Ragyogó időre ébredtünk reggel a kempingben. Ilyen esetben nagyon is épkézláb gondolat egy kellően magas hegycsúcs kipécézése, ahonnan majd pazar kilátásban gyönyörködhetünk. A Júliai-Alpokban ugyan kevés olyan csúcs van, amelyre óvodás gyerekekkel is fel lehet jutni, de azért akad. A ritka kivételek egyike az 1922 m magas Vogel, hiszen a Bohinji-tótól felvonóval lehet eljutni 1660 méterig, és csak onnan kell megmászni a hátralévő szakaszt.

A kabinos felvonó szinte a tópartról, 600 m magasról repít fel 1535 méterig. A gyerekek már ettől is meglehetősen boldogok.

Itt átszállunk a székes liftre, amely természetesen nem kötelező elem. Az atlétikusabb kedvű családok könnyű, háromnegyed órás trappolással is helyettesíthetik.

Mi - tohonya kedvünkben - simán bezsúfolódtunk a négyszemélyes padra öten.

A táj egyre szebb, viszont a desztináció irányában csúnya felhők gyűlnek.

Odafent borzongva tapasztaljuk, hogy nemcsak a levegő hőmérséklete hanyatlott jelentősen, de meglehetős szél is fúj a pofánkba. Kezdődik is a szokásos egymásra mutogatás, hogy ki nem rakta el a gyerekek hosszúnadrágjait. De sajnos, mutogatásból még nem született nadrág, így mosolyogva elmagyaráztuk nekik, hogy szándékosan nem hoztunk, hiszen úgy könnyen elveszíthetnénk őket, az meg ugyan kinek jó. A pulcsi és az esőkabát azért szerencsére nálunk volt.

Van olyan, hogy a háromtagú túrabot úgy is túl hosszú valakinek, hogy egy centit sem húzol szét rajta. A Dani láthatóan azon morfondírozik, hogy az eszköz tervezője nyilvánvalóan nem számolt az ő létezésével.

Szebbnél szebb virágok nyílnak körös-körül.

Az ösvény nem egyöntetűen emelkedik. Vannak benne dombocskák közötti bóklászós szakaszok is.

Ebből a magasságból már érdemes hátratekinteni. A hegység legmagasabb csúcsa, a majdnem 3000 m magas Triglav fényözönben sütkérezik, alig 15 km-re innen. Az lesz a következő, ígérjük a srácoknak. Tapsikolnak örömükben.

Útközben érintünk egy - csupán télen üzemelő - síliftet is. A deszka podeszt mintha csak azért lett volna létrehozva, hogy a rajta álló háromévesek arcára kiütközzön a világért érzett aggodalom. 

De hála az endorfinoknak, a kis fejben az optimizmus kerekedik felül, és halvány mosollyal adja tudtunkra győzelmét. Pedig azt még nem is látja a Dani, hogy a kapucniszűkítő csomónk milyen manószerű külsőt varázsol neki.

A hatéves Csabi már tudja, hogy az egész világ neki lett teremtve.

A törpefenyők, a mészkősziklák és a pázsit természetes egyvelege talán a legszebb elképzelhető túraterep.

A nap meglepetése viszont kétségkívül a havasi gyopár (Edelweiß), hiszen 2000 méteres magasság alatt nagyon ritkán találkozni vele.

Érdekes hír a mai kalózpártok rajongóinak, hogy a történelem első ilyen néven futó mozgalma a Havasi Gyopár Kalózok (Edelweißpiraten) voltak a náci Németországban. Ők lényegében a Hitlerjugend-del szemben határozták meg magukat, számos hippi szokással felvértezve; úgy mint a természet imádata és a szabad élet valamint a szerelem iránti vágy. (Ellenben a náci ifjúsági szerevezetek szigorúan nemekre különülve működtek, a hitleri vezérkar megannyi beteges szorongását sugározva szét az egész birodalomban). A helyzet durvulásával sajnos a kalózok egyre több tagja került a Gestapo kínzási és kivégzési listájára.

A Gyopár Kalózok annyiban is hasonlóak voltak a mai - kissé anarchista beütésű - mozgalmakhoz, hogy Hitler bukása után nem kooperáltak a szövetségesekkel (holott azok arra számítottak), sőt, így azután 1946-47-ben is folytak perek tagok ellen.

Hamisítatlan hegyi időjárás kísér minket. Hol elborít a felhő, hol ragyogóan derül ránk a nap. A tervezettnél kissé lassabban tudunk haladni a gyerekekkel, ezért a végcélnak a Vogel helyett a kissé közelebbi Sija-csúcsot választjuk. A kicsik számára kalandos kapaszkodással jutunk fel, és fogyasztjuk el a szlovén kolbászfajtákból álló szerény ebédünket. A gyerekeket állandóan szemmel kell tartani, mert ősi késztetést éreznek, hogy folyamatosan a meredély szélén táncikáljanak.

Jó hangulatban telik a visszaút, a fiúk nyilván izgalommal törekednek az újabb libegőzés felé. 

A kabinos felvonó tetejénél van egy aprócska csúcs, az Orlova Glava, azok számára, akik strandpapucsban emelkednek fel a tópartról. Közeledvén hozzá, a gyerekek kijelentették: na oda már sohaképpen nem megyünk fel! Pedig a csúcson lévő keresztre egy harangot applikáltak, amelynek a hangja szupererővel ruház fel, mondtuk nekik.

Lecsüccsentünk hát a dombocska tövébe, inni egy kis vizet, és mire feleszméltünk, az összes gyerek elillant, és kisvártatva azt halljuk, hogy: bimm-bamm.

A felvonó aljában búcsúzunk a hegytől, de vár ránk még egy természeti csoda, a Száva-vízesés.

A Száva mindössze 3 km-t tesz meg a forrásától, mielőtt nyugat felől a Bohinji-tóba ömlene. És ezen a nyúlfarknyi úton még kényelmesen elfér egy 70 m magas vízesés is. Egyébként - ahogy az errefelé gyakori - a víz egyből valóságos folyóként lép a forrásból a felszínre. Ugyanis igazából a hegy gyomrában, több 10 km hosszú barlangrendszerek mélyén ered, és föld alatti oldalágakkal hizlalja magát odabent.

Pár perces sétával érjük el. Lenyűgöződünk.

A tó keleti végében pedig Stara Fužina vár minket, amely a legbájosabb alpesi falu a környéken. Már a római időkben lakott volt, és a középkorban a vasgyártásból gazdagodott meg. Temploma az 1200-as években épült.

A faluban lévő Ördöghíd legendája hasonló a mi Kőműves Kelemenénkhez, csak náluk nem egy asszony járt pórul. Ez esetben az ördög - a híd fennmaradásához - az első átkelő lelkét követelte, aki a falusiak furfangja révén a paraszt kutyája volt. Látszik, hogy bennünket a balsors régen tép, mert a mi sztorink jóval kegyetlenebb. 

Érdemes még megnézni a Hegyigazdálkodás Múzeumát (Planšarski Muzej), ahol 1883 és 1967 között készítették a helyiek híresen finom sajtjukat a hegyi tehenek tejéből.

A falu északi határában még a Mostnica-szurdok hívogat, de nekünk már nem volt időnk oda is ellátogatni. Pedig megéri! Remek cikket olvashattok róla a Szépkilátás Blogban.

Itt jártunk:

Linkek:

Vogel-felvonó

Hegyigazdálkodás Múzeuma