Álomvilágban élsz
Salzburger Land (13.nap és hazaút)
Elérkeztünk hiperaktív nyaralásunk utolsó teljes napjához, és úgy tűnik, ez sem lesz laposabb az előzőknél. A családból nem is bírja már mindenki a kínai tornászlányok edzésintenzitásán messze túlmutató szülői elmebajt, és a gyerekek közül csak a legkisebb fiam tart velünk. A fő zsákmányunk egy hihetetlenül látványos via ferráta lesz a Gosau-tó partján, de előtte bemelegítésképpen besurranunk egy szurdokba és kirándulunk egy hegytetőn.
Gollingi kempingünkből a Tennengebirge ormai alatt, a Lammer-folyó völgyében tartunk nyugatnak. Tíz perc kocsikázás után parkolunk le a Lammerklamm néhány férőhelyes parkolójában; a kilenc órás nyitáskor mi vagyunk az elsők. A kicsiny pénztárépület alatti pár lépcsőn lecsattogva máris a folyó kaotikus sziklarengetegében találjuk magunkat.
A szurdok maga nem tetemes. Hétszáz méteres hosszából a leglátványosabb a fenti képeken látható szakasz, amely a közeli Salzachöfen kistestvére, ahol pár nappal ezelőtt voltunk. Mindketten abban egyediek, hogy vízszintes folyók bevágódásai, ellentétben a környék többi szurdokával, amelyek kisebb patakok hegyoldalakba mart, vízesések sorozatát képző csodái.
Lentebb már kitágul a völgy, ám a szálkő meder azért adja az érzést. A kanyon autentikus neve Lammeröfen, amelyből az öfen alapból sütőt jelent, de ebben a kontextusban a sziklaüstökben fortyogó vízre értették a germán ősök.
A pár évvel ezelőtt összeomlott fahíd helyén immár egy slank acélhídon kelünk át a túlpartra.
Kilátás a hídról mindkét irányba.
Sétánk végét a kiöblösödő tó jelenti. Amennyiben a fenti parkolót autókkal degeszre tömve találnánk, úgy a szurdok Oberscheffau faluból lentről is megközelíthető, és esetleg fizetni sem kell, de nem szeretnék jellemtelen tippeket adni, hiszen az útvonal fenntartása nem kis pénzbe kerül az üzemeltetőnek.
Visszafelé ugyanazt a járdát koptatjuk újra, de nem bánkódunk emiatt, mert a kanyon innen egész más arcát mutatja. Tovább autókázunk Hallstatt felé, de nem megyünk el addig, hanem Gosauban délnek kanyarodunk. Hamarosan felcsillan a Donnerkogel tömbje.
A csúcsoktól jobbra lévő füves dombháton, a Gosaunet-Platzerlen szándékozunk sétát tenni, ahová a Gosaukammbahn felvonója repít fel. Ám előbb még ámuldozunk egy sort a Stausee-be becsobogó patak jeges vize által gerjesztett ködpaplanon.
A tó feletti sziklákon rövid, gyakorlásra termett via ferráták húzódnak, ám mi most kihagyjuk őket. Talán majd délután, ha lesz még akkor kedvünk.
Közelebbről még impozánsabb a csúcs.
Miután bepréseljük a kocsit az egyik dugig lévő parkoló sarkába, a helyes kis retró kabinban emelkedve egyre jobban kinyílik a táj.
Rövid sétánk során plusz élményt jelent az Intersport via ferrátán a Donnerkogel csúcsára kapaszkodó mászók megfigyelése. Nem csak a tetőn, hanem az odavezető jobb oldali gerincen is kivehetők az apró emberkék.
Ma ugyan egy másik lesz terítéken, de pár éve mi is megmásztuk az Intersport klettersteiget. Akkor még nem létezett a fenti képen látható nagy, ferde létra, hanem alatta csimpaszkodtunk a sziklán (mellesleg épp az a legnehezebb, legizgalmasabb rész). Íme néhány kép.
A Gosaunet-Platzerlen magaslatán elnyerjük az áhított körpanorámát. Végre bepillanthatunk a gosaui hegyvonulat mögé is, amerre a Tennengebirge trónol.
Alattunk a Sonnenalm vendéglője, de mi inkább a lejjebb lévő és sokkal bájosabb Breininhüttét választjuk almáspitét villásreggelizni.
Háttérben pedig a Gablonzer Hütte. Van választék bőven.
A tópartra visszaereszkedve pusztító hőség vár minket. A kis család kedvében igyekszem járni azzal, hogy egymagam caplatok le a parkolóig a mászófelszerelésért.
Immár hevedert öltve poroszkálunk el a tópart mentén bő kilométert a Laserer Alpin via ferráta beszállásáig.
Eszméletlenül látványos útvonalat fabrikált ide a helyi hegyivezetők egyesülete. A körtúra alsó szakasza közvetlenül a víztükör felett vezet előre, azután hopp fel a sziklába vájt gyalogút fölé, és 20-40 méter magasan vissza.
A dombtetőn látszik a délelőtti felvonó felső állomása.
Az alsó és felső szakaszt létra köti össze.
Határtalan élmény az égnek szökő, sima táblán hasítani, viszont irgalmatlanul izzasztó is, mert sikerült elkapnunk az amúgy is hőséges napnak ama óráját, amikor a fal tájolása és dőlésszöge pontosan merőleges a napból érkező, izzó fotonáradatra. Majd lerohadok a falról, miközben alattunk ott a csábítóan hűs víz tükre.
Szemben a Gosaukamm vonulata mintegy wagneri operadíszletként kápráztat el bennünket. Ilyen tényleg csak a mesében van.
A függőhíd után hamarosan talajt fogunk, és én azonmód iramodok le a tópartra, hogy robbanni készülő koponyámat a jeges habokba mártsam. A visszaút már csak az önfeledt gyönyörködésé.
A mai napon nincs is már erőnk semmi egyébre. A Torrenhof kempingben nyalogatjuk söreinket, és lélekben készülünk a mindig utálatos reggeli összepakolásra.
A lakhelyünk feletti gerinc a német határ, ahol a híres vlogger, Cobranco a kilátást keresgélte ebben a videójában.
Közben a sör elfogy, majd a sötét órák elmúltával planétánk újra a nap birodalmába perdül, és beköszönt a túra tizennegyedik, zárónapja. Mivel az ingyenes belépéseket biztosító Salzburgerland kártyánk - amellyel tegnap is kanyonoztunk meg felvonóztunk - még ma is érvényes, ezért nem tépünk egyből haza, hanem délelőtt még beugrunk ide-oda.
Mosolyogva búcsúzunk a kemping bejárata előtti dombocskán fészkelő Miklós-templomtól, hiszen kedves barátunkká vált az utóbbi néhány napban.
Golling főutcájának míves házai között parkolunk le, hogy odasasszézzunk a várhoz, amelynek első említése 798-ból származik, mai alakját pedig az 1200-as években kapta.
A várban helyet kapó múzeum elég hektikus nyitvatartású, tehát érdemes előre utánanézni. Az első terem a Salzach-folyó életét és használatát mutatja be.
Fosszíliagyűjteményük kifejezetten jelentősnek számít Ausztriában
Óragyűjteményük a második leggazdagabb a Alpok környékén.
Az ásványkiállítás fénypontja a fluoreszkáló ásványok terme.
A fentieken kívül még helytörténeti tárlat és fegyverkollekció is megtalálható.
Következő állomásunk Hallein, ahol először a Kelta Múzeumot vesszük célba, amely az egykori Sóhivatal 1654-ben emelt folyóparti épületében kapott helyet.
A földszint valóban a keltáké.
Jókora területet kapott a gyerekek kelta-régészkedős birodalma is.
A legfelső emeleten három herceg-érseki szobában csodálhatjuk meg a falak festett vászonborításán a sóbányászás 73 jelenetét.
Hallein óvárosa mindenképpen megér egy sétát.
Szerettünk volna még beugrani az Adneti Márványmúzeumba is, de az sajnos zárva volt, úgyhogy hazafelé vettük az irányt.
Itt jártunk:
Linkek:
