Reggel felszámoltuk az oravicei kempingben berendezett táborunkat, amely remek bázis volt a Nyugati-Tátra és a Beszkidek bejárásához, viszont a hét további részében a Szlovák Paradicsom lesz a főszereplő. Ám útközben kár lenne kihagyni a Kócs-hegység (Chočské vrchy) csodálatos szurdokait, és a hosszú, nyári napba még simán beleférhet a Liptói Tenger partvidéke és egy kelta skanzen is.

Prószék (Prosiek) falu határában tágas parkoló várja a túrázókat - pár euró ellenében. Az általunk áhított Prosiecka dolina szurdokának bejárata innen néhány lépés csupán. A nevezetes völgy a 350 méterrel magasabban fekvő Svorad-fennsíkra vezet fel, ahonnan majd a szomszédos Kvacsányi-szurdokon (Kvačianska dolina) leereszkedve térünk vissza. A teljes kör 16 km hosszú, 1000 m szintemelkedéssel.

A hegy látványos beköszönése talán annak is túrakedvet mesterkél, akinek eddig esetleg nem volt. A csorgó patakig érő sziklafalak tövében egyből 15 fokkal hűvösebb van.

Kisvártatva erdős részre érünk, és a meder is kiszárad a talpunk alatt. A nyári időszak kevéske vize egy jókora szakaszon - számunkra láthatatlan módon  - a meder törmelékében áramlik.

Fél óra múlva már a fennsíkot övező szirtek lábánál találjuk magunkat.

A közeli pihenőhelyen vidám csapatok uzsonnáznak, és a jó példa ragadós. A tisztáson nagy a jövés-menés, mert itt lehet letérni a 200 méterrel odébb zubogó Vörös homok-vízeséshez (Vodopád Červené piesky). Az odavezető ösvénynek egy rövid szakaszán kapaszkodóval kedveskednek az ügyetlenebb természetbarátoknak.

A 15 méteres zuhatagot kiváló osztályzatúra értékeljük.

Ám ezzel még nem érünk a Kócs-hegyek által kínált izgalmas földtani formakincsek végére. A hátralévő részen ismét a vadregény veszi át a stafétát. Először is felhágunk a "hanyattborult létrán", amelynek az egykoron büszkén ég felé meredő korlátja manapság már lekonyulva sunyít a falhoz szorulva, ám a hágcsó e vesztes pozíciójában is irgalmatlanul masszívan ágyazódik a törmelékbe, így jelen hendikeppes állapotában is biztos támaszt nyújt a lábainknak.

Azután még egy lajtorja mered elibénk. Hóolvadáskor roppant szép és izgalmas lehet az itt lezúduló vízesés.

Tétován fittyeszkedő láncok mutatják az irányt.

Visszatekinve, a sziklák és a dús, zöld vegetáció egyvelege leírhatatlanul szép összhangot alkot.

Ám a legfrenetikusabb ámulás a fennsíkra kiérve vár minket. Ugyan ki számít arra, hogy a hatalmas hegyoldalak vad meredélyei után egy ilyen idilli táj tárul elé?

Leroskadunk egy rövid pihenőre, és szemünk nem bír betelni a látvánnyal.

Kényelmes sétával közelítünk Bobrovec falujához.

Feltűnik az első ház, amely túrázók gyönyörűségére éppen a borovicska-sör menüvel kecsegtető Bufet Goral. Már alapból kacagva érük oda, hiszen a fentebbi útelágazásban látható a világ legviccesebb negatív kampánya. Ott ugyanis méretes tábla mutatja a letérést a falu központjában fekvő Borovec vendéglő felé, részletes térképpel az oda vezető kacskaringóról. Nos, egyből e plakát mellé van odaszúrva egy jóval kisebb tábla ezzel a felirattal: "Absolute unnecessary roundabout to Hostinec Borovec, straight forward to Bufet Goral!" Azaz: "Teljességgel felesleges kerülő a Borovec vendéglőbe, inkább a Gorál Büfé egyenesen előre!" Hát csoda, hogy mi is emerre jöttünk?

(A Borovec vendéglőben amúgy tényleg remek, menedékház jellegű egytálételeket lehet fogyasztani, egy másik túrán kipróbáltam, és igazolom)

Egyszóval befutunk a Goral Büféhez, amely valóban megéri a rövidebb utat. A gorál népcsoportról ebben a régebbi bejegyzésemben olvashatsz érdekes sztorikat.

A faluból már lefelé tartva érjük el a Kvacsányi-szurdok felső bejáratát.

A félvadon terjengő kecskék még nem döntötték el, hogy kőszáli fajtává szeretnének-e továbbfejlődni, avagy doromboló macskává válni. Mindkét irányzatra látunk példát.

Eme szép vízesés egy oldalvölgyből érkezik. Leírások alapján érdemes ebben a nyiladékban is felhatolni egy darabig, de mi nem tesszük.

Kisvártatva elérjük a völgy idegenforgalmi gócpontját, a Felső Malom (Horný mlyn) épületegyüttesét. A malmokat az 1800-as évek elején építették, és vélhetően kitűnő szimbiózisban működtették a fennsík gabonatermelésével. Azt kell gondoljam, hogy az ittenieknek - azzal hogy a szántóföldek végében egy munkára fogható szurdokpatak indul - szinte az ölükbe hullott a liszt.

Ahogy a népi történetek szerint a molnárlegények a búzahordó leányok kegyeinek kedvezményezettjei voltak, úgy vagyunk mi most a malomkövek helyére applikált sörcsapok haszonélvezői. Csak egy kicsit sorban kell állni a nedűért.

A patakparton a strandolás megengedett, sőt kívánatos. A hídon átkelve néha előre kell engedni a kecskéket, különben fújnak ránk.

Innen két útvonal kínálkozik lefelé. Az egyik a jelzett turistaút, amely száz méterrel magasabban kanyarog a patak szintje felett, a másik viszont egy igazi dzsungeltúra a völgytalpon, amit semmi nem jelez. Mi az utóbbin indulunk, amit kocaturistáknak és kisgyerekeseknek semmiképpen nem ajánlanék, mert az ösvény gyakorta elveszíti gyalogút jellegét, és a szurdok sziklás kanyarjai felett bolyongva néha több méter mély, csúszós, meredek lemászásokra kényszerít minket.

Aki viszont nyitott az efféle talajgyakorlatokra, az biztosan ezt a variánst fogja jobban élvezni, hiszen majd annyira kalandos mint a magyar állampapírok jövőbeli kifutásának kifürkészése.

a Kvacsányi-szurdok fele táján, a Kobyliská kilátónál érünk el a másfél km-es privát kalandunk végére, ahol a csapás meredeken felkanyarog a főútvonalra, amelyet itt piros jelzéssel illetnek. Az ide épített telefonbeejtő stégen szokványos a tülekedés, hiszen minden errejáró szeretne részesülni a függőlegesen alattunk 50 méterrel zúgó folyócska szédítő látványában.

Innen már csak félórás séta a völgy alsó szegletében megbújó parkoló. Igenám, de a mi autónk a szomszédos faluban napozgat. Mivel a gyermekeken a fáradság, a kajálhatnék és a túlmelegedés egyértelmű jelei mutatkoznak, ezért Judittal (és az ő bankkártyájával) egyetemben deponálom őket a büfé teraszán, és csak magam futok el az autóért.

Mi az az öt kilométerke? Semmi. Dögletes hőségben a tűnő napon? Apró kellemetlenség csupán. Dombok végtelen során fel-le, újabb 300 m szintet megtéve? Ööö... Mindenesetre spártai hősnek érzem magam a végére, és a prószéki parkolóba érve az első dolgom a tíz fokos patakban való teljes megmerülés, hogy csak azután üljek autóba.

A család felnyalábolása után a Szentmáriai-víztározó (Liptovská Mara) hűs habjai felé vesszük az irányt, amelyet egyébként senki sem a hivatalos nevén nevez, hanem mindenki Liptói-tengerként emlegeti.

Előbb az egyik szabadstrand dús füvén ejtőzünk, majd felkeressük a Bobrovník melletti Kostol Panny Márie romjait.

A templom 1200 előtt épült, és a tározó építésekor, 1973-ban maga alá temette a völgyzárógát. A főhajó tetőszerkezetét elbontották, mert egy talajszinten búslakodó templomtető eléggé szentségtörő és népszomorító látvány lett volna (a kultúrdeliktum örök bűnjele), de a tornyot megkímélték, hiszen az deréktől fölfelé is önálló épület illúzióját kelti.

A teljes templom, a további hat elárasztott falu (Alsórásztok, Felsőrásztok, Csemic, Dechtár, Nagypalugya, Párisháza és Szokolcs) épületeivel együtt a Pribylina Skanzenben épült újjá, ahol holnap meg is fogjuk látogatni.

A hátunk mögötti dombon a Havránok régészeti park (Archeoskanzen Havránok) avagy kelta skanzen terül el. 

A csodálatos erdei környezetben felépített ókori településrészletek az itt feltárt fiatal vaskorszaki (laténi kori) kelta épületeket rekonstruálják, az i. e. 4. és 1. századból. Az ősi európaiak is imádhatták a környéket, roppant sűrűn is lakták, mi pedig a kilátásban gyönyörködve tökéletesen igazat adunk nekik.

A lakóházaktól tovább indulunk a dombtető földvárának lépcsőkkel is kiépített körútjára.

A nap már erősen hajlóban van, úgyhogy felkerekedünk a mai szállásunk felé. Futólag bekukkantunk Liptószentmiklós (Liptovský Mikuláš) főterére. Vidám, élettel teli kisvárosnak találjuk.

Végtére elérjük a Vavrišovo kempinget, amely szépségéről az alábbi fotók szolgáljanak bizonyítékul.

A Bela-folyó csupán 200-méterre zubog innen, kiváló vacsora utáni sétacélpontként kínálkozva. Ezzel búcsúzunk mára.

Itt jártunk:

Linkek:

Havránok régészeti park

Vavrišovo kemping