Észak Vatikánja
Salzburger Land (11.nap)
Miután már tizedik napja kószálunk a Magas-Tauern, a Hochkönig és a Tennengebirge szikláin, rétjein és szurdokaiban, semmi meglepő nincs abban, hogy igényünk támad egy velejéig kultúrnapra, amire aligha lenne alkalmasabb hely Salzburg városánál. A következő látnivalók várnak minket:
- Hohensalzburg - az északi reneszánsz példátlan emléke
- Őskeresztény katakombák - bekacsint az ókor
- Modern Művészeti Múzeum - két helyszínen kétféleképpen
- Természettudományi Múzeum - tudományos játszóház is kiegészíti
- Mirabell park - ajándék az érsek szeretőjének
- Red Bull Hangar-7 - avagy irdatlan pénz rejlik a dobozolt cukros lében
Salzburg története kifejezetten érdekes, hiszen sokan nem tudják, de nagyon rövid ideig volt a Habsburg-birodalom része. Manapság természetesen Ausztria tartományaként gondolunk rá, de a történelmi időkben sokkal inkább volt észak Vatikánja vagy kelet Svájca. Lássuk csak, miért is.
E helyen a római időkben Juvavum városa virágzott, amelynek vezető rétege jó ideig nem vett tudomást arról, hogy 450 körül megszűnt a római császárok fennhatósága. Ők továbbra is római polgárként alkalmazták a közigazgatást és jogrendszert, használták a latin nyelvet és ábécét. Amikor Szent Severin 470 körül ide érkezett, virágzó keresztény közösséget és kolostort talált Juvavumban.
A helyzet Róma úgynevezett bukása után sem változott, hiszen a latin császárt felváltó germán királyok éppúgy rómaiként és Zénó keletrómai császár megbízottjaként definiálták magukat, és fenntartották a római szenátust. A salzburgi terület urai ekkor a bajor hercegek voltak, az 500-as években a Frank Birodalom részeként, majd a rákövetkező században már az autonóm Bajor Királyságban.
Viszont római öntudat ide, latin nyelv és papság oda, a népvándorlás századai azért nem kedveztek a fejlődésnek, így a 600-as években a város éppen csak tengődött. A pozitív fordulat 696 körül következett be, amikor Rupert von Worms összerúgta a port a frank Karoling urakkal és ide Bajorországba emigrált, hogy elfoglalja Theodorik hercegtől Juvavum püspöki székét, és megalapítsa a Szent Péter kolostort.
A 739-ben önálló egyházmegyévé vált terület hatalmas fejlődésnek indult, és a város ekkoriban váltott nevet a római Juvavumról Salzburgra (755-ből származik a név első ismert említése). A püspökség 798-ban érsekséggé nemesült, és innentől több mint ezer éven át(!) önálló államként működött, amelyet az érsekek kvázi királyként irányítottak. A latin nyelvet használó római maradványnépesség egyébként a 11. századig maradt fenn.
A Vatikánhoz, vagy más szempontból Svájchoz hasonlítható kiváltságos helyzetüket annak köszönhették, hogy a frank, a szász és a bajor uralkodóknak - szüntelen csatározásaik közepette - érdekükben állt fenntartani egy megbízható, független közvetítő felet, amely szerepre egy egyházi állam volt a tökéletes megoldás. (Területét tekintve amúgy csak ötödrésze Svájcnak, viszont a Vatikánnál tizenötezerszer nagyobb)
Ezt a kellemes diplomáciai státuszt a napóleoni és habsburg birodalmi törekvések törték derékba, melyek eredményeképpen 1816. május 1-jén Salzburg Ausztria részévé vált.
A korai időkből különösen érdekes számunkra, hogy hazánknak a dunántúli területei a 700-as évek frank uralma után a 800-as években a Salzburgi Érsekség fennhatósága alatt álltak, és több érsek is ellátogatott hozzánk hogy személyesen avasson keresztény templomokat, főleg a Balaton körül. Ilyen a 830 körül épült zalavári templom is, ahová 867 őszén híres utazók érkeztek: Cirill és Metód. A tél kibekkelése után innen indultak tovább Rómába, ahol a pápa 869-ben Pannónia érsekévé nevezte ki Metódot. Salzburg azonban nem ismerte el Metód érsekségét, és börtönbe is vetették, ama váddal, hogy Metód az újonnan feltalált szláv írásával kiszorítja a latin nyelvet és a római tanítást.
A zalavári Hadrianus-zarándoktemplom és a fapaloták (elméleti rekonstrukció: Narmer Építész Stúdió)
Tehát ebbe a Pannóniába érkeztek meg honfoglaló őseink, akik a 907-es pozsonyi csatát pont a bajor és salzburgi csapatok ellen vívták, és amelyben I. Dietmar érseket le is ölték.
Mi pedig 2021 nyarán tűntünk fel Salzburg belvárosában, amelynek legegyedibb vonása az, hogy lényegében nincsenek utcák, csak terek, melyek az elszórtan épült egyházi- és középület komplexumok közé ékelődnek.
Az egyik ilyen térről indulunk, tökmindegy hogy melyikről, hisz egyik a másik nyakába lóg. A lényeg az, hogy célunk a várhegy oldalának szűk passzázsáról induló sikló, amely 1892 óta rója fáradhatatlan egyeneseit.
Útközben remek kilátás nyílik a várfalakra.
Az erődítési munkáknak Gebhard érsek ugrott neki 1077-ben, de nem valami óriási elánnal. Egészen az 1400-as évekig meglehetősen szerény alakulat díszelgett a hegy ormán, nagyjából a bódvaszilasi magtárral egyenértékű védelmi képességekkel. Azután viszont nagyon belehúztak, és a vár 1650-re elnyerte máig változatlan alakját. Mindenesetre, az évszázadok során sem tyúkól, sem szupererőd formájában nem jutott soha az ostromló ellenség kezére.
A sikló felső állomásától balra indulva villámgyorsan a múzeum kapujába érünk. Az első helyiségekben a romantika Salzburgját idéző Bábfigura Gyűjteményre csodálkozunk rá.
Utána a fegyvertárban kószálunk, amelynek termei éppoly impozánsak, mint a hadi ereklyék.
A 11. századi gyönyörű, oszlopos boltíveket később gátlástalanul elfalazták.
A harmadik emeletén az "arany termeknek" nevezett hercegi lakosztályok várnak minket. A falak és a berendezés az 1501-es év lakberendezői divatját követik. Otthon - végignézve a saját nappalinkon - elég kacifántos elképzelni, hogy esetleg 520 év múlva is ugyanígy nézne ki.
Több irányba is érdemes kikandikálni az ablakokon.
A múzeumból a központi udvarra jutunk. Itt is nagyon szembeszökő, hogy várat utolsóként az északi reneszánsz formálta, és a későbbi "csicsás korok" már nem hagytak rajta nyomot. Teljesen szokatlan, hogy egy főváros közepén ennyire megálljon az idő.
Innen átjáró vezet a külső bástyákra, ahonnan fenséges kilátás nyílik a városra.
Következzen még pár klassz videó az 1400-as években épített géporgonáról, a vár építési fázisairól és a kiállításokról.
Visszatérve a siklóhoz, közvetlenül az alsó állomás mellett nyílik a Szent Péter temető.
A Mönchsberg sziklafala alatt megbújó varázslatos sírkert már a Szent Péter apátság 696-os alapítása előtt létezett, tehát a hegy gyomrába vájt remetelakokkal egyetemben késő ókori eredetű. A sziklafolyosókat és termeket a 17. századi romantika fedezte fel a turizmus számára. Ekkor aggatták rá a katakomba elnevezést és kötötték Maximus pap legendájához, aki 477-ben - Noricum Severin neves hittérítő figyelmeztetése ellenére - a közeledő germánok elől nem menekült el e helyről, hanem 55 társával együtt mártírhalált szenvedett. A történészek szerint mindez kitaláció, és az üregek valódi készítőiről mit sem tudunk.
A katakomba bejáratát a kriptasor közepén találjuk. Salzburgerland Kártyával - a mai nap többi látnivalójához hasonlóan - a belépés ingyenes.
Ezt követően beugrunk a szomszédos Ferences templom grandiózus épületébe, amely korántsem a legnagyobb a városban. Érdekes, hogy a román kori falak annyira masszívak, hogy kiegészítő támpillérek nélkül is elbírják a gótikus átépítést - az ablakkivágásokat és a hálóboltozatot.
Szemközt található a Modern Művészeti Múzeum óvárosi egysége, a Rupertinum barokk épülete.
foto: Rupertinum
A gyerekeink roppant tüzetesen szemlélik meg a különböző támájú kiállításokat és a sokféle filmvetítést.
A különös zongoránál az alkotás megelevenedésének lehetünk szemtanúi, hiszen a művész a legkülönfélébb tárgyakkal piszkál a húrok közé. Most akkor vagy az van, hogy ezt csinálja a kiállítás hónapjai alatt napi 10 órában, vagy piszok szerencsések vagyunk.
A múzeum másik épületébe tartva elhaladunk a Sigmundstor alagútja előtt. Ennek építését 1676-ban kezdték meg, aztán félbeszakadt, majd végül 1768-ban fejezték be.
Az átjáró az óvárost köti össze a Riedenburg negyeddel a Mönchsberg legkeskenyebb pontján, amely karcsú derekát annak köszönheti, hogy a hegy mindkét oldalát intenzíven használták kőbányaként. A Riedenburg negyed emiatt egy egészen mesebeli képződmény; egy hatalmas, kör alakú sziklaudvarba épült bele.
A Google Maps-on remekül látszik balra az óváros, fent a vár, a hegy keskeny dereka és középen a Riedenburg negyed "bányaudvara".
Mára már a Mönchsberg belsejét is üresre vájták. A város parkolási gondjait orvosolandó, az alagút mindkét oldalán 4 szintes sziklaparkoló épült, ahol jelenleg 1300 autónak jut hely, de további 650 épül. Mi is ide álltunk be reggel.
Salzburgban bizony a McDonaldsnak is el kell térnie a szigorú arculati kézikönyvétől, itt "csak" ilyen logót engedélyeznek az étterem fölé.
Közvetlenül a Mönchsberg meredek szikláján, hatvan méterrel az Anton-Neumayr-Platz felett díszeleg a Modern Művészeti Múzeum 2004-ben átadott új épülete. Ám mi az utcaszinten masírozunk be a rózsaszínű ház középkori kapualjába, hogy a hegy bendőjében liftezzünk fel a tetőre.
A teraszról tényleg páratlan a kilátás.
A fenti képen lévő hegy a Kapuzinerberg, oldalában a Kapucinusok kolostorával, ami ugyancsak egy várra emlékeztet. Azt hiszem tudták mi az óvatosság. A bal oldali sziklafalon pedig egy belevaló kis városi via ferráta, a City Wall Klettersteig húzódik. Hoztunk is hozzá felszerelést, ott van a kocsiban, de még nem biztos, hogy belefér a napba. Így néz ki:
Egyelőre a múzeumban nézünk szét. A legjobban az alábbi - festmények hangulatát idéző - fotósorozat tetszett.
Ezek itt nem könyvek ám, hanem csak installáció, de tök jól néz ki.
Még egyáltalán nincs elegünk a múzeumokból, pláne hogy a következőért sem kell messzire kutyagolni. A Haus der Natur is az Anton-Neumayr-Platz mellett van. Nekünk csak pár óra jut a kiterjedt természettudományos és technikai tárlatra, de helyi gyerekszakértők szerint simán lehet egy egész napot is számolni rá.
A dinócsarnok mellett a tengeri élővilág bemutatását találjuk.
Azután bekukkantunk az űrhajózás termének megnyugtató sötétjébe.
Innen a kőzetek és ásványok közé vezet az utunk. Termésarany, smaragd, jáspis és achát, nahát!
Ez itt a legnagyobb piritkristály amit valaha láttam.
Jókora részt képvisel az akvárium/terrárium is.
Személyes kedvenceim az érdeklődő csőlakó angolnák.
Az emberi testet és annak működését bemutató termek hihetetlenül érdekesek. Ide azonban nem árt a jó német nyelvtudás.
Végezetül átmegyünk a tudományos játszóházba némi vidám lazításra.
Vannak ám egyéb, rendkívül igényes kiállítások is, amelyekről csak felsorolás szintjén értekeznék:
- jégkorszak és éghajlatváltozás
- a bolygónk élővilágát tételesen bemutató "klasszikus" rész
- egy külön szekció a Salzach-folyó életéről.
- a földtörténet geológiai korszakai
- Christian Andreas Doppler salzburgi születésű matematikus és fizikus (ő a mi szívünkhöz is közel áll, hiszen Selmecbányán is tanított)
- ember és állat a mesékben és mítoszokban
Bár e múzeum előtt még nagy legények voltunk a kimeríthetetlen kultúrszomjunk tekintetében, immár teljesen agyzsibbadt vert seregként távozunk. Bajunkat csak egy könnyed séta orvosolhatja a folyóparton és egy fagyizás a folyó túlpartján, a Mirabell parkban.
A Mirabell kastélyt Wolf Dietrich von Raitenau érsek építtette 1606 körül a szeretője számára. Mivel a hölgy, Salome Alt 15 gyermeket is szült neki isten még nagyobb dicsőségére, valóban tisztes hajlékra lehetett szükségük. A történet sajnos csúnya véget ért, mert az érsek 1612-ben vereséget szenvedett a bajor-salzburgi háborúskodásban, és az életét Hohensalzburg várbörtönében fejezte be, Salome és gyermekek pedig elűzettek a kastélyból.
A gyönyörű kertet 1687-ben alakították ki. A szokványos szökőkút-sövény-kavics összeállításon túl kiemelkedően híres a narancs- és rózsakert, a 20 görög-római isten- és hősszobor, valamint a törpék-kertje a maga 28 manószobrával.
foto: salzburg.info
A felüdülés után visszakecmergünk a kocsihoz, mert vár minket egy hihetetlenül felvillanyozó program a salzburgi repülőtéren.
A Red Bull Hangar-7 nevű intézményt az osztrák koffeinesszörpi-gyártó cég hozta létre 2003-ban. Alapvetően tényleg egy repülőhangár, felturbózva egy nívós étteremmel, de a futurisztikus épület irodáknak is helyet ad.
A káprázatos repülőgépek mind üzemképesek és időről időre az égbe szállnak. Részletes bemutatásuktól eltekintenék, csak a nevüket szeretném megemlíteni. Ez egy B-25J “Mitchell” bombázó.
Lockheed P-38 "Lightning" Egy ilyen gépet vezetett Antoine de Saint-Exupéry 1944-ben, amikor Korzika felett lelőtték. Aki szeretne magának egyet, annak elég Grönlandra utaznia, hiszen 1942-ben ottfelejtettek öt darabot, igaz mostanra 100 méter vastag jégréteg fedi őket. 1992-ben ugyan kibányászták az egyiket (azóta „Glacier Girl” néven repül), de négy még megvan.
Ő egy Chance Vought F4U Corsair. Mindössze tizenöt darab van belőle az egész világon.
A Fairchild Dornier Alpha Jet vadászgépből négy példány is a Red Bull flotta része, és a légibemutatók örök sztárjai.
A szemközti Hangar-8 a mindennapi használatra szolgál, épp most gördül ki egy Alpha Jet, hogy gyakorlórepülésre induljon. Előtte a betonon a Douglas DC-6B utasszállító.
A galériaszintre felsétálva átfogó képet nyerhetünk az összes kiállított műszaki kedvencről.
Mára ennyi, holnap ismét Salzburg környékén fogunk kóricálni.
Itt jártunk:
Linkek:
