Hali hó!
Alsó-Ausztria (7. nap)
A hó utolsó maradéka még nyáron is látszódni szokott a Bécs alatti Schneeberg csúcsán. Ám nem csupán a júliusi hógolyózás lehetősége csábít minket a hegyre, hanem a magasra vivő Szalamandra-vasút kipróbálása, az alpesi rétek igézete és a várható panoráma is.
Pernitz-i kempingünkből a Hohe Wand vonulata mögötti szép völgyben autózunk e verőfényes, ám még hűvös reggelen, hogy azután a Schneeberggel szembeni Ascher-hágóból tekintsünk le célunkra, Puchberg am Schneebergre. Mennyivel szebb ebből a nézőpontból megérkezni, mint az autópálya felől, a szokványos úton át!
A faluba leereszkedve, a vasútállomás parkolójában kiselőadást tarthatunk a gyerekeknek a várható kirándulásról, hiszen képeslapként terül elénk a hegyvonulat, és végigmutogathatjuk az útvonalat. 
Lényegében a teljes, hullámzó gerincről van szó, tehát a kép bal szélétől kezdve egészen az innen legmagasabbnak tűnő csúcsig, amelyen a Fischer-menedékház (Fischerhütte) áll. Odafent azután majd azzal fogunk szembesülni, hogy mindebből csupán a túra utolsó szakasza valódi gerinc, odáig inkább egy dombokkal tarkított, lejtős fennsík. De ne szaladjunk annyire előre.
Puchberg maga is megér egy kis sétát. Noha a település a középkorban egy teljesen szokványos kicsiny falu volt, ám némi várat azért kiérdemelt az 1200-as évek elején. Azután a birtokosok szokás szerint jöttek-mentek, például Mátyás király 1488-as hódítása után pár évtizedig magyar kézben is volt. A romos várat nemrégiben a helyi civil egyesület hozta rendbe, és üzemelteti. Bejelentéssel látogatható.
foto: puchberg.at
A 2700 lakosú városka immár 150 éve főként üdülőhelyként szolgál, és a pihenésre való nagyfokú alkalmasságának ékes bizonyítéka a központban fodrozódó, andalító sétánnyal körített tó. Előtte pedig kávézók és túraboltok szerény sora.
További érdekesség, hogy a híres filozófus, Ludwig Wittgenstein tanított az itteni általános iskolában.
Mi azonban már a fogaskerekű vasútra fókuszálunk, amely a Bécsújhelyről idehúzott Schneebergbahn utolsó, hegyi szakasza. A hagyomány szerint a Schneeberg iránti kitüntető érdeklődés az 1679-es pestisjárványban gyökerezik, amikor a helyiek a hegyre menekültek a pestis elől, és odafent táborozva épségben átvészelték a járványt. Azóta minden évben a Mariahilfbergre tartó szervezett zarándoklaton emlékeznek meg a történtekről, és ennek okán már 150 évvel ezelőtt is élénk nyüzsgés jellemezte a vidéket. Mindez igaz, ám önmagában nem magyarázza meg a kiemelt igényt a hegyi vasútépítésre, hiszen zarándoklatot sok helyen tartanak. Minden bizonnyal Bécs és az első osztrák vasútvonal közelsége is segítette Schneeberget a természeti tömegturizmus egyik legkorábbi gyöngyszemévé válni.
Summa summárum, a fogaskerekű vasút építésére vonatkozó első tervek már 1872-ben megfogalmazódtak, és 1897-ben el is indult a közlekedés. Hozzá kell tenni, hogy a hosszú időt a tervezés és a finanszírozás megteremtése igényelte, magát az építkezést egyetlen év leforgása alatt lezavarták, dacára az akkori különösen kemény télnek.
Sokáig természetesen gőzösök jártak. Az alsó állomáson meg is csodálunk egy kiállított példányt. A kis masina és bájos kocsijai időnként ma is megküzdenek a meredéllyel - nosztalgiamenetként.
foto: Wiener Alpen/Franz Zwickl
A szellemi előkészületek után ideje fizikai valónkban is a peronra szivárogni, mert fix időpontra szóló jegyeink vannak, amelyeket tegnap az internet bevonásával rezerváltam. E megoldás erősen javallott, hiszen csúcsszezonban az összes biléta elővételben kel el. Fontos tudni, hogy a lejövetel időpontját is ki kell találni előre, mi három órát szánunk magunknak odafenn.
Itt kell sajnos megjegyezni az egész attrakció egyetlen árnyoldalát, a még osztrák szinten is igen borsosnak mondható díjat, Nem mintha negatív reklámot kívánnék kreálni, ám nem volna elegáns elhallgatnom azt, hogy a 16 éven felettieknek szóló jegy ára 42,5 euró, a fiatalabbaké pedig 20,5 euró. Esetünkben ez akkor az 5 fős családnak 190 euró, azaz 80 000 forint lenne, de szerencsére az Alsó-Ausztria Kártyánkkal (NÖ-Card) teljesen ingyenes. Amúgy meg nyilván azért kerül ennyibe, mert az utasokkal fizettetik meg a költséges üzemeltetést, cserében viszont az államnak nem kell állandó csődközelben lavíroznia, és tud költeni olyan nyalánkságokra mint az oktatás vagy az egészségügy.
A szerelvény 10 km hosszan 1220 métert emelkedik, maximum 20 km/h tempóban. A korszerű, szalamandrafestésű járművekből is kétféle létezik, nekünk most a kevésbé modern jutott, de majd lefelé elcsípünk egy hipermodern félét.
A táv felső harmadában lévő Baumgartner megállónál hagyjuk el az erdőt, és érünk ki a rétekre. Itt minden vonat megáll tíz percre, és elengedi a lefelé tartó viszonylatot, hiszen az üzem éppúgy egyvágányos mint az úttörővasút. A turisták megrohamozzák a Schutzhütte fabódéját, ahol a helyi ínyecséget, a Schneeberg Buchteln-t mérik, amely szilvalekvárral és baracklekvárral töltött meleg bukta. A magaslati pékek szerénytelen megfogalmazásában: "bolyhos buktaálom" (Flaumiger Buchteltraum). Egyesekre olyan mély benyomást tesz a bukta, hogy ottragadnak az étteremben egy komplett vadmenüre. Ők - a bőséges táljukra omolva - egyáltalán nem szomorú szemmel pilsognak a távolodó vonatuk után. Mi azonban visszakászálódunk a fedélzetre.
Hamarosan a megállónk kopár foltja már a a kerekeink alatt tátong, majd kissé feljebbről - a fennsík széléhez közeledve - remek rálátás nyílik a Hengst vonulatára, amelyet vonatunk hátulról került meg.
És befutunk az 1800 m magasan fekvő hegyi állomásra. Jó, ezt nyilván nem tudom lefotózni, ennyire nem hosszú a karom. A szinte azonnal visszainduló vonatról lövök egy képet, de olyan mintha jönnénk.
A tervezett kirándulásunk hossza 7 km, a kimerítőnek éppen nem mondható szintemelkedése pedig 340 m. Kapásból elhagyjuk az Erzsébet-kápolnát, majd visszafelé megnézzük. Felettünk emelkedik a Waxriegel dombja. Egyesek csak azt hódítják meg, hiszen kereszt is van a tetején, mi viszont nagyobb babérokkal érjük be.
Előbb elbattyogunk addig a pontig, ahol a széles, fehér "országút" a bucka mögé bújik, és ott majd leágazunk róla, hogy a bal oldali csúcsra, a 2076 m magas Klosterwappenre kapaszkodjunk. Azután végigkocogunk a gerincen, egészen a jobb oldali, mindössze 15 méterrel alacsonyabb Kaiserstein csúcsig, amely alatt a Fischerhütte trónol.
A legfőbb mulatságot a szaladgáló tehenek jelentik.
A Klosterwappen-csúcs önmagában nem mondható szépnek. A kereszt mellett valami elegyengetett betonplacc szomorkodik, a hátam mögött meg egy csúnya, dróttal kerített antennaépület ágaskodik. Ám a kilátás fenomenális!
Dél felé a Rax terpeszkedő tömbje uralja a tájat, oldalában az ezer méter mély Höllental bevágásával, amelynek több via ferrátáján át is értük már el a platót. Holnap is ide tervezünk menni, de ezúttal felvonóval.
Észak felé pedig a gerinc kígyózik, végében a menedékházzal. És lám, hófoltok!
A ház komoly múltra tekinthet vissza. Joseph Schultes, a környéket kutató természettudós már 1802-ben kifejezte óhaját valami állandó hajlék után, ám kívánsága "csak" 1885-ben vált valóra, amikor az Osztrák Turisztikai Klub bécsújhelyi tagozata összerótta az első kis fakunyhót e helyen. Elnevezését a 100 guldent adományozó Fischer von Röslerstamm hegymászóról kapta. A híradások szerint 520 derék természetbarát jattolt fel idáig, hogy részese lehessen a megnyitónak.
A kezdeti bungaló a következő hatvan évben organikusan növekedett, mígnem 1945 júniusában sajnos porig égett. A háború után nem ment könnyen az újjáépítés, így az 1953-ban megnyílt új épület az elődjénél kisebb volt, de 1963-ban sikerült a duplájára bővíteni.
Nagy természetvédelmi vívmány, hogy a ház szennyvize innen a Schneebergbahn hegyi állomásáig van elvezetve, onnan pedig egészen le a völgybe, a tisztítóhoz.
A Fischerhütte nem tartozik a legszebb menedékházak közé, de attól még a söntés roppant hívogató, a terasz pedig otthonosan kellemes. A sör és a gombócleves elfogyasztása után nem tudunk ellenállni a hívogató hómezőnek.
Mai utolsó magaslatunk a Kaiserstein 2061 m magas csúcsa, ami egyben a Puchberg felé néző gigantikus meredély, a Breite Reis széle is. Először is, visszatekintünk a Klosterwappen felé, ahonnan jöttünk, azután előre, bele a szakadékba.
A tekintélyes sziklákat jól bemutatja az alábbi drónvideó, az első perc múltával.
A túrázók legnagyobb része ebből az északi irányból érkezik a csúcsra, hiszen autóval a hegynek ezen az oldalán lehet legmagasabban leparkolni (900 m-en), sőt aki ott felül a libegőre, annak csak 1200 m-ről kell felcaplatnia.
Ennél jóval megerőltetőbb a dél-keleti útvonal, a Rax felől, ahol 550 m magasan parkolunk, ezért bő 1500 m szintkülönbség van a csúcsig. A gyönyörű túra a Weichtal szurdokán keresztül indul, és érinti a Kienthalerhüttét, amelyet egy túraegyesület kedves önkéntesei üzemeltetnek. A ház mögött megmászható a Turmstein könnyű kis via ferrátája. Onnan meseszép erdő következik, majd három útvonalból választhatunk. A Klosterwappenre vezető ösvény egyszerű, a Kaisersteinre vivő másik kettő jóval vadregényesebb, ám nehezebb terep. Ám mindháromnak a vége egy szűnni nem akaró, meredek fűlejtő.
Jöttünk már fel erről is, mellékelek pár képet kedvcsinálónak.
A Weichtalhütte és a mögötte lévő via ferráta gyakorlópályák.
A Weichtalgraben
A Turmstein és a Kienthalerhütte
A középső bevágásban a Wurzengraben, a bal szélen - a Schauerstein szikla tetején - a Wiener Alpenbogen visz fel.
Ennyit a kitekintésről, mi most visszaslattyogunk a már említett csúcsocska, a Waxriegel mögött lévő fogaskerekűhöz. Közben érintjük az 1872 óta létező Damböckhaust. Nem mondhatni, hogy a turisták el lennének hanyagolva.
Épp maradt egy kis időnk belülről is megszemlélni az 1901-ben emelt Erzsébet-emlékkápolnát, melynek építését Ferenc József Sissy meggyilkolása után rendelte el.
A fogaskerekű végállomása mögött a vasút átadása után alig egy évvel, azaz 1898-ban beindított Berghaus Hochschneeberg áll. Hatalmas épületében hangulatos vendéglőt találunk.
Érdemes kisétálni a ház mögé is, részben hogy láthassuk a ház szebbik homlokzatát, részben a mögötte tátongó szakadék megcsodálása végett, amelyről egy régi képet mellékelek.
foto: wikipedia
Lefelé útra az óhajunknak megfelelően sikerült egy legmodernebb forma szerelvényt elcsípni.
Puchbergben még megnézzük az alsó állomás kis múzeumát, azután felautózunk a völgy végéig a székes felvonóhoz.
Útközben elhaladunk Losenheim vára mellett, amelyet elsőként Wulfingo de Losenheim birtokaként említi egy 1220-as dokumentum. Később a Steyr grófoké és a Habsburgoké lett, jelenlegi tulajdonosa Dr. Karl Leitner bécsi ügyvéd, aki 2003-ban vásárolta meg, és 2011-re szépen kipofozta. Telefonos egyeztetéssel belülről is megtekinthető.
A Schneeberg Sesselbahn 880 méterről visz fel 1210 méter magasra, NÖ-kártyával szintén ingyenesen. Jól esik a negyedórás láblógatás.
Odafent számos túraútvonal kínálkozik, ám mi már csak körülnézegetünk, uzsonnázgatunk.
Edelweisshütte mögött ott magasodnak a Breite Reis sziklái, bár ebből az alacsony nézőpontból nem igazán mutatják meg magukat. Pláne úgy, hogy a nap is szembe süt.
Lefelé libegve kitűnően megbámulhatjuk Losenheim várát, főleg távcsővel vagy teleobjektívvel.
Aki szereti a várakat, az talál magának még egyet a völgyben, Puchberg alatt 10 km-rel. A Burg Stixenstein épületében Bécs önkormányzatának Erdészeti Osztálya tevékenykedik, illetve különböző reprezentatív helyiségeket lehet bérelni színházi előadásokra, koncertekre és kiállításokra vagy bármilyen privát rendezvényre. Állítólag valamilyen módon látogatható, de én nem jöttem rá, hogy miként.
Itt jártunk: (nagyítható változat)
Linkek:
