Weinviertel - tömény vegyes a borvidéken
Alsó-Ausztria (2. nap)
Verőfényes reggelen indulunk neki Klosterneuburg kempingjéből, hogy jókora hurkot tegyünk ma a Bécstől északra fekvő Weinviertel, azaz Borvidék csodás tájain.
Első megállónk a Niedersulz melletti skanzen (Weinviertler Museumsdorf Niedersulz). Várakozással tekintünk elébe, hiszen volt már szerencsénk Ausztria számos falumúzeumát megtekinteni, és bizony, ahány skanzen, annyi karakter. Tehát újdonsággal fog szolgálni ez is, az tuti.
A salzburgi a grazi és a karintiai tárlat például kifejezetten a fellelhető legrégebbi épületek bemutatására fókuszál, mindháromban számos középkori gerendaépület található; máig fennmaradt hatalmas udvarházak az 1400-1600-as évekből. Vorau és Mönchof ehelyett a száz évvel ezelőtti állapotokat konzerválja, ám e kettő - különösen az utóbbi - semmit nem őriz az eredeti utcaképből, hiszen a házak a legmesszemenőbb zsúfoltságban préselődnek egymáshoz, a múzeumterület adta szűk határokon belül.
Nos, a mai látnivalónk is az 1900-as évek elejére repít vissza minket, ám ez a helyszín éppen abban kuriózum, hogy tökéletesen visszaadja az egykori településképet. A tekintélyes létesítmény egyébként nem holmi állami kezdeményezés, hanem egy helyi gazda, Josef Geissler kicsiny falumúzeumából nőtte ki magát, és ma is egy baráti egyesület alapítványa tulajdonolja és üzemelteti. Évi 25 euró fejében bárki beléphet az egyesületbe, csak javasolni tudom.
A mesevilág a dombtetőre épült impozáns fogadóépület mögött, illetve alatt terül el. 
A bejárattól letekintve nem is tudni, hogy meddig terjed a skanzen és honnan kezdődik a falu.
Nagy vonalakban az alábbiakra számítunk:
- falusi iskola
- kisebb-nagyobb és mégnagyobb kecók
- az Alsó-ausztriai mezőgazdaság fejlődése az uradalmi viszonyoktól a modern birtokosságig; hét témakörben
- katolikus templom, evangélikus kápolna, anabaptista és hutterita imaház
- működő vendéglő az egykori uradalmi vadászlakban
- vendégfogadó élelmiszerbolttal kombinálva
- pincesor
- a helyi cseh nemzetiség hagyományai, a környékbeli lakosságcsere története
A "működő falu" koncepció része a házakhoz tartozó konyhakertek, gyümölcsösök és jószágok ápolása. Emitt az elemi iskola melletti zöldséges- és fűszervetemény.
A önfenntartás jegyében saját vályogtégla műhelye van a falunak, a maga kis agyagbányájával.
Lépten-nyomon színes nyugszékek hívogatnak minket, de a pihenést még későbbre tartogatjuk.
Jókora udvarházban találjuk az asztalosműhely kiállítását.
A Schulzbach patakparti utcasora a leghangulatosabb. A skanzen szuperejének mindenképpen a dús erdősültséget nevezném. A szentendreiből például nekem nagyon hiányoznak a fák. Itt viszont nemcsak hogy erdei fák ácsorognak, de amellett mintegy 340 különböző tájjellegű, történelmi gyümölcsfajta és egyéb növényritkaság is terem. A fák és a sövények természetes óvóhelyek a madarak és rovarok számára.
A borvidék hordófuvarosai igyekeztek a pilótafülkéjüket a lehető legnagyobb kényelemmel ellátni. A lószerszámaikat pedig szépen feldíszíteni.
Ez a kékcsempés tűzhely imádnivaló.
A látványkaptárban derekasan szorgoskodnak a méhek, és felfedezzük, hogy a bejáratánál egy négyfunkciós tárcsával szabályozható az áthaladás. De bevallom, hogy nem jöttem rá az egyes funkciók mibenlétére, örülnék ha valaki megírná.
A pincesor - a maga jókora présházaival - természetesen nem maradhat ki.
A falu virágoskertben is roppant erős; lényegében minden ház előtt ott színpompáznak a szirmok.
Kifelé menet a karámok felé kanyarodunk, hogy a jószágokon legeltessük a szemeinket.
Nagy szerencse, hogy három fiúgyermekünk kíváncsisággal tekint a múlt népi örökségére, de azért ne tagadjuk, hogy a technika még ennél is jobban érdekli őket. Ezért kézenfekvő volna a skanzen után két olyan közeli helyszín meglátogatása, amely szintén ingyenes az Alsó-Ausztria kártyánkkal (NÖ-Card). Ám az egyik ilyenben, a Heizhaus azaz a Fűtőház nevű vasúti múzeumban többször voltunk már (itt olvashatsz róla), a másik, a Oldtimermúzeum Poysdorfban pedig csak vasárnap fél kettő után tart nyitva, pedig a képek alapján az érdeklődők megérdemelnék a bőségesebb nyitvatartási időt. Sebaj, egyszer majd visszatérünk.
foto: niederosterreich.at
Így hát visszakanyarodunk a Dunához, Stetten mellé, a Föld legnagyobb osztrigazátony kövületét megcsodálni a Fosszíliavilág (Fossilienwelt Weinviertel) bemutatóhelyen. A nevezetesség jelenleg egy ipartelepen leledzik, de ez nem lesz így az idők végezetéig. A fák alatti épület nem egy wc-ülőke fröccsöntő kisüzem, hanem maga a múzeum. Hát, nem tudhatták az osztrigák a Miocénban, hogy hová települjenek. Avagy mi tudjuk rosszul, hová is települjünk.
17 millió évvel ezelőtt egészen másként festett a táj a Korneuburgi-medencében. Mocsaras erdők, mély óceánok, sekély öblök és egzotikus állatok jellemezték a színes, trópusi világot. A feltárt telep a tizenötezer óriási (akár egy méter hosszúságú!) osztrigán kívül további 40 kagyló- és csigafajt foglal magában, és a közeli környéken összesen 650 állat- és növényfaj fosszíliái bukkantak fel.
A főépületben a jégkorszak nagyemlőseitől származó tárlattal indítunk, amelyet a régebbi trópusi tenger élővilága követ.
Az alábbi, gigantikus és gusztustalan rágógumi csak annyiban kötődik a témához, hogy ez egy másolata a világ legnagyobb igazgyöngyének, amelyet valahol Ázsiában találtak egy kagylóban.
Külön jóság, hogy a múzeum alkotott egy telefonos applikációt, amely 3D-s animácókban mutatja meg a varázslatos ősi világot. Aki egyből helyben élvezné a látványt, annak a pénztárban a kezébe nyomnak egy hozzávaló szemüveget. Az alkalmazás letölthető innen.
Az épület feletti kertbe indulva végigcsattogunk az evolúció idővonala mentén, amely harminc tartóoszloppal lejjebb kezdődik, viszont a teljes dinókorszak és az emlősök kialakulása belefér az utolsó oszlopközbe. Ezek szerint, - ha az uralkodásuk időtartamát vesszük - akkor biztosan a kékmoszatok az élet császárai.
Felérünk az osztrigatelephez, amelyet csernobili minőségű betonszakofág véd a kinti savas esőktől.
Azután a kilátóba, amely egy Turritella toronycsiga ezerszeres nagyítása műanyagból, és a gyártásakor simán kapóra jöhetett az ipartelep közelsége. Lám, semmi nincs véletlenül.
Végezvén mindezzel, a Duna mentén továbbhaladva Tulln városába indulunk. Útba esik Kreuzenstein vára, amelyt most kihagyunk, de egy képet elhelyezek itt - kedvcsinálónak.
foto: wikipedia
Tullnban bekukkantunk az Egon Schiele Múzeumba. A híres festő a város szülötte. Tíz éves koráig lakott a vasútállomás szolgálati lakásában, majd Kremsbe és Klosterneuburgba ment tanulni (ahol tegnap jártunk, és a képeit is láttuk a bécsi Belvederében). E múzeum a művész életét dolgozza fel, de egy kisteremben a műveiből is kiállítanak néhányat. Amúgy pedig mindez az egykori városi börtönben kapott helyet, érdekes az eredeti cellaajtókon ki-be császkálni.
A múzeum előtti Duna-part a szerelmesek csodás sétánya, de azoké is, akik még sosem voltak szerelmesek, vagy esetleg soha többé nem lesznek. Minden igényt kielégít. Például azokét, akik csak a történelembe szerelmesek, nekik itt egy eredeti római őrtorony.
A városka főtere is bájos, ám a fő látnivaló a Tullni Kert (Garten Tulln).
Szavakkal nehéz kifejezni a növényzet burjánzását és a kertépítő művészek fantáziájának sokszínűségét. A területen hetven különböző parcella vonultatja fel a szokványos várakozásaink mellett az elképzelésünket messze meghaladó kerti lehetőségeket. A lenti térképen látható narancssárga vonal amúgy egy futókör is, nyilván nem a frekventált látogatási időszakokban alkalmazva.
A flórához párosuló építészeti anyagválasztás nem ismer határokat. Bevallom, képtelen vagyok fényképeken rögzíteni a bennünk feltoluló zsigeri csodálatot.
A fán trónoló csókák fából faragott királyfiak.
Felbukkan a sokat ígérő kilátótorony, ám innen még nem érzékeljük észvesztő szövedékét. De csakhamar.
A patakpartról teljes pompájában mutatkozik a vasszörny. Ideje felhágni rá.
A brutális élményről nem is írok semmit. Menjetek el kipróbálni.
Tulln kertje eléggé magasra helyezte a lécet a mai turné színvonalát illetően, és ha nem akarjuk alább adni, vagyis megtartanánk a kialakult izgalmi állapotot, akkor az egyetlen biztos választás Grafenegg-kastélyának a felkeresése. Idestova 20 perc autókázással.
Mivel az épület neogótikus összképet mutat, az első sejtésem az volna, hogy caklipakli a 19. században épülhetett, egy roppant gazdag főúr romantikus hevületétől vezérelve. Azután jobban utánanézve kiderül, hogy bizony már az 1500-as években álltak egyes részei, és azután organikusan fejlődött, bizonyos elemeit máig eredetiben megőrizve. Így már jobban érthető, hogy miért figyelhetők meg rajta a valódi későgótika, a reneszánsz, a barokk és a biedermeier stílusjegyei is. Azonban az első gyanúm sem alaptalan, hiszen mai formáját valóban 1840 és 1888 között, a historizmus égisze alatt nyerte el.
Történetéből számunkra pont a 16. századi kezdetek a legérdekesebbek, hiszen első építtetője Magyarország fő pénzverőmesterének Thurzó Jánosnak a fia, Thurzó György volt. Mivel a Thurzók a felvidék krőzusi birtokosai voltak, nevük és jelenlétük a szlovákiai túráinkról köszön vissza. Ám a család grafeneggi szárnya sem lóg ki a sorból. Miután György feleségül vette Ulrich Fugger lányát, Európa egyik leghatalmasabb vállalkozójává és kereskedőjévé váltak.
Ne lepődjünk meg, hogy a kastély ma is magántulajdonban van, éspedig Franz-Albrecht Maximilian Wolfgang Josef Thaddäus Maria Metternich-Sándor örököseié. A terjedelmes nevű úr három éve hunyt el 99 évesen, és a Metternich-Sándor nem elírás, valóban így jegyzi a nevét hivatalosan. (Az egyik ükapja Móricz Sándor volt, de egy másik például Széchenyi János). Hat éves koráig amúgy Hohenlohe-Schillingsfürst-Breunner-Enkevoirth néven futtatta magát az oviban, de azután örökbe fogadta a rövidebb nevű család. Nem viccelek. Van pár egyéb kastélya is vesztfáliában, ja meg Tullnban is. Nem mellesleg Németország egyik legnagyobb magánkönyvtárának, a Corvey hercegi könyvtárnak volt a tulajdonosa.
Bemelegítésképpen az udvaron sétálunk körbe.
A főlépcsőt egy angol eredeti ihlette, lényegében a Twickenham melletti Strawberry Hill kastélyának másolata.
A lovagterem pazar enteriőrjéből nem sajnálták a legdrágább anyagokat.
A lakószárnyak sem szerényebbek. Egészen elképesztő a pompa.
A könyvtár egy teljes oldalt foglal el.
És a kápolnában fejezzük be a varázsutazást.
A kastélyt óriási park veszi körül, amely 2000 fának ad otthont. Csak tűlevelűekből 130 különböző fajta képviseli magát. A távolban felfedezzük a Felhőtorony különös építményét.
A színpad neve szerintem Összegyűrt Papír is lehetne. Egész nyáron egymást érik benne a koncertek, mi egy hárfán és tangóharmonikán kisért rock gitárszólót hallgathattunk meg
A másik sarokban parádés hangversenytermet szuszakoltak a birtok gazdasági épületei közé.
Mivel már estébe hajlik az idő, nekieredünk új táborhelyünk felé. Krumau kempingje a Kamp folyó egyik felduzzasztott tavának partján terül el. A szabadstrand melletti füves ligetben kábé tíz sátorhely várja azokat, akik a lehető legidillibb környezetben kívánnak pihenni. Például minket. Csodálatos estének nézünk elébe. A sátrunk már ott zöldell a háttérben a fák alatt.
Itt jártunk:
Linkek:
