A Petzen-hegység és a téridő-iszony
Dél- és Kelet-Karintia (Karawanken/Saualpe) - 4. nap
A mai napon a kempingünktől szűk órányi autózásra lévő Petzen-hegycsoportban tett túrát szántuk a fő élménynek.
Már odafelé gyanakodtunk, hogy rugalmasan kell majd kezelnünk a programot, mert baromira befelhősödött a hegyek felett, holott mi preferáljuk a kilátást a csúcsokról. A hegy közelébe érve már tisztán látszott, hogy nem látszott. Ezért eldöntöttük, hogy a délelőttöt inkább a kultúrára szánjuk, és betérünk a festői Bleiburgba, megcsodálni annak festőjét. Egy cseppet sem csalódtunk. Senkit ne tévesszen meg az alábbi napsütéses képem, mert balra a hegyek mindeközben a ködlepte Skóciához hasonlítottak.
Werner Berg, a jósvádájú karintiai festőlegény múzema derűs meglepetést hozott számunkra. A képei nagyon jók! Pont ilyen szép, könnyen érthető, de mégis kifejező művekkel érdemes a gyerekeket a művészet oltárához édesgetni.
A művész gubancos életrajzából annyit sikerült kihámoznom, hogy tagja volt a náci pártnak, de sajátos módon, annak humanitárius szárnyát képviselte. Meglehet, ő maga volt a humanitárius szárny egy személyben. Tény, hogy a párttagsága nem mentette meg attól, hogy a nácik az üldözött és betiltott "elfajzott művészethez" sorolják.
Késő délelőttre jobbnak tűnt a párahelyzet, így bebocsátást kértünk a Petzen-felvonó kabinjába, hogy azután másfél órát gyalogoljunk a Knieps 2109 m magas csúcsára. A kötélvasút felső állomása közelében még dús a növényzet, megpihentünk egy forrásnál. Már, ha ejtőzésnek lehet nevezni az emberi életre alkalmatlan fatörzs-maradványon való gimnasztikázást.
Feljebb ritkul a flóra, nyílik a táj. Meg a lihegéstől a száj.
Később, a csúcs közelében már heves szél és kisebb zivatarok frissítettek bennünket, de pont ettől volt igazi a hegyi fíling. A felhők alatt még varázslatosan beláttunk a völgybe.
A csúcstámadás előtt kisebb stratégiai megbeszélésre gyűltünk össze, amely arról szólt, hogy a nagyobbak megverhetik-e az öccsüket a csúcson, mintegy jutalomképpen.
A vita sorsdöntő pillanatában előhúztam a farzsebemből a Genfi Egyezmény stencilezett példányát, és rámutattam annak ZS (azaz zsé) pontjára, miszerint csak én csaphatok agyon valakit, de én bárkit. A jog biztonságában megnyugodva baktattak tovább a felek a csúcs felé.
A csúcson nem készült fotó, mert egymást is alig láttuk a felhőben. Viszont ismét bebizonyosodott a túrázás 2. alaptörvénye, miszerint egyből kitisztul a csúcs, miután te depressziósan levonultál róla.
A hegyoldalban felfedezett táró szerintem háborús készítmény lehet. Úgy csámpáztunk bele, mint egy tériszonyos űrállomás a fekete lyukba. Einstein óta persze tudhatjuk, hogy bármi vagy bárki legfeljebb téridő-iszonyos lehet, nekem sikerült is lefotóznom ezt a bonyolult jelenséget.
Egy régi romnál pont nem esett, így eszményi helynek tűnt az ebédelésre. Lám pad-asztal is van. Az egykori komplett bádogtető a falak közé van bezuhanva, a fa tetőgerendák már csak nyomokban fedezhetők fel alatta. A nagyfiam Andris, jártában-keltében - fél kiflivel a szájában - ledöntött egy teljes falszakaszt, mire óva intettük a baleseti haláltól, legalább addig, amíg nagyösszegű életbiztosítást nem kötünk a részére. Ő az a kis értelmezhetetlen kék figura a falficakban, a lenti képen.
A felvonó felső állomására visszaérve bájos bakancs-csokor ötlött a szemünkbe, amelyet felfelé tartva csak azok vesznek észre, akiknek a hátukon van a szemük, vagy nem annyira egysíkúak, mint mi.
Annyira jónak tűnt a túracipő, hogy némileg filóztam, tán kicserélhetném a sajátommal. De azután arra jutottam, hogy a virágok vélhetően nem élnék túl a drasztikus mikrobiológiai változást.
A hegy lábánál fekvő Bad Eisenkappel egy szlovén nemzetiségi település. A határokon átnyúló barátkozást itt is intézményes eszközökkel igyekeznek erősíteni, létrehozták tehát a Szlovéniával közös Karawanken Geoparkot. Mi ennek a központi bemutató tárlatát tekintettük meg, főleg, hogy esni kezdett az eső. Gyerekeknek nem annyira érdekes a kiállítás, de mi felnőttek csak úgy ittuk a körbevezető geológus hölgy szavait.
Mire kijöttünk igazi özönvíz lett. Emiatt ki kellet hagynunk a Trögener Klamm bejárását, de sebaj, eléggé elfáradtunk.
A Trögener Klamm-on tulajdonképpen áthalad a közforgalmú L131-es út (amely nem vezet sehová, csak úgy van), de a legkritikusabb 3 km-en nem nagyon férnek el egymástól a szembejövő autók, tán még a talicskák sem. Minden hiteles forrás a jóízű gyaloglást ajánlja.
A szurdok felső végén vízi élményvilág van a gyerekek számára. Innen egy további 7 km-es kirándulással lehet felmenni a Koschuta-patak völgyében, a Geotrail útvonalát követve.
A Geopark másik legnagyobb poénja kétségkívül a szlovén oldalon lévő Mežica Bányamúzeum (Podzemlje Pece). Itt három lehetőség adódik a bányalátogatásra:
- 5 km-es biciklis túra a föld mélyében - naponta két alkalommal indul.
- 3,5 km zötyögés a bányvonaton, majd a benti tárlat megtekintése, 600 m vastag sziklaréteggel a fejünk felett. - naponta négy időpontban.
- Vagy esetleg a szuperlatívusz! A vonatozás után ugyanis lelépcsőzhetünk még 90 méternyi mélységet, ahol 2 órás vadvízi kajakozás vár ránk - előzetes bejelentkezéssel, naponta kétszer.
A teljes bánya egyébként irdatlanul hosszú, kábé 800 km-es. Háromszáz éven keresztül folyt itt a kitermelés, egészen a 20. század végéig. Ezzel a Mezica volt Európa egyik utolsó működő ólom- és cinkbányája.
Végül íme egy szlovén nyelvű film a teljes bányáról, és egy angol nyelvű a biciklézésről.
Jó kis fürdő is van egyébként Bad Eisenkappel-ben, amely ingyenes a Karntencard-unkkal, csakúgy, mint a délelőtti múzeum, a felvonó és a geopark.
Itt jártunk:
Linkek:
