Kosd egy csodafalu! Hiszen csupán szöcskeugrásnyira fekszik Váctól és az M2 autópályától, de mivel egy zárt völgyben bújik meg, mégis mintha százmérföldnyire lennénk a nagyvárosok nyüzsgésétől és zajától.  A természet és a hagyományos gazdálkodás eme rejtett gyöngyszeme a kirándulásunk kiinduló pontja. A faluról ezen a szép honlapon lehet sok érdekességet olvasni: alsoveto.hu

A Pest Megyei Piros négyzet jelzés keresztülkanyarog a településen, és az Erzsébet utcán végigszaladva távozik a Naszály hegy irányába. (Térkép a poszt végén.)

A házak közül kiérve, széles dombháton jutunk el a hegy lábáig. Kétoldalt rétek, szántók és gyümölcsösök váltják egymást. Roppant idilli nyugalomban battyogunk, élvezve a minden irányban pazar kilátást.

Jobbra tekintve a völgyben végighúzódó falut látjuk. A szemközti hegyek is megérnek majd egy külön kirándulást.

Nem túl közismert, de a Pest Megyei Pirosra éppúgy lehet igazolófüzetet kérmi a Magyar Természetbarát Szövetségnél mint a Kéktúrára, és jelvény is jár a teljesítőknek. A 300 km-es útvonalat 1977-ben hozták létre.

Közelebb érve már jól kivehetők a hegy részletei. A csúcs jobb oldali vállán sárgálló kőfejtőt is érinteni fogjuk.

Az erdő széléhez közeledve már a zöld kör jelzést kell követni.

Az innen következő fél órás szakasz elképesztően gyönyörű és vadregényes. A lankákat benépesítő növendék fenyves hangulata ugyanis teljesen eltér a hazánkban megszokott tájakétól. El is neveztem magyar tajgának.

A fenyvest középen egy nyiladék szeli ketté. Az előtte lévő szakaszon könnyű elvéteni az alig járt utat, figyeljük hát éberen a sűrűn felfestett zöld köröket. A nyiladékon túl pedig teljesen felszívódik az ösvény, és tényleg csak a jelzésekre hagyatkozhatunk.

Bemutatom a szakasz jellemző mozzanatát: áll az ember az erdő egy random pontján, a háborítatlan fenyőtű paplanon, és percekig csak a fejét forgatja, tüzetesen szemügyre véve az összes fatörzset, a mellette állótól egészen a száz méternél is messzebb meredezőig. És egyszer csak beüt a siker! Megvan a jel! Mondjuk éppen merőlegesen arra az irányra, mint amerre a továbbjutást feltételeztük, de megvan!

Hosszú kutakodással végül sikerült rekonstruálnunk az utat kijelölők eredeti szándékát, ami egy össze-vissza kanyargó nyomvonal, az egyébként eléggé egysíkú lejtőn. Mintha direkt a kelepcébe csalás lett volna a cél, de nem neheztelünk emiatt, sőt! Remek móka volt a gyerekekre bízni a nyomkeresést, roppantul élvezték.

A fenyvest elhagyva immár harmonikus tölgyerdőben kapaszkodunk felfelé. 370 m magasságban becsatlakozunk a sárga kör útba, és azon haladunk a Naszály Nagy Ötös Elágazásáig.

A fák mögött felsejlik a Nagybánya-kő sziklafala. Természetesen mi sem hagyhatjuk ki. A kiakasztott "vigyázat omlásveszély" tábla tanácsát megfogadva, vigyázatosan lépjük át a bányát körülkerítő sodrony korlátot.

A kőfejtő közepén esztétikus információs táblát tanulmányozhatunk, majd jobbra felkapaszkodunk a fal tetejébe, gyönyörködni a kilátásban.

Óvatosan haladjunk a térképen jelzett kis ösvényen, mert az több helyen közvetlenül a szakadék szélén vezet.

Több mint 300 éven keresztül bányászták itt a homokkövet, amely nem csak Vác barokk épületeihez és szobraihoz szolgált alapanyagul, de a Lánchíd pilléreit is abból alkották. A bánya környéki kisebb gödrök pedig még régebbiek. Ezekből malomkövek faragásához termelték az anyagot a középkorban.

A kőfejtőből nem rögtön a csúcsra törtünk a zöld jelzésen, hanem maradva a sárga pluszon, a Vaditató-tóhoz kocogtunk. Itt már a hegy központi tömegét adó triász mészkövön járunk, ahol egy agyaggal eltömődött régi víznyelő alakult tóvá, hogy gyönyörködtessen minket.

Innen érdemes egy pár perces kitérőt tenni a Látó-hegy ormára a Szent Margit-kereszthez.

A tótól egy jelzetlen úton kanyarintunk egy kerülőt a barlangkutatók táborhelye felé. Pár éve még takaros kis rönkkunyhó állott a tábor közepén. Mára ennyi maradt belőle.

A tűzrakóhely körüli kényelmes utcabútorok is szőrén-szálán eltűntek, de pár régebbi képemen be tudom mutatni az időközben elsüllyedt civilizáció fénykorát.

Visszafelé meg is érkezünk a barlangkutatók imádatának tárgyához, a Naszályi-víznyelőbarlanghoz.

Az időszakos patak egy dolina aljában, sziklafalak között tűnik el. A szerény bejárat ne tévesszen meg senkit, mert bizony egy nagyon jelentős barlangrendszerbe vezet, amely csaknem 3 km hosszú, a mélysége pedig 174 m, azaz leér addig a szintig, ahol a Gyadai-rét tanösvényének függőhídja található. A felszíni túrázók el sem tudják képzelni, hogy a mélyben milyen tágas csarnokok és aknák követik egymást, vízesésekkel is tarkítva.

Én a '80-as évek végén jártam lent először, akkor még a rettegett Ördögmalom omladéka közt átbújkálva. Az a hír járta, hogy a mészkőbánya robbantásai időről-időre átrendezik az instabil omladékot, és ezért ez számított az egyik legveszélyesebb hazai barlangszakasznak.

Íme a barlang oldalnézete, amely a legújabban feltárt szakaszokat még nem tartalmazza. A legmélyebb pontot még 1977-ben érték el.

A kétezres években a Troglonauta Egyesület vezetésével másztak fel alpinista technikával több helyen a kutatók, jelentős új  járatokat tárva fel. Az elmúlt pár évben pedig a Szent Özséb Barlangkutató Egyesület vette át a stafétát, és tavaly augusztus végén a fenti kép jobb felső részén lévő járatokat sikerült összekötniük a Naszály északi oldalában nyíló Idegrendszer-barlanggal, így már egy több bejárattal rendelkező barlangrendszerről beszélhetünk.

Íme egy remek videó a barlangról:

Itt pedig a kutatás története és a legutóbbi feltárások beszámolója.

Tekintsetek meg egy összeállítást Szabó R. Zoltán és Slíz György fényképeiből

Miután már kívül-belül körbejártuk a hegyet, tényleg nem marad más, mint felkapaszkodni a csúcsra. A régi térképészeti torony manapság szerencsére kilátó.

Eddig egy lélekkel sem találkoztunk, ám itt többen voltak mint egy NB1-es focimeccsen. Lássátok hát a turistakarantén viselkedési kódexét.

Elragadó a körpanoráma, a 160 km-re lévő Magas-Tátra havas csúcsai is remekül látszódnak. 

A Duna legdélibb kanyarja.

Középen a Csóványos.

Lefelé keletnek vesszük az irány, mert így útba ejthetjük a sziklafal tövében megbúvó Násznép-barlangot.

A bejárat mögött egy tágas teremben lehet elmatatgatni.

A röpke barlangászás után keresztülvágunk a hegy vállán, és üdítően könnyű lejtőkön ereszkedünk vissza Kosd határába. Misztikussá varázsolja a horizontot ez a felhagyott málnaültetvény.

A falu elérése előtt letérhetünk jobbra a hangulatos Cselőtepusztai kulcsosházhoz, ahol elfogyasztottuk szerény uzsonnánkat.

A ház alatt kicsiny homokbányára leltünk, ahol a gyerekek odadobhatják az enyészetnek a még megmaradt energiáikat.

Visszatértünk az autónkhoz. Erre a kirándulásra nem tudok jobb szót annál, mint: tökéletes.

A túra hossza 14 km, de számos helyen lehet rövidebbre venni. A szintemelkedés 600 m.

Ím az útvonal térképen: