Liechtenstein herceg nyomában: az első viaferrata a gyerekekkel
Hohe Wand és Wienerwald - klettersteig túrák (1. nap)
A tavasz közeledtével a magyar családok zöme már az előszobában toporog, hogy elindulhasson végre egy sziklafal tövébe. Anyukák igazítják a sisakok pántjait a tél folyamán megduzzadt gyerekfejek méretére, miközben az apukák ernyedten kérlelik a kicsiket, hogy hagyják már abba a karabinerek szüntelen csattogtatását.
Ezt a bizsergető alaphangulatot szeretném tomboló vággyá fokozni a most induló sorozatommal, - a Hohe Wandon és a Bécsi-erdőben tett hatnapos nyaralásunk történetével - amely egyben a gyermekeink beavatása volt a vasalt utak világába. Irány a helyszín, lássuk a programot!
- A Mödlinger Klettersteig délelőttre,
- délutánra pedig Liechtenstein vára, romantikus műromok a Kalenderbergen, a Seegrotte tavasbánya és középkori városnézés.
A Bécs határától alig 4 km-re, délre fekvő bájos település, Mödling "külvárosa" egy olyan hegyvidék, amely kiragad minket térből és időből egyaránt. A sziklás hegyoldalak valószerűtlenül girbe-gurba feketefenyői - vízszintesen szétterülő ágaikkal - számomra az ókori, bibliai táj hangulatát keltik. (Ilyen lehetett a mediterraneum, mielőtt még minden fát kicsaptak a hajóépítők). És tényleg, a Pinus nigra Kis-Ázsiában őshonos, és egész Ausztriában egyedül ezen a környéken él.
A fenti képen látható aquaduct (vízvezeték-híd) alatt áthaladva, leparkolhatunk valahol a Brüchler strasse 100-104 környékén, hogy azután a patak feletti hidacskán átbattyogva érjük el a Robert Karpfen (hagyományos nevén Mödlinger) Klettersteig beszállását.
Az út egy príma kis mászóiskola sarkában indul, és gyönyörű gerincek sorozatán vezet felfelé. Kellemesen mentes a túlzottan ijesztő kitettségtől, de mégis új, lenyűgöző dimenziót nyújt a kezdőknek azzal, hogy közvetlenül az autóút felett kapaszkodhatunk. Igazi kedvcsináló!
(A "kitettség" a hegymászók nyelvezetében nem a kilakoltatás utáni krízisélményt jelenti. Sem nem a kocsmai záróra utáni elhanyagolt állapotot. Csupán a sziklafal azon szakaszát, ahol a lábad alatt baromira megnyílik a semmi, és az a - lankásabb részekre jellemző - csalóka illúziód sem marad meg, hogy a lentebb vizionált amőbányi párkány megfog majd téged, ha leesnél).
A fiúk 8, 10 és 12 évesek voltak akkoriban. Akadnak olyan barátaim is, akik az ennél jóval fiatalabb utódaikat is felkergették különböző biztosított sziklautakon, de a mieink eddig túl szeleburdiak voltak ahhoz, hogy kellő figyelemel tudjuk kísérni mindhármójukat. (Nyersebben fogalmazva: kisebb korukban teljesen beszámíthatatlanok voltak). Klasszikus sziklamászásra egyébként már azelőtt is el-elvittük őket, ám az - felső kötélbiztosítással - egy jóval veszélytelenebb műfaj.
Mindenesetre, mivel főpróba nélküli ősbemutatóra készültünk, a két ifjúbbat - a feleségem és én - magunkhoz is fűztük egy plusz kötéllel, amelyet - előttük haladva - a nehezebb részeken feszesre tudtunk húzni.
A megilletődött indulás
A lelkes folytatás
A kezdőfal a legnehezebb, ez egy bölcs kiépítési megoldás
Az első pihenőhely
A kezdeti - kissé bizonytalan - lépések után, már a harmadik drótkötél-szakaszra minden gyermekünk megtalálta a maga sajátos mászási stílusát. Igazán önfeledt élménycsimpaszkodássá vált a túra, és a karabinereik akkurátus akasztgatásával sem volt semmi probléma.
Óriási élmény a nyüzsgő világ fölé kerekedni
Rövid híd is színesíti a menetet
Lendületben
Győzelem! A háttérben feltűnik a megcélzott várrom.
Utolért minket az osztrák kislánycsapat
A hegytetőn idilli rétek és fenyőligetek várták az érkezésünket. "Gyerekek, szeretnétek-e itt levenni a felszerelést, vagy inkább csörömpölősen vonultok át a várromhoz?" Az utóbbit választották, és talán még éjszakára sem fognak kibújni az alpinista maskarából; holnap úgyis újra megyünk mászni.
A rövid sertepertélést aláfestő majszolást követően egy vadregényes völgyön át csattogtunk le a kiinduló pontra.
A várrom egyébként csak az egyike a Kalenderbergen nyüzsgő díszleteknek. Mindez Johann von Lichtenstein herceg romantikus ihletettségének köszönhető, aki 1800-1810 között a legkülönbözőbb műromokkal teleszórt parkerdővé alakíttatta a komplett hegyvidéket.
A feketefenyő betelepítése is ekkor történt, és ezáltal annak a spéci ökoszisztémámak a kialakulása, amely - a sziklagyepeken nyíló ritka orchideafélékkel és egyéb különleges vadvirágokkal - mára a Naturpark Föhrenberge természetvédelmi területté avanzsált.
A Fekete-torony, az Amfiteátrum, a Szemüvegek és a Fűszerdoboz műromjai a Kalenderbergen
Az "antik görög" Huszártemplom
A Lichtenstein család ősi fészke, az 1130-ra megépült vár viszont lenyűgözően eredeti, és ha lehet azt mondani, még a műromoknál is romantikusabb. Ma is az ő tulajdonukban van, de látogatható. A szomszédos kastélyukban ellenben nyugdíjasotthon működik.
És vajon, van-e bármi köze a jelenlegi Lichtenstein államnak ehhez a várhoz? De még mennyire, sőt a szálak az egykori Magyarországra vezetnek!
Kezdjük azzal, hogy egy mára elfeledett nevű, de roppant ambíciózus család elkezdte farigcsálni a várát a 12. század elején, pont itt, ahol állunk. Az építőköveket a Fertő-tó melletti Szentmargitbánya római-kori kőfejtőjéből hozatták (lásd egy régebbi posztomban). A jól faragható lajta mészkőről Könnyűkő várnak, azaz Liechtenstein Burgnak nevezték el. (Ebből a kőből épült a bécsi Stephansdom, a Hofburg és a Schönbrunni palota is).
Annyira jópofának találhatták a fantasy regénybe illő névválasztást, hogy 1139-től már bizonyítottan használták a von Liechtenstein nevet. Telt-múlt az idő, és a család egyre gyarapodott.
Andreas von Liechtenstein 1712-ben vásárolta meg 405 ezer forintért az akkori Vaduzi grófságot, és hét év alatt ki is bulizta a német-római császárnál a birtokának önálló állammá való alakulását. Sokat elárul az akkori hatalmi magabiztosságról, hogy mennyire nem jöttek izgalomba mindettől. Ugyanis az uralkodói hercegek első hét generációja ki sem tette a lábát az itteni várából (illetve a bécsi palotáiból), hogy akár csak egyszer is meglátogassa a telekkönyv szerinti SAJÁT ORSZÁGÁT!
De legalább elnevezték önmagukról, pontosabban a Lajta-hegység mészkövéről.
Bár a Mödling-patak völgyében hemzsegnek a kisebb forrásbarlangok, a hegy nyugati oldalán nyíló Seegrotte javarészt nem természetes üreg, hanem egy néhai gipszbánya járathálózata. A lelkes munkaerő viszont 1912-ben sikeresen berobbantotta magát egy bővízű, földalatti forrásrendszerbe, és a víz azonnal elöntötte az alsó szinteket, így a bányászatnak befellegzett.
Ezek a részek most is víz alatt volnának, ha nem szivattyúznának ki belőle minden éjszaka 60.000 m3 felesleget, ezzel biztosítva a mesés csónakázást lehetővé tévő vízszintet.
A II. világháború idején is bőszen szivattyúztak, de nem a turizmus kedvéért, hanem annak érdekében, hogy minél több száraz járat álljon rendelkezésre egy titkos, földalatti repülőgépgyár részére. Kétezer munkás szorgoskodott a mélyben, a történelem egyik első sugárhajtású vadászgépe, a Heinkel HE 162 Salamander összeszerelésén. A tárlat egy része erről is megemlékezik.
A hegyeket magunk mögött hagyva, ismét átbújunk a vízvezeték hídja alatt. Balra a háttérben a varázslatos Szent Othmar templom.
A kitűnő aquaduct az I. Bécsi Vízvezeték része, amely egyébként 1873-ban készült el, és 95 km hosszan szállítja a Schneeberg vizét a fővárosba. 27 alagútjának összhossza 6,6 km, míg a 10 darab híd 4,6 km-t tesz ki. Ám a roppant műszaki teljesítmény csak bemelegítő gyakorlatnak tekinthető a II. Vízvezetékhez képest, amely 183 km hosszú, és összesen 70 km-t tesz meg alagútban.
De vajon, mire ez a határtalan erőfeszítés egy Duna-vízzel bőven ellátott város kiszolgálására? Egyrészt, forrásvizet inni cool, másrészt, a hegyek nedve 320 m magasan érkezik a város határára, és így gravitációsan, mindenféle szivattyúzás nélkül látja el az összes vízcsapot, brutális nyomással.
Érdemes még egy kis időre felülkerekedni az eddigre joggal felgyülemlett fáradságunkon, és egy séta keretében magunkba szippantani Mödling középkori és barokk hangulatát.
A városka specialitása a Krawany kereskedőcsalád mindent behálózó jelenléte. Az elődeik 1663-ban nyitották a főtéren az első kis vasboltjukat, ami - 20 évvel Bécs utolsó török ostroma előtt - nagyon is életképes ötletnek bizonyult. Mostanára... minden... Krawany... Túlzásrezisztenciám bizonyítéka az alábbi fotósorozat:
Itt jártunk (túratérkép és klettersteig falrajz):
Linkek:
