Grazban alig titkolják, hogy egy hétagyú földönkívüli szívét őrzik
Dél- és Kelet-Karintia (Karawanken/Saualpe) - 8. nap
Van egy perdöntő bizonyíték az intelligens földönkívüli civilizációk létezésére. Az, hogy még nem próbáltak kapcsolatba lépni a földlakókkal.
Ám - puszta véletlenségből - mégiscsak idekeveredhetett egy hajmeresztően különös példányuk. Sajnos, csaknem a teljes teste megsemmisült a légkörön való áthaladás közben. Valószínűleg az őt ért rádióhullámokból leszűrt információ pusztíthatta el. Ebből már azt is sejthetjük, hogy a reggeli magazinműsorok idején érkezett.
De a szív egyben maradt. Érthető, hiszen mi más is állhatott volna ellen a földi irracionalitásnak...
A képen nyolc artéria, és nyolc véna csatlakozását figyelhetjük meg. Mivel az első vérkör biztosan a testet szolgálta, a további hét maradt a független agyak vérellátására. Ha a hétből csupán öt foglalkozott a szexszel, akkor már érthető, hogy a faj miként vitte ilyen sokra.
Szóval, ez van Grazban. Ja, és még egy csomó izgalmas családi látnivaló is:
- mesevonat, alagútrendszer és hiperlift a várhegy gyomrában
- százhúsz éves sikló, fel a várhoz
- high-tech sziget a Mura-folyón, különleges mászókával
- a világ legnagyobb, lenyűgöző középkori fegyverraktára
Ám mielőtt elmerülnénk Graz titokzatosságaiban, nézzük meg, hogy honnan is érkeztünk. A három kisfiunkkal végigmulatott egyhetes karintiai nyaralásból gurultunk hazafelé, Stájerországon keresztül.
Tudjátok-e, hogy miért nem számít nemzettragédiának a Monarchia 1918-as felbomlása az osztrákok számára? Hiszen a 12 milliós német nyelvű lakosságból csupán 6,5 maradt az új határokon belül, és több mint 5 millió ember vált idegen ország kissebségévé.
Íme a megoldás: nincs ausztriai nemzet, és soha nem is volt. Vannak osztrákok északon, azután stájerek, karintiaiak, salzkammergutiak, tiroliak, stb. Az ő történelmi országaik mind megmaradtak, és jelenleg szövetségi államba tömörülnek. Ebből a nézőpontból nekik csak Dél-Tirol elvesztése volt fájó, Burgenland meg egyenesen ajándék.
Tehát. Jönni kell hazafelé, mert már aggasztóan csökken a magyar GDP az egyhetes távollétünk miatt. De nem, nem adjuk olyan könnyen a szabadságot! Keresünk még programokat az utolsó napra is. Ez pediglen a Graz városa, és előtte még az onnan húsz kilométerre eső Stübing, a csodálatos skanzennel (Österreichisches Freilichtmuseum).
A létesítmény az egyike Európa tíz legnagyobb skanzenjének. Az első 1867-ben létesült Norvégiában, de az igazi mintapéda a svédországi Skansenben nyílt meg 1891-ben. Hohó, innen a magyar elnevezés.
Sokat nem írnék az építészeti és néprajzi csodálatosságokról, mert egy előző bejegyzésemben hosszasan taglaltam már a karintiai Maria Saal Skanzen látnivalóit. Inkább lássátok a képeket az itteniről.
A kémény ezekben a tanyaházakban ismeretlen fogalom volt száz évvel ezelőttig. Az égéstermék teljesen belepte a szobák mennyezetét, és csak rettenetes bolyongás után, az ajtók fölé vágott réseken távozhatott a szabadba.
De vajon miért nyelték élethossziglan az otromba füstöt? Hiszen a kéményes kandalló komfortját már a Római Birodalomban is széles körben élvezték. Nos, én csakis a spórolásra gondolhatok. A kandalló ugyanis csupán egyetlen helyiséget fűt, és a meleg nagy része a kéményen át távozik, tehát észvesztően zabálja a fát. Ez nyilván elszomorít bárkit, aki a két kezével vágja és cipeli a tüzelőjét.
A kemence már hatékonyabb, sok hőt eltárol a tűz kialvását követő órákra is, de ebből még mindig majdnem minden szobába kellene egy.
Ezzel szemben a nyílt tüzű házi erőmű, a maga szétterülő füstjével felmelegíti a teljes mennyezetet - becslésem szerint akár 50-60 fokosra. És máris rendelkezésre áll egy száz négyzetméter felületű radiátor a földszinten, és ugyanennyi padlófűtés az emeleten, ahol amúgy semmilyen más kályhaféleség nincs. Így már egész jó ötletnek tűnik tábortüzet rakni otthon a konyha közepén, nemde? Az egész délelőttnyi főzőcskézés után másnap reggelig gondolni sem kell a fűtésre, és van idő újraéleszteni a konyhai személyzetet.
A gyerekek eleinte azt nyafogták, hogy ők már pont elegendő skanzenben jártak röpke életük során, de azután csak beszivárogtak a legtöbb házba. Az autentikus vegyesboltnál pedig egészen a pultig szivárogtak, fejenként negyedkiló gumicukrot akvirálni.
És a pisztrángos tó partján sikerült egy egész órát elszöszmötölniük, amíg mi Judittal nyugiban bejárhattuk a tiroli tájegységet.
A szendvicsebédet már Graz romantikus óvárosában, a János főherceg szökőkút lépcsőjére telepedve fogyasztottuk.
Szükség is van az energiára, mert a Várhegy bővelkedik a gyerekeket pezsdítő poénokban. Számtalan módon aknázzák ki ugyanis a második világháború során a hegy gyomába vájt, 6,3 km hosszú folyosórendszert.
Először is, itt a Mesevasút (Märchenbahn). Azt hinnéd, hogy csak a legkisebbek számára vonzó a 35 perces mélységi kanyargás, de nem. Bármely korosztály itt visong a setétségben.
A vágány végénél ott sejlik a hegytetőre repítő, átható kék fényeket árasztó futurisztikus lift.
Az alagútrendszer 20 bejárata közül egyelőre csak néhányat használhat a nagyközönség, de ez is elég komoly bolyongásra ad lehetőséget. Alig akaródzott visszatérnünk a kinti 35 fokos hőségbe.
És amikor azt hiszed, hogy mindent láttál, akkor kiderül, hogy van még egy eszméletlenül menő rendezvénycsarnok is (Dom im Berg).
A lift vonzerejével komoly versenyben van a vár elérésére az 1894-ben épült sikló (Schloßbergbahn).
Fentről remek rálátás nyílik a bevezetőmben UFO-kardiológiai jelenségnek titulált épületre, amely valójában a Műcsarnok (Kunsthaus).
A középkori vár a Guinness Rekordok Könyve szerint a valaha állt legerősebb erődítmény volt. Ez így elég badarul hangzik, de tény, hogy soha senki nem tudta elfoglalni.
Paradox módon mégis ennek köszönhette a vesztét. Napóleon ugyanis fájó tüskeként hordozta az itteni hadikudarca emlékét, és ezért az Ausztriát térdrekényszerítő Schönbrunn-i békeszerződésbe belefoglaltatta a vár lerombolását. Így 1809-ben sajnos az egész a levegőbe repült, kivéve a ma is látható óratornyot és harangtornyot, amelyeket a grazi polgárok jó pénzért megváltottak. A katasztrófasújtotta romos hegytetőt 1839-ben kezdték el parkosítani.
Ezek idelent mind puskák. Ameddig a szem ellát. És azután lándzsák:
Az épület amúgy egy hatalmas téglatest, bármiféle toldalék nélkül. Kőfalakkal, irtózatosan masszív fafödémekkel és falépcsőkkel. Láthatóan nem esett át komolyabb beavatkozáson az elmúlt 370 évben.
A graziak által várt hatalmas ostromok elmaradtak, a fegyverek elavultak, és így a fegyverraktár lényegében elvolt magában, amíg múzeum nem lett.
De ne irigyeljük őket ezért. Mi sem szeretnénk egy új atomerőművet építeni csak azért, hogy a sohasemvolt működése után majd múzeumként mutogassák.
A fegyverraktár ablakából nyíló kilátással búcsúztunk Graztól.
Linkek:
