Reggel még felhős volt az ég, de csakhamar - több nap után első ízben - újra előbújt a napocska. A heves szél rohamtempóban kergette szét a fellegeket, mi pedig megkezdtük az ismerkedést a tágabb környezetünkkel. Szálláshelyünk Schladming az Enns-folyó szűk völgyében 750 m magasan fekszik. Ahhoz, hogy láthassuk a Dachstein másfél kilométer magas és húsz kilométer hosszú déli falát, fel kell mennünk arra a platóra (1100 m-en), amely a régmúltban több tízmillió éven át a széles völgytalp lehetett. A következő pazar látképre voltunk kíváncsiak:

A fennsík nagyjából vízszintes, falvacskák és tanyák pettyezik, a központja Ramsau. Itt-ott 1500 m magas hegyek emelkednek rajta, amelyek közül mi a Rittisberget vettük célba, a Sommercard-unk által ingyenesen használható székes felvonó kényelmére ácsingózva. Az alábbi kép remekül bemutatja a hegyet, mint szórakoztatóipari központot. Akkora itt a tömeg mint a Palatinuson augusztus 20-án.

Derűsen bevackoltuk magunkat a négyszemélyes liftpadra mind az öten, és láblógatva gyönyörködtünk. Azért a pulóver még indokolt.

A felső állomáson egyesek közülünk megrohanták a fa kismozdonyt, mások a kalózvárat, és ismét mások pedig nyugágyba roskadva élvezték az alattunk cafatolódó felhők látványát.

Mára már kis hazánkban is kezdenek terjedni a fenti képen látható mezítlábas tanösvények, én viszont itt találkoztam először ilyennel. Nyilván kellemes lesz, gondoltam virgoncan, amint egy gyalogfenyőbe huppanva éppen a fuszeklimet hámoztam le érzékeny talpú lábamról.

Aligha tévedhettem volna nagyobbat. Mert lássuk csak, miféle gonosz kis matériákat helyeznek a szépen csiszolt fenyőrudak közé? Többségük egyenesen az inkvizíció raktáraiból érkezik: éles kövek, hegyes kövek valamint hegyes-éles kövek. Ezenkívül toboz, gubacs, faháncs, fenyőtű, forró salak és emberevő vöröshangyaboly.

Mi hát az oka eme lelemény kétségtelen sikerének? Tippeljünk. Talán a vad természet megízlelésének az illúziója, vagy még inkább a talp gyötrelmeinek élethosszító hatásába vetett ezoterikus hit? Meglehet. Mindenesetre időnként beiktatnak valami valóban kellemeset, polírozott tuskót, parafadugókat. Ez utóbbiból én is sztrádát tudnék húzni Normafától Csillebércig, ha félreteszek minden darabot, amit életemben palackból rángattam ki.

Ezután megkezdtük kicsinyke túránkat a csúcson álló kilátó felé. A gyerekek egyáltalán nem akartak menni. Mondtam nekik, hogy csak negyed óra, naaa, a kedvemért. Nos, ez a könyörgés rögtön fényt gyújtott a fejecskéjükben. Ha már muszáj menni, akkor tegyük azt a lehető legvontatottabb módon, azáltal, hogy méterenként lekucorodnak ellenállhatatlan kődarabkákat kikotorászni az útból. Erre mi, felnőttek sem voltunk restek, ahogy ők elindultak, mi egyből megálltunk egy áfonyabokornál csemegézni. Közben teljesen normális családok vonultak el mellettünk, a Stille Nacht dallamával kisimult agytekervényeikben.

Annyit mondok, szép volt. Lefelé (a téli szánkópálya nyomvonalán) egy meseösvény, azaz Märchenweg is választható, de az annyira babás, hogy inkább kihagytuk.

A felvonó alsó állomásán visszacsöppentünk az élvezkedő tömegbe. Ugrálóvár, tóparti strand és minden idők legcsúnyább műfalmászó-tornya, ahol a gyerekek is kipróbálhatták magukat.

Van nyáribob-pálya. Szerény az a szó, hogy van. Túlteng. Itt ugyanis sem a lejtésnek, sem a szintkülönbségnek nem szab határt a domborzat. Merész ez a hazai kínálathoz képest. De a gyerekek rábeszéltek minket. A két kicsivel beültünk duóban a Judit és én, de legnagyobb magzatomnak magában kellett küzdenie a testi épségéért. Igazából korban és magasságban is alatta volt a megengedett szólózásnak, de az operátor csak legyintett; Ausztriában nem drága az emberélet.

Egyvalamit soha nem értettem. Ha végig lehet menni fékezés nélkül, akkor miért figyelmeztetnek folyvást, hogy FÉKEZZ! Ha viszont fékezés nélkül halálos, akkor hogyan engedheti meg az üzemeltetést a bobügyi hivatal? Kedves Olvasóm! Ha netán nyáribobból doktoráltál, akkor kérlek ne habozz megosztani velem ennek az ellentmondásnak a feloldását.

A sok kaland után csak délután háromra értünk vissza a kempingbe, ahol a lenti képen látható békesség és tágasság uralkodik. Eszményi pihenőhely, ha a lendületes kisdedek végre rajzolni kezdenek az asztalnál.

A nap zárásaként még átcsattogtunk a szomszédos fürdőbe (Sommercard-dal szintén ingyenes). A srácok rengeteget csúszdáztak, és szokás szerint majdnem verekedésig összevesztek a helyi gyerekekkel.

Úgy tűnt, hogy a szép idő csak még gyönyörűbb lesz, így hát este lázasan készültük másnapra, a nagy attrakcióra, a Dachstein-gleccser túrára.

Teljesen indokolt, ha türelmetlenül várod az erről szóló következő bejegyzést, én is nagyon várom (hogy megírjam végre).

Itt jártunk:

Linkek:

Rittisberg

Schladming élményfürdő

Sommercard

Camping Zirngast