít a Tarajka (Hrebienok) magaslatára, és eközben 250 m szintkülönbséget győz le, ami azért nem egy óriási nyereség, különösen ha azt is belevesszük, hogy a Tarajkáról egyből lefelé kell majd 70 métert lépcsőzni a kihagyhatatlan Tarpataki-vízeséshez.
Ennek, és a kissé borsos jegyárnak a fényében, jó szívvel ajánlom inkább a sétálást (bárkinek, aki nem a kötöttpálya-függőségben szenvedő három kisfiával nyaral).
Az út melletti Bilík-ház fekvése eszméletlenül vadregényes. Sajnos eddig még sosem sikerült szabad ágyat kapnunk benne.
A Tarpataki-vízesésrendszer (Vodopády Studeného potoka) a bővizű időszakokban bámulatosan zubog, egyébként pedig az állandó tömegről és Csontváry festményéről híres.
A környező fenyvest sajnos eléggé megtépázták a viharok, és szétzabálta a betűzőszú (Ips typographus).
Éppen 14 évvel ezelőtt egy óriási vihar több mint félmillió fenyőt döntött ki a Tátra déli lejtőin. Az erdészek ezután jobbnak látták volna akkurátusan lepucolni a hegyoldalakat, de a természetvédők az erdők spontán megújulása mellett kardoskodtak, mondván, hogy a heverő fatörzsek védik a talajt, és a lassan korhadó anyaguk majd visszajut a tápanyag-körforgásba.
Azzal viszon nem számoltak, hogy a halott rönkök már képtelenek voltak gyantatermeléssel védekezni a szú ellen, és ez a faevő bogarak soha nem látott, irtózatos népességrobbanását eredményezte. És ezután bizony, az élő, egészséges fa sem bírja már megóvni magát, amikor ezrével támadják meg a kis szörnyetegek.
Emiatt jelenleg úgy fest a helyzet, hogy a következő pár évtizedben szinte biztosan kipusztul az összes lucfenyő, és a helyét lassan újra átveszi az eredetileg őshonos jegenyefenyő.
Kissé feljebb az imádnivalóan hangulatos Rainer-kunyhó, majd pedig a komfortos Zamkovszky-ház csábít megállásra. Ott már 1480 m magasan járunk, tehát leközdöttük a teljes, 970 méteres szintkülönbség közel felét.
Múzeumjellegű enteriőr a Rainer-kunyhóban
A fenti archív képeslap feliratozása mókásan megtévesztő. A szép nagy épület fölé nyomtatták oda a Rainer-Hütte elnevezést, holott az a ház valójában az 1980-ban teljesen elbontott Zerge-szálló, ahogyan szépen ott is szerepel a felirat a bal oldali, kicsiny Rainer-kunyhó alatt.
A puritán kőkalyiba volt az egész Tátra legelső menedékháza, Rainer János, az ótátrafüredi birtokok bérlője emelte 1863-ban.
A Rainer-kunyhó manapság
Zamkovszky István teherhodóként kezdte tátrai karrierjét, majd 6 éven át a Téry-ház gondnoka volt. 1943-ra felépítette a saját menedékházát, de szerencsétlenségére azt már 5 évvel később államosította a kommunista hatalom, őt magát pedig elűzték. A család 1992-ben visszakapta az épületet, jelenleg a híres alapító unokája birtokolja.
A Zamkovszky-ház kívül-belül
A 2015 méteren lévő Téry-házig hátralévő két-három óra bőségesen elegendő arra, hogy elmeséljük a gyerekeknek "Téry Ödön Tetteinek Érdekfeszítő Történetét".
Hősünket 6 éves koráig Edmundus Félix Antonius Wilhelmus Rikker-nek hívták, ám az édesapja magyarosította őt, kevéssel a család Pest-Budára költözése előtt. 17 évesen már orvostanhallgató volt, és az egyetemi évei alatt kezdte el sűrűn látogatni a Magas-Tátrát, hogy néhány - ma már klasszikusnak számító - csúcs első meghódításával örökre beírja magát a hegymászás nagy ellenőrzőkönyvébe. (Középorom - 1876, Fecsketorony és Jordáncsúcs 1877)
Vélhetően a Tátrához való földrajzi közeledés vágya is közrejátszott abban, hogy 24 évesen - már családos férfiként - a selmeci Stefultó-bánya orvosi állását fogadta el. Noha nem vezetett naplót, az életéről fennmaradt adatfoszlányok azt sejtetik, hogy nem jöttek be sem a szakmai, sem a természetjárói számításai. Magyarán, pocsék lehetett a munka, keserves a beilleszkedés, és nem is maradt elég ideje a szenvedélyének hódolni. Így mindössze 4 év múltán visszatértek Budapestre.
Ám arról azért szó sincs, hogy minden eredmény nélkül teltek a selmeci évek! Megalakította a Magyarországi Kárpát-Egyesület Szittnya Osztályát. mindössze 9 évvel az MKE eredeti, ótátrafüredi alapítását követően. Egyes legújabbkori életrajzok ugyan tévedésből Szittya Osztálynak titulálják a képződményt (ha már Kárpát, legyen szittya is alapon), pedig ez simán csak egy szép hegycsúcs neve Selmecbányától délre (szlovákul Sitno; kilátó is épült ide 1882-ben - ki más, mint Téry szorgoskodása révén).
A 136 éves Szittnya (Sitno) kilátó 1009 m magasan
Téry egész életében két hegyvidék között osztotta meg a szívét. A Tátra mellett a Pilis is a kedvence volt, olyannyira, hogy képes volt a két helyszínen párhuzamosan futtani két menedékház projektet.
A Dobogókői Turistaház 1898 nyarán nyílt meg, míg a tátrai Budapest-ház 1899 augusztusában. Ez utóbbit a nagyközönség - tisztelete jeléül - azonnal átkeresztelte Téry-házra, erre a jeles férfiú egyből azon kezdett el ötletelni, hogy akkor hol legyen végre tényleg egy Budapest-ház.
Először a Nagyszalóki-csúcsra gondolt, azután nem félt kijelenteni, hogy: „Felviszem egyenesen a Lomniczi-csúcsra!". Majd pedig tovább emelte a tétet, és végül a Tátra legmagasabb csúcsa, a Gerlachfalvi mellett döntött.
A házban még egy meteorológiai obszervatórium is helyet kapott volna, de sajnos hiába az óriási elszántság, a kor technikai színvonalán a terv túl merésznek bizonyult. Ez teljesen érthető egy olyan hegy esetében amelyre a mai napig sem lehet turistaúton feljutni, csak sziklamászással. És az sem véletlen, hogy ma sem áll még ház a Tátra egyetlen csúcsán sem (eltekintve a Lomnici-csúcsra 1940-ben épített felvonóháztól).
A meghiúsult Téry-álom: menedékház a Gerlachfalvi-csúcsra. A legkönnyebb út a kép közepén vezet fel, végig enyhén jobbra harántolva, majd a nyeregből balra, a gerincen a csúcsig.
És most lássuk a túrát a Téry-házhoz. A lenti képen balra a Nagy-Tarpatak völgye, jobbra a Kis-Tarpataké. Nekünk arra kell menni.
A hegyek egyre jobban fölénk tornyosulnak. Útközben lehet forrásvizet inni, és a sziklákon bohóckodni.
Az alábbi kép közepén virító sziklafal feletti dombháton van a ház. Az út a fal bal oldalán szerpentinezik fel, a végső szakasz, a Nagy-kaptató (Veľký svah) kissé lihegős.
És végre megérkeztünk a gleccservájta Öt-Szepesi-tó (Päť spišských plies) katlanába, a menedékházhoz. Egykoron ide mindent kézi erővel, illetve öszvéreken szállítottak fel, naná hogy hatalmas erőfeszítéssel. Nem csoda, hogy az eredeti főépület a lehető legegyszerűbb szerkezetű volt, a helyben gyűjtött köveken kívül alig tartalmazott más anyagot. Persze azóta több toldalékot is kapott, korszerűbb ablakokat, napelemeket, stb.
Nem ösvény vezet a bejárathoz, hanem gyönyörű, jégcsiszolta sziklabucikon kell felugrabugrálni.
A házba a mai napig teherhordók szállítanak fel mindent
Az Öt-Szepesi-tó, az alábbi nagyításban jól látszik a ház
A "kötelező" fogyasztást követően - mint oly sokszor - már csak a gondtalan lebattyogás a feladat. A fiúk felfedezték, hogy a törpefenyő éppen virágzik, és irtózatos pollenfelhőket fújtak az atmoszférába.
Szokványosnak mondható, életveszélyes patakfürdőzés zárta a túrát.
Az alábbi rajz remek áttekintést ad a környékről.
Itt jártunk:
Linkek:
Sok honlapja van a Tátrának, talán ez a legjobb
