Hegyek között, völgyek között - Joglland elfeledett vidékén
Stájerország - 7. nap
Ezen a verőfényes nyári napon egy régi hiányosságot sikerült bepótolnunk; Joglland vidékének a felfedezését. A hazánktól mindössze 40 km-re, Burgenland közvetlen szomszédságában fekvő régiót méltatlaul mellőzi a magyar közönség, de remélem, hogy az alábbiakat elolvasva sokan felkerekednek majd.
fotó: thermenland-urlaub.at
A számtalan látnivaló közül mi a Steiermark-kártyánk katalógusából az alábbiakat szemeltük ki:
- Nyáribob-pálya Koglhof mellett
- A hangok élményháza Birkfeld kastélyában
- Vorau skanzenje
- Ágoston-rendi apátság ugyanitt
- Joglland Oázis, azaz egy welness-fürdő Wenigzellben
- A "Belső erők misztikus birodalma" St. Jakob im Walde faluban
- Rattenegg Emberi Test Labirinusa
- Herberstein állatkertje és kastélya
A 800 méter átlagmagasságú, 1200 méteres hegyekkel tarkított táj sokszínűsége egészen magával ragadó. A délelőtt folyamán a Feistritz-folyó völgyében hatolunk észak felé.
fotó: oststeiermark.com
Koglhof
Sikerült annyira korán kelnünk, hogy már a nyitás előtt 20 perccel ott toporogunk a Nyári Bobpálya (Sommerrodelbahn) aljában, és ezáltal megszemlélhetjük a napi karbantarás rutinját.
Elsőként a helyi szaki egy grandiózus seprűt ragad, s csusszan vele egy menetet, hogy kikotorja az éjszaka leple alatt a vályúba hullott faleveleket. Azután megismétli ugyanezt, egy köríves gumilehúzót tolva maga előtt, a hajnali harmat vizét kispriccelendő. Majd rögtön mi következünk.
A korszerűbb pályákon ma már olyan szánkók futnak, ahol ellenkerekek gátolják a jármű kitérését és kirepülését az univerzumba, ám ez még egy ódivatú szerkezet. Egy sokkal izgalmasabb fajta. Itt a valódi bobpályához hasonlóan bárhová gurulhat a szekér, csak sebesség megválasztásával és a súlypontunk áthelyezésével igazíthatjuk magunkat a kívánt ívre a kanyarokban.
A Steiermark-kártyával három menet jár, ami pont elég is nekünk. Fiaink - a kamaszhormonok bátorságával felvértezve - fékezés nélkül száguldanak le minden alkalommal. Ki is jelentik, hogy egy negyedik gördülés már nem tudna további endorfinokat előcsalogatni. Lépünk is az újabb élmények felé.
Birkfeld
fotó: steiermark.com
Nem igazán tudjuk, hogy mire számítsunk az ódon Birkenstein kastélyban (Schloss Birkenstein) berendezett tudományos élményvilágban. A főtéren nyíló bejáratot mindenesetre hamar megtaláljuk.
A Hangalagút-Élményakusztika (Klangtunnel) kiállítás alkotója az emberi fül és a hallás rajongója volt, annyi bizonyos. A vetítőteremben megtekinthető animációs kisfilmekben egy fiatal fiú és egy lány a fülben tesz kirándulásokat. A külső hallójáratban a zajok viharait viselik el, miközben gumicsizmában tocsognak a gusztusos fülzsírban. A középfülben a kalapács és az üllő ipari hadjárata elől menekülnek, a belső fülben pedig már az idegpályák labirintusában veszkődnek. Végül is jobb mint otthon, a begárgyult szüleikkel schnitzelt panírozni.
Az alábbi, fal méretű ábrán alig tudtunk eligazodni. Azt még értjük hogy Nobel dinamitja és a Bikini-szigeteken történt atombomba kísérlet újabb, addig nem tapasztalt hangokkal lepte meg a világot, de azt már nem kapisgáljuk, hogy mi köze van ehhez Freud-nak, vagy a Titanicnak. Nem beszélve a szlovák származású Andy Warhol-ról, aki Bödőcs szerint úgy néz ki, mint egy krakkói varrónő.
A fal előtti virtuális gramofonból a korok jellemző zenéi csegenek fel.
A további termekben azért kezdünk helyre rázódni. Számos érdekes tapasztalatot nyerünk a hangok modulációjáról, illetve letompításáról. Kifejezetten kiröhögjük egymást, amint a csendkamrában az üvöltő Pink Floyd zene mellett még mi is kiabálni próbálunk kifelé.
Sok érdekes hangkísérleten élményezzük át magunkat.
A kiállításnak otthont adó kastélyt illetően - a múzeumon kivül - csak az első udvarba lehet besétálni, mert egyébként a tulajdonos, Alexander Marchese Tacoli családja, és egyéb bérlők lakják.
Az épület a 16. századig fellegvárként trónolt a városka dombtetején, és azután alakították reneszánsz majd barokk kastéllyá. A Tacoli család felmenői az osztrák Modénai Herceget szolgálták, és vele tartottak Bécsbe is, amikor 1860-ban a hercegség Olaszországhoz csatlakozott.
Még érdekesebb a másik ősi ág története: Geoffrey Sir of Mandeville 11. században a londoni Tower kormányzója volt, majd a család egyik ága, a 15. században áttelepedett Franciaországba, immár Manneville-ként. Innen 350 évvel később, a francia forradalom elől menekültek előbb Bayreuth környékére, azután Olomoucba. A vándolás végén, 1820-ban Ludwig(Louis) Gabriel von Manneville megvásárolta a Birkenfeldi kastélyt. A nagyívű családba a Tacolik csak 1903-ban házasodtak be. Azért ügyes.
Birkfeld - mindezek mellett - a közelmúlt iparába szerelmeseknek a füstös randifészke is. Itt található ugyanis a gőzvontatású Feistritztalbahn végállomása. Minket is roppantul csábít a zakatolás lehetősége, hiszen a nap többi programjával egyetemben a Steiermark-kártyánkkal ez is ingyenes. Fájó szívvel mégis kihagyjuk, mert a félnapos vonatozgatás miatt túl sok egyéb programról kellene lemondanunk.
fotó: genusscard.at
fotó: bahnbilder.de
Az iparvasút 1971-ig egészen Ratten-ig közlekedett. Az odáig vezető nyomvonalon ma már a Feistritztal bicikliút halad. Mi azonban nem ezt az útvonalat követjük, hanem kelet felé teszünk egy kört.
Vorau
Az alábbi képen együtt látszik az Ágoston-rendi apátság (Augstustiner-Chorherrenstift) , és a temető melleti skanzen (freilichtmuseum). Az utóbbiban kezdünk.
Ausztriában a népi építészeti bemutatóknak létezik egy speciális, zsugorított alfaja, amelynek a legextrémebb vadhajtását Mönchof-ban láttuk. Nos, itt is helyszűkében lehettek, mert a húsz épületből csak néhány áll az eredeti elhelyezkedésében, tehát szabadon. A többi szorosan egymás mellé épült, különösebb rendező elv nélkül. Ettől persze még roppand bájos és érdekes a hely.
A bejárati "utcasoron" végighaladva a múzeum büszkeségéhez, az 1703-ban épült Marotti-házhoz jutunk.
Mögötte hosszú, a gazdálkodás millió eszközével telezsúfolt, kétszintes fészerek sorakoznak, majd az udvar végéig a kézművesek házai, nagy összevisszaságban egymáshoz ragasztgatva.
Az udvar szemközti oldalán pedig ismét néhány szabadon álló parasztporta díszeleg. Tényleg gyönyörűek.
Az apátsághoz átkanyarodva először azt hisszük hogy a híresen nagyszabású kolostorépület sárgállik az orrunk előtt.
Ám a kapuboltozat alatt becsoszogva rádöbbenünk, hogy ez még csak a portásfülke volt. Íme a főépület.
A kolostort III. Ottokár őrgróf alapította 1163-ban. A ma is szembetűnő vártornyokat az 1400-as években emelték a török és magyar rablóhadjáratok ellen. A veszély elmúltával az épületegyüttes barokk külsőt öltött.
A parkon átvágva nyílegyenesen megcélozzuk a templom bejáratát. Hűű és haa!
Szétnézünk az épületben, amennyire lehet, mert a vezetett túrát a gyerekek kérésére most inkább kihagyjuk. Pedig a könyvtár megérne egy misét.
fotó: meinbezirk.at
Aki kiolvassa mind a húszezer kötetet, az kiérdemli, hogy a kettős csigalépcsőn felkapaszkodhasson a hajdani másolóműhelybe, a szkriptóriumba, ahol a legnagyobb kincseket őrzik. Az 1190-ből származó Voraui Kódex - amely a német költészet legrégibb gyűjteménye - csupán egyike a több mint hatszáz ottani kötetnek.
Az egyik udvaron izgalmas installáció tárul a szemünk elé. Szívesen ráharapnánk a középkori mozgóárus portékájára, de ebbe bizony beletörne a fogunk.
De jó lenne a hazai köztereken is ilyen szép és megindító szobrokat látni, a jóravaló Bud Spencer idomtalan fémmasszája helyett például.
Wenigzell
Az előző egy hétben kábé tizenöt olyan füdő mellett mentünk el rezignáltan, amelyekbe a turistakártyánkkal ingyen bebocsáttatást nyertünk volna, de mindezt - gonosz módon - elhalgattuk a gyerekeink elől, mert mindig volt jobb ötletünk az idő elcsapására. De mára megenyhültünk a vizes lögybölődés semmittevésének irányába, és megígértük a fiúknak, hogy pancsolni fogunk.
A hegyvidék egyik legelhagytottabb falucskáját szemeljük ki erre a célra, a Joglland Oázis wellness fészkét.
fotó: steiermark.com
A fürdők öltözőjének labirintusa sokszor túl szövevényes ahhoz, hogy eltalálj a medencékig. A négyórás jegy első óráját sokan a szekrények, lábmosók és gépészeti helyiségek között bolyongva töltik, mire a zsibongóból eredő csobogó zsivaly útba nem irányítja őket. Nos, erre itt nekünk esélyünk sincs. Mindennemű hangjelzés nélkül kell megtalálnunk a medencét, ahol riadt tekintettel fürkésszük: hol lehet a Bástya elvtárs?
Mindenesetre belakjuk a medencét. A legkisebb fiacskámat megtanítom fejest ugrani, és újfent (ezredszer) vázolom a szerető testvéreknek, hogy egymást csak négy percig szabad a víz alá nyomni, dacára annak, hogy otthon fókás pizsamát hord az illető. Különben nagy baj lesz. Nem hisznek nekem.
Kisvártatva elkezd motoszkálni bennem a kültéri gyepen legelésző nyugágyak egyikébe való betelepülés vágya. Ahogy a kertbe nyíló ajtón kilépek, mintha belépnék. Konkrétan egy istállóba. Éktelenül büdös van odakinn. Nyilvánvalóvá lett, hogy a környék a biogazdálkodás élharcosa, a levegőben terjengő trágyamolekulák dózisából ítélve mindenképpen. Itt is megállapítást nyert, hogy az osztrák agrárium remek terméshozama nem csupán Isten ajándéka.
Néhány, nyugágyba alélt nénikét találok odakint a csatornaszagban konzerválódva. Ők vagy tényleg ettől remélik a jobbulást, vagy csak ésszerűbb nekik büdösen hazatérni a férjükhöz, mintsem illatosan. Ne higyjétek el, de én is ott heverészem húsz percet a napon, gregorián dallamokat dúdolgatva, és örvendezve, hogy a család ide biztosan nem jön utánam. Csodálatos, hogy az ember mit kibír.
A fürdőből távozva megülünk uzsonnázni a falucska kicsiny parkjában, a rovarhotel mellett. De hiszen ez egy rovartemplom!
St. Jakob im Walde
Ismét csak apró, hegyi utakon tekergőzünk tovább. Az egész napunk olyan, mintha csak a szőlőhegyre indulnánk a dűlőúton, de nem egy roskatag présházhoz érkezünk, hanem valami újabb, sosem látott meglepetéshez.
A Kräftereich kiállítás nevét nem lehet frappánsan magyarra fordítani, inkább körülírom. A látottak alapján igyekeznek az ember természetes belső állapotára, mint erőre tekinteni. Bár feltűnően kerülik az "ezoterikus" jelzőt, de a tudományosabb megközelítés mellett azért bekacsint az asztrológia meg a vízerek, meg a kristályok ereje is.
Elsőként az álmok birodalmán hatolunk keresztül.
Nagyon jópofák az alábbi hegerek, amelyekbe bújva az öt világvallás jellemző hangvilágát hallgathatjuk meg.
fotó: kraeftereich.at
A színterápia szekció után egyből elmélyülhetünk a csakrák univerzumában.
Több termet is szenteltek az 1098-ban született Bingeni Szent Hildegárd apátnő gyógyfüves és varázsköves életművének.
Rettenegg
Kifejezetten azért mentünk ebbe a pici faluba, hogy kifürkésszük, miként működik egy automata múzeum. Az Emberi Test Labirintusának (Labyrinth Mensch) egyszerű kockaépületből ugyanis egyetlen dolog hiányzik teljességgel; az élő humanoid. A bejutás érdekében a közeli SPAR-ban kiváltott zsetonjainkat kell a bejárati forgóajtónál sorban bedobálnunk.
A tárlaton végigkanyarodva beható tudást szerezhetünk a szerveink megannyi funkciójáról és működéséről.
Csontvázak, izmok, keringési- és idegrendszer; semmi nem maradhat ki. Mindez tablókon, moddelleken, kukucskáló dobozokban és filmeken, valamint az "Üvegóriás" testében, egy kezelőpult gombjaival izgalmasan kivilágítva.
Herberstein
Sok mindent láttunk ma, kissé meg is fáradtunk, de már csupán 37 km autókázás vár ránk, vissza a kempingünkig, végig a Feistritz-völgyén. Ám, ahogy az lenni szokott, frankón ki is pihenjük magunkat a kocsikázás során, és fellelkesülünk arra a gondolatra, hogy a Herbensteini Állatkert még hétig nyitva tart.
A park elhelyezkedése igazán festői; A Feistritz-folyó egy merész hajtűkanyarjában épült a Herbenstein Kastély, és a felette emelkedő hegyen alakították ki az állatkertet a 17. században!
Elsőként - meglehetős meglepetésünkre - a Gironcoli Múzeumba botlunk, amely Bruno Gironcoli avantgarde szobrait, illetve nemzetközi kortárs művészek alkotásait tárja elénk.
Kissé lejebb ereszkedve elérjük a kastélyhoz vezető fedett lejárót, és a szemünk elé tárul a fantasztikus épület.
Vezetett túrán megtekinthető, de ma már nem indul, és valószínűleg bele is pusztulnánk az egész napos ingergazdagság további hergelésébe, ám egyszer még eljövünk. Addig is, kedvcsinálóként, két kép arról, hogy miként fest a vár alulról, a folyó felől nézve.
fotó: kirandulastippek.hu
Elkezdünk felfelé mászni, az állatok irányába. A kastélypark gyönyörű, a végében ott áll a majmocskák üvegdoboza.
Nekünk nagyon tetszik a high-tech ól, remélem a majmok is jól érzik magukat benne.
A tevék roppant készségesen állnak modellt a portréfotózáshoz, vagy bármilyen egyéb zsánerkép elkészítéséhez.
A majomkolónia rengeteg emberi vonást mutat. Látszólag ugyan a növényzet kaparászásával vannak elfoglava, de jobban megfigyelve kiviláglik, hogy sokkal inkább egymást piszkálják és szeretgetik.
Az oroszlánok pedig pont úgy viselkednek, mint az összes természetfilmben. Ezek szerint otthon érzik magukat itt.
A gepárdból mi nem sokat látunk. Az birtokuk felett kifeszített sodrony viszont nem egy szimpla szárítókötél, az állatgondozók gatyáinak a kiteregetésére, hanem húscafatokat húz végig rajta egy csörlő, hogy a gyors futásra sarkallja a foltos ragadozót. Az etetés ezen módja követendő lehet sok más állatkert számára is.
A trópusi madárházzal zárjuk a mai nap látnivalóit.
Itt jártunk:
Linkek:
