A vízesések helye a Maslow-piramisban
Júliai-Alpok - 3. nap
Gozd Martuljek nem egy világváros. Néhány hegyi tanya laza szövedékéből vált a múlt században a mai kellemes, de semmi érdekfeszítőt nem mutató üdülőfaluvá. A közelben lezúduló vízesések révén viszont mégis jelentős hírnévnek örvend.
Aszfaltúton sétálunk ki a faluból délnek tartva, egészen a faszénégetők hagyományos életét bemutató pihenőhelyig. A táj már a faluból nézve is sokat ígérő.
Kisvártatva beérünk a szurdokba. Ezen a részen komoly kőomlások történnek néha, amelyek miatt időszakosan lezárják az útvonalat, szóval érdemes előre tájékozódni a viszonyokról.
Egyre hangosabb dübörgés készít fel minket a nem mindennapi látványra, hogy azután a susnyásból kibújva megpillantsuk a csodát. Elérjük az Alsó-vízesést (Spodnje slap).
Jól kiépített ösvényen jutunk fel arra a kilátópontra, ahonnan a leginkább érdemes fotózni az 50 m magas zuhatagot.
Meredek ösvényen kaptatva búcsúzunk a vízeséstől, és hamarosan egy meseszép rétre érünk, amelynek sarkában ott lapul az Ignotui Faház (Brunarica pri Ingotu).
A hangulatos viskó nyílt tűzhelyén tradicionális egytálételeket készítenek, de különféle gyógynövényteákat is magunkba szippanthatunk, a kuglófszerű süteményekről nem is beszélve.
A rét fenti sarkán túl, egy újabb tisztáson lelünk rá az 1924-ben épült Finžgarjeva-kápolnára.
Kedves kis hely ez is, és kiválóan alkalmas arra, hogy a lelkünk mélyére tekintsünk. A vágyaink és a lehetőségeink mérlegelésével meghozhatjuk az univerzum jövőjét semmiben sem befolyásoló döntésünket: vállaljuk-e a felső vízesésig vezető megpróbáltatásokat, mindennemű épülésünkre, vagy inkább mégsem.
Nos, hiába a hatásos felvezetés, végül is nem mi, szülők döntöttünk. A kisgyerekeinkbe ugyanis - dacára a temérdek nívós gyerekversnek - kevés pátosz szorult, így ők nem a lelkük, hanem a hátizsákunk mélyére tekintettek, és megállapították, hogy nincs ott annyi édesség, amellyel egy ekkora expedícióra vállalkozhatnának.
Tehát, mi visszafordultunk innen, de ejtek pár szót a nagyobbik túráról is. A Felső-vízesés (Zgornji slap) eléréséhez még 400 m szintet kell kapaszkodni, alig több mint 1 km-nyi távolság leküzdésével. E két szikár adatból remekül lehet következtetni az útvonal meredekségére.
Több szakaszon is acélsodrony kapaszkodó segíti a sziklákon való feljutást, de via ferrata felszerelés nem feltétlenül szükséges hozzá. (Bár egyes esetekben kifejezetten kellhet, erről itt olvashatsz). Így fest az áhított cél.
Visszafelé ugyanott megyünk, ahol jöttünk, ám az Alsó-vízeséstől választhatjuk a szurdok helyett a felette lévő erdőben vezető ösvényt, amely egy szép kilátóhelyet is érint.
A kisebb túra hossza 5,2 km, a szintkülönbség 210 m.
A nagyobb túra 7,8 km, a szintkülönbség 600 m.
Ha valaki szeretne egy kőkemény via ferrátát is beiktatni, akkor nyert ügye van, ugyanis Gozd Martuljek északi határában - mindössze 5 percnyi csatangolással - ott találja a Jerman mászóutat. Beszéljen helyettem ez a kis videó.
A faluban is akad azért látnivaló a túra utánra. A Szlovén Alpin Múzeum a legmenőbb osztrák nemzeti parkok élményközpontjainak a példáját követi. A színvonalas kiállítások mellett izgalmas interaktív játékokat kínál a kisebbek számára a földtan, a víz és az élővilág megannyi aspektusáról.
Egy valódi mentőhelikoptert is megcsodálhatnak a gyerekek, és kipróbálhatunk egy olyan bivakdobozt, amelyet általában szintén helikopterrel szoktak egészben kitenni a legmerészebb szirtekre, hogy ott nyújtsanak menedéket a váratlan éjszakázásra kényszerülőknek. Én is aludtam már ilyenben, és akkor az tűnt számomra a legfejedelmibb lakosztálynak.
Még egy látnivalót tudok ajánlani a faluban, a Šmerc házat, amelyet a bajor Schmerzin úr épített 1778-ban, és az ő leszármazottja, a hegyivezető Jurij Skumavec Šmerc alakította át az 1800-as évek végén, hogy turistafogadóként üzemeljen. Sajnos csak kívülről lehet megnézni.
Egyetlen vágyunk maradt a mai napra. Beleszuszakolni a maradék időbe a Triglav északi falának a megcsodálását. Lássuk hogyan sikerült.
A tíz percnyi autózásra lévő Mojstrana faluból indul a Triglav alá vezető hosszadalmas út, végig a Vrata völgyén. Kábé 4 km megtétele után szinte az utunkba áll a Koča pri Peričniku ház. Számtalanszor hivatkoztam én már egyszerű életem során mindenféle utamba tolakodó kocsmákra, de ez itt tényleg igaz. A lenti képen látható, - az asztalok között húzódó - aszfaltcsík nem a kerthelység része, hanem maga az autóút.
Innen vezet fel a rövidke séta az 52 méter magas, fenségesen lezúduló jelenséghez.
Feltereljük az ámuldozó aprónépet. A zuhatag mindkét oldalán merész ösvényeken juthatunk magasabbra, hogy változatos rálátásunk legyen a katlanra.
Mire is vágyunk vajon az életben? Hatalom, pénz, szex? Naná, de azon kívül? Egészség, biztonság avagy nyugalom? Ühüm, egyre dagad a maszlói piramis. Kezd egy habzsoló lufira hasonlítani. Össze is zavarodik az elme ebben a sokféleségben. Ideje rendet tenni a sokakat feszítő érzelmi perpatvarban.
Remélem segítek azzal, hogy elárulom az emberi vágyak netovábbját: bemenni egy vízesés mögé. Nos, itt a kihagyhatatlan lehetőség, nem is szalasztjuk el.
Alaposan elázunk a kiterjedt vízpermetben, de senki sem bánja. Ragyogó nyár van, gyorsan száradunk, és felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak.
Visszaülünk az autóba a további 5 km leküzdésére, amely már a szilárd burkolat legenyhébb jellemzői sem mutatja. Az Aljažev dom menedékház közelében a Kékestető magasságában járunk. A ház mögött ott büszkélkedik a Triglav.
Elindulunk a szépséges patakvölgyben. Csakhamar megpillantjuk az elesett partizán hegymászók emlékművét, a jó 5 méter magas sziklaszeget a karabinerrel. Sok mindent lehet gondolni a 2. világháború eseményeiről és utóhatásairól, de a jugoszláv partizánok biztosan megérdemlik a tiszteletet.
Kiérünk az erdőből, rövid szakaszon gyalogfenyők szegélyezik az ösvényt, majd felérünk abba a kőtengerbe, amelyet a Triglav gigantikus, 1200 méter magas, északi sziklafaláról lehullott tömbök alkotnak. Eddig is lenyűgöző volt a látvány, de itt tényleg elérkezik a meghatott döbbenet pillanata.
Erősen benne járunk már a délutánban, és több szépséget nem is vagyunk képesek befogadni. Zsibbadt, de a zsigereinkig ható boldogságban szivárgunk vissza a kempingünkbe.
Itt jártunk:
Linkek:
Ferrata a Felső-vízeséshez.
