Utánfutóra pakoltuk az öt kerékpárt, hogy nekivágjunk Dél-Burgerland ismeretlen tájainak. Egy előző túrán akadt a kezünkbe az ottani bicikliutak kiterjedt hálózatának térképe, amely azonnal kedvet gerjesztett bennünk a számunkra ismeretlen vidék felfedezésére.

Annyit már a térképről is levettünk, hogy nem síkságra kell készülnünk, sőt a dombvidék jelző is enyhe megítélése volna a tájegységnek; kerékpáros szempontból mindenképpen. Több olyan kecsegtető napi útvonalkört azonosítottunk, amelyen lazán összejön az ezer méter szintemelkedés. Így a legszebbnek gondolt karikák egy részét ejtettük, és olyanokat választottunk, amely gyerekkekel is fájdalom nélkül teljesíthető.

Az indulás csúszott némiképp, mert a Kristóf barátunktól kölcsönkért utánfutóról az eredetileg tervezett indulási napon derült ki, hogy elveszett a forgalmi engedélye, amely igazolná hogy amúgy lejárt a műszaki vizsgája. Ezzel együtt elvittük volna bátran, ha nem törött a lámpája, és ha nem csak a parkolós kiskereke pottyan az úttestre bármikor menet közben, hanem a leszakadt hátfala is. Ezzel a tapasztalással tulajdonképpen le is tettünk a túráról, de Kristóf annyira szeret minket, hogy hipp-hopp orvosolta a csip-csup hiányosságokat, és levizsgáztatta a járgányt. Mindezt meglepetésnek szánva, és tényleg le is esett az állunk, amikor pár nap múlva előállt az útra kész egységgel.

Így immár lelkesen és boldogan gurulunk nyugatnak! Gyönyörű az új lámpabúra, cserébe nem villog az index. Dacosan sötétlik. Sebaj, beállítjuk az útvonaltervezőn, hogy indexelés nélküli útvonalat válasszon. Továbbra is leesik a kiskerék, kizuhan a hátfal? Mindkettőt odadrótozzuk.

Két kempig között vacillálunk, amelyek éppenhogy csak a magyar határon túl találhatók. Az egyik a Szombathely és Oberwart (Felsőőr) közötti főúttól északra, Rechnitz falujában hívogat minket, a másik pedig délre, Burgban. Mindkettő tóparti. Rechnitz vadregényesebb, viszont a szűk völgyben lévő tava hidegebb, és a kemping csupán egy szűk sáv a parkoló mellett. Ráadásul drágább, és ők nem is válaszoltak vissza az előzetes e-mail érdeklődésünkre.

Így Burg nyert. A táj sokkal szelídebb errefelé, a tó jóval pancsolósabb, a kemping tágas és gyönyörűen parkosított. Táborverés után egyből csobbanunk is. Délelőtt nagy zuhé volt errefelé, így magunkban vagyunk az egész strandon.

Burg kempjngje a strandon kapott helyet

Este még átautózunk újra Rechnitzbe. A tózugban emelkedő grandiózus kilátó egy fizetős móka és mára már be is zárt. Lényegében egy természeti játszóházat alkottak, hiszen a tákolmány közepén fák nőnek, a térhálósított falai között pedig madarak lakoznak. Kilátni meg nincs hova, szóval ez egy oszlopos jellegű lombkorona ösvény.

A Rohonci-tó a völgyoldalak ölelésében

Térdig érő vízű vízszintes placcot alakítottak ki a játszótér számára

A grandiózus kilátó

1. nap

Güssingbe (Németújvár) vonszoljuk a biciklikkel terhelt utánfutót, és a Sulz felé vezető út parkolójában tesszük le. Egy 27 kilométer hosszú, 330 méter emelkedésű körtúrát tervezünk, további programok beiktatásával.

A B60 bicikliúton indulunk dél felé, és botor módon követjük is jeleket a Haupstrasse mentén, holott szebb volna a tóparton, a Teichgassén nyomulni. Sebaj, ezek csupán az első kilométerek. Rosemberghez egy száz méter magas dombot kell megmászni, majd a túloldalán ugyanannyit legurulni. Azután a Sulz-patak völgyében enyhén emelkedve kanyargunk tovább. A völgytalp kaszálóit erdős hegyoldalak övezik, igazi gyönyörűség!

Rosemberg dombjára tekerve magunk mögött hagyjuk Güssinget

A Sulz völgye

Sulz faluból néhány kilométeres kitérőt teszünk nyugat felé egy skanzen kedvéért. A Gerersdorfi Szabadtéri Múzeum kicsivel a névadó településen túl, szelíd dombok közt lapul körülkerítetlenül.

A galambdúc Wulkaprodersdorfból való

Tschanigrabeni füstös konyha

Présház

Disznóól

A bécsi Gerhard Kisser 1970-ben érkezett először Dél-Burgenlandba, és amikor ezen a helyen megpillantotta a Gerersdorfer Riegelberg utolsó nádfedeles házát, azonnal egymásba szerettek. 1972-ben szerezte meg ezt az első telket, amelyet később további telekvásárlások követtek. A következő évtizedben számos környékbeli romosodó régi házat sikerült áttelepítenie ide, a határ magyar oldaláról is, és a terület mára Dél-Burgenland legnagyobb szabadtéri múzeumává vált.

Kovácsműhely

Présház

Asztalosház Kleinmürbischből

Jelenleg is szorgoskodnak valamin

Körünkre visszatérve Gamischdorf előtt térünk le jobbra, hogy egy rövid hágón keljünk át a Strem völgyébe. A vége olyan meredek, hogy akad aki inkább tolja a bringát. Odaát tágas völgy oldalában hullámzunk, kisebb házcsoportokat érintve, és már jó messziről meglátjuk a végcélt, Güssing várát. Lenn, a folyóparton is vezet bicikliút, az 56 kilométer hosszú B56-os.

Átkelés a Strem völgyébe

Nem kell mindenben az értelmet keresni, csak a dizájn kedvéért szélmalomformájú  a napelem

Már messziről látszik Güssig újra

A szabályos vulkáni bazaltkúpra emelt erődítéshez siklóvasúton is fel lehet csusszanni, de gyalog sokkal egészségesebb.

A vár alapítói a Wolfer és a Hederich testvérek, akik az 1140-es években érkeztek Hainburgból Magyarországra, és 1157-ben kapták II. Géza magyar királytól „Kyscen“-t, a mai Güssinget.

Elsőként a bencésekkel együtt kolostort építettek, amelyet egy fából készült vár védett. Az akkori oklevelekben tűnik fel a Havas Boldogasszony Zarándoktemplom neve, ami a mai várkápolna.

Bár a tatárjárás előtti időszak nem a várberuházások lázában telt, ez a hely az üdítő kivételek egyike. III. Béla király 1180 körül erővel sajátította ki magának a települést, és a magaslatra erős kővárat emelt. „Novum Castrum“-nak nevezte, amely később Németújvárként magyarosodott. A jövő őt igazolta, mert 60 évvel később a tatárok próbálták, de nem tudtak elfoglalni a várat.

A következő 280 évben rengetegszer cserélt gazdát, még Wolfer utódai is birtokolták egy kicsit. 1524-ben azután II. Lajos király Batthyány Ferencnek adományozta a várat és a hozzá tartozó birtokokat a törökök elleni harcokban szerzett érdemeiért. Az ezt követő évszázadokban a Batthyányak fejlesztették fel a ma látható tekintélyes erődítéssé.

A vár egy alapítványon keresztül lényegileg ma is a Batthyány családé, egészen pontosan Gróf Batthyány László Ödöné. A finanszírozás terhébe azonban 1980-tól beszállt Burgenland Tartomány is.

Felfelé szerpentinezve három kapubástyán haladunk keresztül. Ezek bizonyítják, hogy komoly erődítésről van szó. A filmeken látható fa várkapu, amelyet faltörő kossal döngetnek a legények, csak az ágyúzás előtti időkre volt jellemző, vagy hitvány kis várkastélyok esetén. Az itt is látható kapubástyák alagutait ostrom esetén akár 5-10 méter hosszan telibe falazták kővel, hogy a bejárat ne legyen a támadók számára többi falnál könnyebb falat.

A külső várudvarra jutva a legmegragadóbb szögből pillantjuk meg az építmény legrégebbi, középkori magját. Nagyon kíváncsiak vagyunk már a múzeumra.

A látogatás az 1400-as évekből származó várkápolnában kezdődik.

A felső emeleteken a vár történetét és a Batthyányak uralkodását bemutató kiállítás található, illetve Ausztria legnagyobb vasművészeti öntvénygyűjteménye. Az Ősök termében tekinthetők meg a család festményei és egyéb műkincsei. 

Ezt követi a fegyvertár és némi tudományos visszatekintés az 1550-es évekbe, az itt tevékenykedő Carolus Clusius botanikus és Johannes Manilius nyomdász munkássága nyomán.

114 lépcsőn caplatunk fel a harangtoronyba, és az onnan, illetve a szomszédos bástyáról készített külső-belső képekkel búcsúzunk.

Itt jártunk: