Az előrejelzésekből már tegnap, a verőfényes Schneeberg túránk alatt is tudtuk, hogy a mai nap korántsem a strandidő jegyében fog telni. Ennek megfelelően azzal a poénkodással szemléltük az ottani csúcsról a mai hegyünket, a Raxot, hogy nézzük meg jól, mert ma úgysem fogjuk látni.

Poén, nem poén, de az időjósok ezúttal nem tévedtek. A Rax baljós felhők foglyává vált. Az augusztusi léghő pedig tíz fokosra tehető. Idelenn a völgyben. Egyesek halovány reménynek neveznék ama elméleti lehetőséget, hogy fenn a felhőben talán nem is esik az eső, sőt akár fölé is juthatunk a szürkeségnek; egészen a ragyogó napfény birodalmába. Én inkább a gyermeteg önámítás renyhe kísérletének tekintem az efféle gondolatokat, illetve ékes bizonyítéknak arra, hogy szorult helyzetben a szervezetünk kiváló varázsszereket termeszt az agyunk számára.

Mindenesetre nekigyűrkőzünk a feladatnak, ám a mostoha viszonyok miatt most nem a völgyből kapaszkodunk fel a fennsíkra a Preinerwandon át, avagy a Höllental szakadékán kepesztve, hanem kényelmesen, felvonóval. Tesszük ezt amiatt is, mert ezúttal van Alsó-Ausztria turistakártyánk (NÖ-Card), amellyel ingyenes a menet.

A kötélpálya nem hétköznapi. Több mint egy kilométer szintkülönbséget küzd le. Megépítésével rögtön nagyot haraptak az egykori hős mérnökök, hiszen ez Ausztria legelső felvonója. Ráadásul úgy, hogy sípálya nem is tartozik hozzá, hanem csakis a kirándulóknak készült. 

Először egy pénzben dúskáló befektetőcsoport vágyott ide egy függővasutat 1908-ban, hatalmas hegyi palotaszállót álmodva a szirtre. Ám elképzelésük elbukott a természetbarát civilek ellenállásán. A mai híreket hallva, büszkén jelenthetem, hogy utolértük a száz évvel ezelőtti Ausztriát, hiszen nálunk is megakad néha egy-egy ilyen projekt.

Ám 1913-ban már a "szelíd turizmus" jegyében formálódott tervek készültek. A kivitelezést ugyan késleltette az első világháború, no meg a Habsburg birodalom összeomlása, de a hegyek iránti vágy - úgy látszik - erősebb volt a politikai katyvasznál.

Az építési engedély kiadása után tíz hónappal, 1926. június 9-én már el is készült a mű, és megindult a forgalom a repülő buszon, ahogy akkor nevezték. Azt kell észrevennünk, hogy a dzsesszkorszakban az építkezések tempója is a szving pörgős ritmusát vette fel, ahogy azt a tegnapi viszonylatunk, a Schneeberg fogaskerekű esetében is láthattuk.

Az 1500 m magasan lévő felső állomáson kiszállva először is minden ruhánkat magunkra húzzuk. Lehetne rosszabb is, hiszen az eső mérsékelt, az égen pedig itt-ott világosabb foltok derengenek, reményt kínálva arra, hogy a heves szél odébb fújja az egészet, és akár napvilágra is kerülhetünk. Ebben a hitben megerősödve csoszogunk az Ottohaus menedékház irányába.

Lehetne rosszabb is? Naná, hiszen a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Rosszabb is lett. Lényegesen. Az Ottohaust már szakadó esőben érjük el, amelyhez üvöltő szél, és fogvacogtató hideg párosul.

Ám a gyermekeinknek ez egyáltalán nincs ellenére. Végül is, egész héten gatyarohasztó melegben jártuk Alsó-Ausztria tájait. Pont ránk fér némi frissülés. A csak elméletben létező testi-lelki komfortzónánkból a trópusi kihívások helyett ezúttal a másik végletbe lendülni.

Ezzel együtt senki nem utasítja el a forró csokival, kávéval kombinált szárítkozást a menedékház barátságos belvilágában. Szűk családi körben fogyasztunk. Mondhatnám, hogy a hely és az időpont ideális volna a tömegfóbiások világtalálkozójának megrendezésére, de az ötlet sajnos önmagában hordozza az ellentmondást.

Közben ráébredek; ha valaha lesz kocsmám, annak neve Komfort Zóna lesz.

Az árak sajnos pofátlanul felmentek itt is. Ezen annyira felhúzom magam, hogy komolyan fontolgatom az elköteleződést a posztfasiszta-posztkommunista eszmék iránt. Ha azoktól olcsóbb lesz a kapuccsinó, akkor uccu neki. Dacára annak mondom ezt, hogy a kisdobosúttörő-keresztényliberális neveltetésem eddig stabil iránytűt jelentett az életemben. Hmm, soha nem késő változni egy rosszabb irányba.

A ház 1893-ban épült, többek között Nathaniel Rothschild és a Liesing sörfőzde adományaiból, és rögtön az első évben egy világtörténelmi esemény színhelyévé vált. Sigmund Freud ugyanis - miután megmászta a hegyet - itt találkozott a szállásmester lányával, Kronich Aurelia-val. A kisasszony lelki tanácsokat kért Freudtól, aki válaszképpen először alkalmazta a pszcihoanalízis frissen kifundált módszerét. A kaland leírása azután az 1895-ben megjelent "Tanulmányok a hisztériáról" című könyvében a "Katharina eset" álnév alatt került feljegyzésre.

Néha kidugjuk az orrunkat, javul-e valamelyest a klímagyötrelem. Nos, semennyit sem. Ezért újrakovácsoljuk eredeti terveinket, és a nagyobb, fennsíki kör helyett csak a Höllental szakadékának legfelső csücskébe épített Losbühel kilátót vesszük célba.

Az odavezető úton nem is készítek fényképeket. Minek. A kilátópontot azért megörökítem. Amennyiben vert seregnek tűnünk a felvételen, az nem eltúlozza a valóságot, hanem bagatellizálja. Siralmas eseményként éljük meg ronggyá ázott látogatásunkat a világhírű kilátóponton. Egyetlen örömünk, hogy nem estünk seggre a sikamlós deszkákon.

De hogy mégis érdemi információval szolgálhassak a túráról, lássuk néhány régebbi fotómat. A Höllental így fest amennyiben az Alpenverein via ferrátán megyünk fel rajta. Ezt kellett volna ma látnunk a kilátóból.

Az Ottohaushoz vezető ösvény hátterében a Schneeberg. Kitűnően látszik a tegnapi túránk első fele; végig a gerincen, a Sissi-emlékmű jobb oldali apró pöttyétől egészen a bal oldali Klosterwappen csúcsig

És ismét az Ottohaus, úgy ahogy ma nem láthattuk. Felette a Jakobskogel csúcsa, alatta az Alpesi Botanikus Kert több mint 200 féle hegyi virággal.

A Rax kisebbik fennsíkján bolyongunk, ám remekül átlátunk a nagyobbikra.

Az Ottohaust elhagyva a Preinerwand sziklafalának tetejébe érünk. Príma via ferráták vezetnek fel rajta, érintve például azt a madonna szobrot, amely kis fekete pöcökként vehető ki a fal jobb alsó párkányán.

A szép emlékek világából most csöppenjünk vissza a jelenlegi sanyarúba. Csöpp-csöpp. A felhőből elősejlik a felvonóház épülete, újabb szárítkozásra adva lehetőséget.  

A hegy aljában egy fokkal kedvezőbb a helyzet. Felkerekedünk hát a Hermannshöhle meglátogatására, amely Kirchberg am Wechsel település mellett nyílik, a parkoló felett pár percnyi sétára. Az NÖ-Card füzetkéje szerint másfél óránként indul vezetett túra, de kellő számú érdeklődő megjelenése közbenső meneteket is indukálhat. Ezért - noha nemrég ment el a fix időpontú túra - mi reménykedünk a különjáratban, hiszen már mi öten is kisebb gyülekezetet alkotunk.

Sajnos azonban csalódnunk kell. A jelek szerint ezen az esős napon a barlang személyzete egyetlen főből áll, aki éppen a mélyben kalauzolja a nálunk szerencsésebbeket. A bezárt pénztárépület környékén így nem lelünk egy árva lelket sem, akit rádumálhatnánk a bejutásra. Ahhoz meg egyikünk foga sem fűlik, hogy kivárjuk a következő indulást, ezért az élő élmény helyett a világháló kínálta információkkal vigasztalódunk. 

A barlang az Eulenberg (Bagoly-hegy) mélyében 4430 m hosszan tekereg, a legmagasabb és legmélyebb pontja között 73 m szintkülönbséggel. A kiépített és kivilágított túrán 350 métert mutatnak meg mindebből. A járatok térképe leginkább a Solymári-ördöglyukra emlékeztet, ezért élünk a feltételezéssel, hogy a kialakulásuk is hasonló. Tehát nem egy klasszikus, patakformálta víznyelőbarlangról van szó, hanem a múltban a tektonikusan összetöredezett mészkőtömeg repedései víz alatti oldódással tágultak a mai méretükre, labirintusszerűen. A vízszint utóbb lesüllyedt, és a szárazra került járatokban megjelentek a cseppkövek, illetve a felülről befolyó vizek utóformálási nyomai. 

A fotók alapján érdemes lesz még visszajönnünk ide.

fotók: www.hermannshoehle.at

Most viszont a gyermekeink tökéletes kényeztetése következik: Aspang Markt nevezetessége, az Automobilmuseum, amelyet Kurt Dirnbacher magángyűjtő hozott létre az egykori Fekete Sas fogadó épületében.

A 120 veteránautó java része a ház mögé ragasztott csarnokban parkol. Gyönyörűszépek egytől egyig! Órákat lehet itt eltölteni.

Ha jól számolom, akkor a teljes kínálat harmadát, kábé negyven autót örökítettem meg képen, tehát bőven marad meglepetés a cikkem nyomán odalátogatóknak. Mivel magam nem vagyok az autók bolondja, s így szakértője sem, ezért csak hevenyészett képaláírásokkal adnék mankót a tájékozódáshoz.

Vermorel Torpedo 1913-ból és Renault AG 9 1910-ből. Nem ők a legrégebbiek, Van 1888-as járgány is.

Adler -1910

Skoda 430 - 1930

 1922-es Citroen C2

 1924-es Citroen C4

FIAT 508 Bailla - 1933

Victoria Spatz - egy csini bajor kisautó 1956-ból. 198 köbcentis motorral. Üzleti bukás lett.

A 30-as évek masszív csodái

Bentley MK IV - 1951

DKW F91 S UNIVERSAL - 1955

Tatraplan 6000 Csehszlovákiából - 1950

Praga Lady ugyanonnan - 1937

BMW 502 L - 1954

Škoda Popular Sport 1936-ból, mögötte két Steyr Taxi 1931-ből

Az amerikai kocsik szekciója inkább látványraktárként fogható fel. Sűrűn egymásra tolva várják felújításukat, hogy majd egyszer méltóbb helyre kerülhessenek. 

 Citroen DS

Jaguar E

 Corvette Stingray

A versenyutók külön részleget foglalnak el a fal mellett.

Tatraplan 600 Sport

Az osztrákok márkabüszkesége, a Steyr egész sort kapott.

STEYR 50 BABY - 1937

Steyr Puch 500 D1

Steyr-Fiat Topolino és NSU 40 Prinz

A különleges járművek között egy valódi New Yorki rendőrautó, és egy lánctalpas hójáróvá alakított Ford T-model

A nap utolsó látnivalója egy bájos kis skanzen 10 km-re innen, a Museumsdorf Krumbach. Már az osztrák alpokalja, a Bucklige Welt (Buckavilág) 800 m-es hegyein át odavezető út szépsége miatt is megéri odáig járulni.

A múzeumfalu központi épülete a Polgári Kórház, amelyet Erasmus von Puchheim építtetett 1571-ben. Eredetileg hat várszolga férfi és hat nő számára alkalmas nyugdíjas otthonnak készült, és házirendjének fő pontja a kápolnában való imádkozás kötelezettsége volt. Az intézmény egészen 1910-ig működött. Ma ez ad otthont a skanzen helytörténeti múzeumának, ahol a környékbeli várak csinos makettjeit is megtekinthetjük. A kápolnát adventi rendezvényekre, májusi áhítatokra és a nyári napforduló körüli istentiszteletekre használják.

A Tannbauer-ház már több mint 500 éve állt itt a faluban, a várhegy lábánál, midőn 2016-ban áttelepítették a skanzen területére.

A malomban nem lisztet őröltek, hanem lenmagból préseltek olajat. Ma is működik.

A Fuchs'sche Hausstock egy régi zöbersdorfi tanya lakóépülete, tökéletesen teljes berendezéssel.

Látogatásunkat Schüttkasten épületében zárjuk, ami egy jóravaló, szintén üzemelő szeszfőzde. Vezetett túrák keretében különféle almaborok, finom pálinkák és likőrök is kóstolhatók és vásárolhatók itt.

tt jártunk:

nagyítható térkép

Áttekintő

Linkek:

Rax Seilbahn

Ottohaus

Hermannshöhle

Automobilmuseum Aspang

Museumsdorf Krumbach