Nem a kirándulók kedvéért fúrták át a hegyet
Hohe Tauern - 2. nap
Négy évvel ezelőtt jártunk be egy varázslatos karintiai vasútrendszert, valamint a környékbeli hegyeket. Akkor még mit sem sejtettünk az utána bekövetkező, és azóta is tartó "ideiglenes" üzemszünetről.
Többedmagunkkal toporogtunk már hajnali kilenc előtt, a festői Möll völgyének Zandlach falucskájában az alsó állomáson, hogy biztosan felférjünk a Reisseck-sikló (Standseilbahn) 64 főt befogadó első járatára. Ez repít fel majd minket Európa legmagasabban fekvő közforgalmú vasútállomására. (A fogaskerekűeket nem számítva)
A célunk ugyanis az, hogy végirobogjunk a Reisseck-hegyivasút (Hohenbahn) vonalán a Mühldorfer-tóhoz, majd pedig annak a környékén túrázzunk egy remekbe szabottat.
De egyelőre még csak annak örülünk, hogy tényleg elcsíptük az első menetet a siklón, amely lenyűgöző - 1520 méteres - magasságkülönbséget győz le (a Budavári-sikló harmincszorosát). A kitűnő szerkezet három szakasza egyenként 1200 m hosszú. Az utat összesen 25 perc alatt teszi meg, és ebből a kétszeri átszállás mindössze néhány percet vesz igénybe.
Meglepetésként ért bennünket, hogy a jegyvásárlásnál egyből el kellett dönteni, vajon melyik délutáni járatra kérjük a lefelé érvényes jegyünket. A mögöttem tornyosuló sor által motiváltan, mindössze három másodpercnyi stratégiai villámtervezés után nyögtem be a kasszaablak kicsiny nyílásán, hogy négy órát töltenénk odafent.
Siklópálya a vízvezeték mellett. Ez csak a legfelső szakasz a háromból.
Megérkezünk a fenti kép tetején látható, 2237 m magasan lévő Schoberboden állomásra. Itt már vár minket a kisvasút, amelynek a befogadóképessége nyilvánvalóan megegyezik a siklóéval. Kötöttpálya-rajongóknak külön csemege a szerelvény összeállítása. Középen a mozdony, a szélein a két kocsi, ám mindkettő vezetőfülkével ellátva.
A több mint 3 km-es vonal lényegében végig vízszintes, és szinte teljes egészében alagútban halad. Zötyögük hosszasan, várjuk hogy kibukkanjunk végre. Melletünk az erőmű vízvezeték-csöve.
És lám, előbújunk a merész sziklafal aljából. A szabad levegőn már alig 400 métert teszünk meg a végállomásig.
A vasúthálózatot 1950-53 között létesítették, a kontinens egyik első nagyszabású vizierőművének megépítése, illetve későbbi kiszolgálása céljára. Az 1961-re elkészült Reisseck erőműben a víz esési magassága 1772,5 m, amellyel ezüstérmes a világelső, svájci Bieudron erőmű mögött.
Ez a vízoszlop-magasság az erőmű aljánál lévő szerkezetekre brutális, négyzetméterenként 1700 tonna súlynak megfelelő nyomást fejt ki. Ez olyan terhelést jelent, mintha 30 darab Tigris tankot pakolnánk a kanapénkra. Vagy mintha 3400 anyakoca szorongana a fürdőkádunkban. Tudomásom szerint a Földön egyetlen épület sem nyomja ilyen mértékben az alapozását. Az Eiffel-torony - a számításaim alapján - például csak 5 tonnát nyom a lábainál négyzetméterenként.
A közlekedést a turistaforgalom számára 1965-ben nyitották meg, és az erőmű társaság a végállomásra még hegyiszállót (Berghotel) és tudományos játszóteret (Tobi-Turbi) is épített. Ám sajnos az idegenforgalmi hasznosítás ennek ellenére is mindvégig veszteséggel működött. De amíg a siklóra az erőműnek is szüksége volt, addig - hogy úgy mondjam - eldöcögött a vonat.
Azonban a 2016-ra elkészült Ressieck II. projekt keretében egy olyan vadonatúj alagutat építettek a völgyből, amelyben a vízcső mellett - az időjárástól védetten - az üzemi szállítás is helyet kapott. A sikló ipari funkciója ezzel megszűnt, és a vízmű vállalat nem kívánta tovább finanszírozni a turizmust.
Jobb oldalon a metróalagutas hiperfejlesztés, balra az elaggott sikló a külszíni csővezetékkel
Így hát, három évvel ezelőtt ideiglenesen leállították a vasút működését, remélve hogy a tartományi idegenforgalmi hivatal átveszi a feladatot, de sajnos ez annak ellenére sem történt meg, hogy minden szezon előtt újabb mozgalmak születnek az újraindítás előmozdítására.
A Berghotel bezárt, hiszen gyalogszerrel 6-7 órás túra feljutni ide a völgyből. A közeli Hohe Leier csúcsra vezető Bella Vista és a gát melletti Übungs via ferraták látogatóinak száma a töredékére zuhant vissza, noha a balszerencsés Alpin Egyesület, mit sem sejtve a közelgő végről, épp a bezárás előtt költött a mászóutakra 20.000 Eurót.
Vigasztalásul nézzünk meg egy filmet az erőműbővítés mérnöki csodálatosságáról. A projekt lényege az, hogy a rendszer képes legyen a szélerőművek akkumulátoraként működni. Szeles időben, amikor a propellerek az aktuális felhasználásnál több áramot termelnek, a fölös energiát arra használják, hogy egy mélyebben fekvő tározóból felpumpálják a vizet a magasabban fekvő tavakba. Szélcsendben pedig leeresztik, és így olyankor a vizierőmű termeli a villanyt.
Végsősoron a burgenlandi szélfarmok és a karintiai víztározók hippi kommunaként termelik együtt a zöldenergiát, és talán még Greta Thunberget is mosolyogni látjuk egyszer.
De most már éppen ideje nekiszaladni a hegyitúrának. Először a nyugati irányban emelkedő szirteket vesszük célba
Jobb oldalon a felső víztározó gátja látható. Oda igyekszünk.
Alattunk éppen távozik a kisvonat, amely idehozott minket
Nem az ösvényt választottuk. Ezen a képen az alsó tározó gátja mutatkozik.
Hamarosan bepillantást nyerhetünk az alsó víztározóba. Jelenleg majdnem üres, de így is fantasztikus.
A gyerekek csodálatra méltó lelkesedéssel tornázzák felfelé magukat.
Átfut rajtam a gondolat, hogy este majd úgy fognak bezuhanni a sátorba aludni, mint hollywoodi űrhajós a fekete lyukba, és Judittal végre nyugodtan beszélgethetünk egy kitűnő évjáratú, lappföldi bor mellett. (Ja nem, karintiai bor, de az mindegy.) De azután rögtön elmosolyodtam magamban az agyam valóságtorzító kémiáján, hiszen a fiúk remélt fáradság-beájulása már oly sokszor nem következett be.
Hirtelen elkapja őket a kőemberek építésének láza. A mániás betegséget okozó vírus az újabb kutatások szerint a szülői tiltó szóval terjed.
Amúgy itt nem, de számos helyen az Alpokban már tényleg tábla tiltja az ilyesmit. Higgyjétek el, de létezik a kőembereknek az a túlburjánzó mennyisége, amely már egyértelműen környezetkárosítás, hiszen a remek játék jelentős területen túrja fel a helyi ökoszisztéma lakóhelyét, az eredeti kőtengert.
A természetimádó turisták tudatlanságukban valóságos népirtást követnek el a ritka növénytársulások, rovarok, kétéltűek, hüllők és kisemlősök körében.
Odefentről egyre álomszerűbb a kilátás.
Visszatérve a vasútállomásra egyből nekieredünk a keleti vidéknek. A gátfal tövében a Reisseckhütte menedékház csücsül. Hopp, épp egy felhő vonul át, de ez csak a hegyek szokásos mókája.
A gát aljában szivárgunk el a hüttéhez. A kitervelt célunk a jobb oldali csúcs, a 2558 m magas Hochkedel meghódítása.
A vonat bezárása által okozott turizmuskihalást egyedüliként a Reisseckhütte vészelte át. Mivel a házikó 1908-tól üzemel, a vasút megnyitásáig eltelt 57 éven át is eleve csak a hardcore túrázók alkották a közönségét. A kocaturisták elmaradása nyilván az ő üzletmenetüket is megviselte, de hősiesen kitartanak mind a mai napig.
Egy ideig a hágó felé kapaszkodtunk, majd az ösvény belecsapott a Hochkedel hegyoldalába, és meglepetésünkre egyszer csak drótkötéllel biztosított, meredek sziklafalak álltak előttünk. Egy pár szakaszon még előrenyomultunk, ám azután győzött a józan megfontolás, és felszerelés hiányában a visszafordulás mellett döntöttünk.
Bizonyos esetekben akár lehetett volna létjogosultsága a továbbhaladásunknak, de most nem volt. Elég ha arra gondoltok, hogy Gagarin és Lajka kutya is ugyanarra az útra vállalkozott, egyiküknek mégis másképp sült el a dolog.
(A mélyebben érdeklődők számára sok érdekes és tanulságos példával szolgálok az "alternatív" via ferrátázásról ebben a bejegyzésemben)
A visszakozásunk után mindenesetre az első kényelmesebb helyen megebédeltünk. Hát igen, onnan jobbról fentről csusszantunk le ide.
Ó, de pazar látvány a szemközti oldal, ahol délelőtt jártunk! Nem csupán a természeten álmélkodunk, hanem a vízenergia hajkurászorok alkotó elszántságán is. Muszáj megemlítenem, de a szemközti hágón túl, még feljebb, további két tározó kapcsolódik a rendszerhez. Plusz még a Malta-völgy baromira távoli gátja, a hegyek alatt átfúrt, 20 km-es alagútjával.
A vasúthoz visszabaktatva már jócskán benépesült a Reisseckhütte gyomortömő terasza.
A fix időpontra kiadott jegyünkhöz tartozó járat megérkezéséig a gyerekek vígan mulattak a Tobi-Turbi játszóterén.
Búcsúpillantás a hegyekre a vonatról. Mennyire szép idő lett délutánra!
A mai naphoz jár még egy ultraplusz lehetőség. Odalent Kolbniztban indul egy sikló a szemközti hegyre is; a Panoramabahn Kreuzeck, Mivel ez is ingyen van a Karintia-kártyánkkal, nem haboztunk gurulni vele egy fel-le menetet.
Itt jártunk:
Linkek:
Hohe Leier (Bella Vista) klettersteig
