Vár állott, most büszke rom
Alsó-Ausztria (3. nap)
Utazásunk harmadik napján Ausztria legnagyobb várromjára vetettünk szemet, amely Waldviertel (Erdővidék) régió északi részén, a Thaya-folyó fenséges hajtűkanyarjában emelkedik. A mély völgyekkel tagolt, várakkal és kastélyokkal teleszórt, varázslatos vidék eddigi hanyagolása komoly mulasztás volt a részünkről - annál is élvezetesebb a bepótlása.
A folyó túlpartjáról érkezve hirtelen tárul elénk Kollmitz lenyűgöző díszlete.
Ki is szúrjuk a főkaput a magasban, és lelkileg már a rövid kaptatóra készülünk, ám a kényelmünket leső, jólelkű helyiek parkolót jelző táblákkal irányítják autónkat egy arasznyi szélességű, meredek csapásra, ahol a szembeforgalom teljességgel lehetetlen. De a biztatás értő közönségre talál, és hajtjuk a gépet felfelé, noha sejtésem beigazolódik. A kapubástya előtt pontosan nulla jármű befogadására alkalmas parkoló terül el. Sebaj, ha már idetereltek, akkor ráfarolok a fal melletti köves sírhalomra, és már sétálunk is befelé.
Az Alsó-Ausztria kártyánkkal ingyen beengednek. (Ma egész nap ezt a remek turistakedvezményt fogjuk használni.)
Pár lépésre ott a belső kapu, amely alatt kazamatarendszer kezdődik, mögötte pedig az egykori palotaszárny omladozik.
Mélység után irány a magaslat; a két impozáns torony! Ezeket zárva tartják, de minden látogató kap hozzájuk saját kulcsot. Majdnem minden látogató. A központi lakótoronyhoz valóban kapunk, viszont a felső várfalba épült tömlöctorony kulcsáért egy német családot hajkurászunk a bizonytalan ösvények útvesztőjében.
Fenn vagyunk tehát, 26 méter magasan. Az előbb lakótornyot írtam, pedig ebben a toronyban legfeljebb az őrök laktak. Viszont nincs igazi magyar szó arra a főtoronyra, amely németül bergfried, az angolok szerint keep, a franciák pedig donjon-nak mondják. Célja a legvégső menedék nyújtása ostrom esetén.
Waldviertel tájának még a neve is mesébe illő az eredeti, közép-bajor nyelven: Woidviadl. De mi is ez a közép-bajor? Az a nyelv, amelyet egész Ausztriában beszéltek a történelem folyamán. Alig száz éve tértek csak át a szabványos felnémetre, amelyet mindenki ismer. Bár a bajor nyelvet a tudomány csak német dialektusként jegyzi, de valójában akkora a különbség, hogy aki az egyiket beszéli, az jóformán egy kukkot sem ért a másikból.
Ezt jól mutatja ez a szócikk, amely pont a régióról szól bajor nyelven. Mert bizony önálló Boariche Wikipedia is létezik az interneten. Ezt nevezem ám nyelvművelésnek! A szöveg kissé olyan, mintha tünde nyelven íródott volna, és a Google fordító egyáltalán nem boldogul vele. Tolkien talán nem csak a keltából merített, hanem a bajorból is.
Mielőtt odébbállnánk még megtekintjük a kicsiny múzeumot. Az már csak itthon derül ki, hogy 300 m-rel feljebb egykoron fallal határolták el a teljes félszigetet; ez a Böhmische Mauer, amely alatt valóban található egy lehelletnyi parkoló.
A Thaya-völgyében egyébként hemzsegnek a kisebb-nagyobb középkori várak. Mi mást tervezünk a nap további részére, de hadd álljon itt egy kis képes ízelítő, miért is szeretnénk még visszatérni ide. (A Wehrbauten honlap összesen 499 erődítményt és kastélyt sorol fel Alsó-Ausztriában!)
Heidenreichstein (foto: hetedhétország)
Rosenburg (foto: wikipedia)
Hardegg (foto: wikipedia)
Raabs an der Thaya (foto: waldviertel tourismus)
Litschau (foto: wikipedia)
Kaya (foto: wikipedia)
Laa an der Thaya (foto: laa.com)
Következő helyszínünk a Geras Vadaspark (Naturpark Geras), ahol kellemes relaxációs séta vár ránk, erdőn, mezőn, tóparton.
Tovább kanyarodunk délkelet felé. Horn múzeumába is szívesen betérnénk, de hétfőn zárva van, így a Krahuletz Múzeumra vetődünk, Eggenburgban.
Johann Krahuletz fegyverkovács 1848-ban született, és már kisgyermekként gyakran kísérte el apját a környékbeli földekre, hogy az ekevas által kifordított kőkorszaki eszközöket, cseréptöredékeket és kövületeket keressenek. Közös hobbijuk Johannak vált végül élethivatásává, amelyhez a döntő lökést az 1867-es vasútépítés adta, mert annak földmunkái során az addigi szórványleletek helyett valóságos bőség köszöntött az ifjú archeológusra.
A századfordulóra a gyűjtemény olyan tekintélyessé nőtte ki magát, hogy Krahuletz a városnak adományozta, cserébe járadékot kapott, hogy főállású kutató lehessen, illetve a megalapított múzeumnak épületet emeltek, amelyet 1902-ben adtak át. Azt kell mondjam, hogy a 3500 fős település nem volt szűkmarkú az építkezés terén.
A régészet és őslénytan mellett ma már az ásványok, a néprajz és az ipartörténet is képviseli magát.
Hosszasan tanulmányozzuk az 1590-es éveket idéző városmakettet, hogy azután élőben lássuk; túl sok minden nem is változott, legfeljebb hozzáépült.
foto: H.Veigl
Nem ám ez az egyetlen település a környéken, amelynek körben megmaradtak a középkori városfalai. Retz például kiköpöttül hasonlít egy római légiós táborra. Még külön honlapja is van a Stadtmauerstädte (városfalváros) szövetségbe tartozó tizenegy településnek, tehát aki szeretné őket végiglátogatni az kattintson ide.
Mi azonban a Monty Python elvét követjük, szóval: "most következzen valami egészen más".
A Maissau falu melletti dombon kőbányászó elődök 1845-ben leltek rá egy ametiszt telérre, amelynek egy 40 méteres szakaszát most az Amethyst Welt kiállítóhelyen lehet megtekinteni. Hurrá, mert nekünk meg pont sikerül elcsípnünk a három órakor induló túrát. Először egy planetáriumszerű kupolában nézünk meg filmeket a lila féldrágakő felhasználásáról, történetéről és legendáiról. Azután irány a betonbunkerrel körülóvott kőzetfelszín, amelyben az 50-60 cm széles ásványtelér húzódik.
A geológiai kutatások mára kimutatták, hogy - 1 km-es kiterjedésével - ez a világ legnagyobb felszínközeli ametiszttelérje. Őszinte áhítattal csodáljuk. A szomszédos Drágakőházban pedig szélesebb betekintést kapunk az ásványok világába - szintén vezetéssel.
Az épületeket övező kertben misztikus csakraútvonal és egyéb energetizáló ligetek teszik teljessé az élményt. Ha az elnyújtózás energetizálásnak számít, akkor mi is részesültünk belőle. Tényleg szép itt.
Utolsó állomásunk Greillenstein kastélya. A kastély jelenlegi tulajdonosa Andreas Kuefstein, aki Ferenc József és Sissy ükunokája, viszont nem a miniszterelnök veje (pedig a dédnagyiról hidat neveztek el Esztergomban). De nem is Ferencjóska révén szerezte a kőrakást, hiszen a Kuefstein bárói család 1534 óta birtokolja az 1300-as évek elejéről származó épületet. És ők voltak annyira nagyvonalúak, hogy az eltelt 488 év alatt egyszer sem jutott eszükbe eltörölni az eredeti építtető Greillen család nevét. Talán nem nézték a Trónok harcát, vagy nem olvastak Magyar Közlönyt.
Az épület nagyon megtréfált minket. Ugyanis kiballagtunk az udvarra, majd besurrantunk a szemközti kis ajtón, és belülről egy hosszú lépcsőn lenézve megint az udvart láttuk, ugyanazzal a kőszórással. Eszerint vagy megbuggyantunk, vagy Maurits Cornelis Escher holland grafikus művei mégis valóságosak.
Azután fény derült a turpisságra; az udvar kétszintes. Ilyet sem láttunk még.
Osonjunk beljebb, bőven lesz ott is látnivaló.
Az alagsorban barokk törpeszobrok kaptak helyet. A manók felvonulása a kinti kerti ösvényeken is folytatódik.
A pincében - legnagyobb megrökönyödésünkre - egy 1600-ból származó szaunát lelünk.
A Törökcsarnokban a Habsburg császárok és az oszmánok diplomáciai kapcsolatairól láthatunk kiállítást.
Vezetett túra keretében a bírósági tárgyalóterem, a kápolna, a régi és új könyvtár és a lovagterem is megtekinthető, de mi erről ma már lemaradtunk.
Esténként gyertyafényes szellemtúrát is ajánlanak, amelyen a padlástól a labirintusszerű pincéken át a titkos járatokig bezárólag keltik életre a régi lakók hátborzongató és kísérteties meséit. Az ajánló szerint részvételi feltétel a strapabíró cipő és még strapabíróbb idegzet. De mi ezt már nem várjuk ki, hanem visszatérünk Krumauba, a Kamp-folyó mentén díszelgő pazar kempingünkbe.
Felfedezzük, hogy az itteni minigolf-pálya is ingyen jár az Alsó-Ausztria kártyánkhoz. Ma már késő van hozzá, de a következő napok egyikén biztosan beszabadulunk ide, és felállítjuk egyéni rekordjainkat. (spoiler: nem fogjuk megtenni)
A folyóra néző sátrunk elé csüccsenve élvezzük a lemenő nap sugarait; ki olvasva, ki telefont simogatva, ki pedig a sör andalító hatása alatt tervezgetve a következő napot.
Itt jártunk:
Linkek: