Alpakafarm a Stájer-Alpokban
Stájerország - 5. nap
A mai napon tábort bontunk Knittelfeld csodás kempingjében, hogy a rezidenciánkat száz kilométerrel odébb, Anger falucska parányi, családias sátorozóhelyére költöztessük. Ezzel kezdetét veszi számunkra Kelet-Stájerország szisztematikus felderítése.
A két szálláshely között viszont irgalmatlanul elszórtan helyezkednek el azok a látnivalók, amelyeket semmiképpen sem szerettünk volna kihagyni. A térkép ezirányú, célzott tanulmányozása elsőre meddő próbálkozásnak bizonyult. Teljesen elvesztünk a színes, kacskaringós vonalak szerteágazó halmazában. Szerencsére azonban, a kétségbeesésünk csúcspontján (lényegileg a negyedik sör után), leereszkedett közénk Bolyai János szelleme, aki a párhuzamossági axióma tagadásán alapuló geometriai tézisével megmutatta számunkra a megoldást.
Lássuk tehát mely helyszíneket sikerült felfűzni a havasi gyopár géntérképének bonyolultságát idéző itinerünkbe.
- Vasúti Múzeum és modellvasút terepasztalok
- Leoben belvárosa és múzeuma
- Hochreiter meseszép vadasparkja
- Kötélpálya-kalandpark a Schöckl-hegy lábánál
- Barátságos alpakák és lámák egy családi farmon
Vasúti Múzeum Knittelfeld
A Nagy Erőfeszítést Igénylő összecsomagolás után alig három percre ülünk be az autóba, mert a kiállítás nem a jelenlegi vasútállomás városi oldaláról nyílik, hanem éppen a Mura felől, ahonnan a kempingből érkezünk.
Az egykor volt állomásépület 16 termében tárul fel a vasútüzem megannyi aspektusa.
A vasutas sapkák országonként tematizált gyűjteménye végeérhetetlen vitrinek üveglabirintusában mutatkozik be. Azt hiszem, hogy csak a téma iránt érzett forró szerelem sarkallhat bárkit is egy ilyen kollekció összebarkácsolásához. De láthatóan a világ összes szegletében élnek hasonló sapirajongók, mert a valamennyi földrészt felölelő kollekció csakis valamiféle csere-bere alapján jöhetett létre.
Ha valakiben az a kérdés merül fel: van-e a magyar fejfedőknek külön szekciója, akkor az a válasz, hogy természetesen, a bemutató bőséges. Viszont ha az a kérdés, hogy a magyar motyók érdekesebbek-e a Nyugat-Grönland bakterainak szolgálati viseleténél, akkor sajnos azt kell mondanom: nem sokkal.
A kalauzok körében - amint azt tapasztaljuk- a mai napig dívik a harsány sípolás az állomásokon. Én szívesen a kezükbe adnám a lenti képen látható kürtöket, hadd fújják teli tüdőből.
A mai programot is a Steiermark Card füzetecskéjének kínálatából faragtuk, hiszen ezen kártya birtokában millió és egy helyre ingyenes a belépésünk. Tehát, - az ajánlót követve - a számtalan vágányt megkerülve átkörbeautózunk a knittelfeldi vasútállomás főépületéhez, tudván tudva, hogy annak alagsorában tekinthető meg egy roppant kiterjedésű modellvasút. Hmm, ez zárva van. De hopp, itt egy csengő, nyomjuk meg.
Az ajtó feltárul, és mi levonulunk a pincébe. Kedves emberekre lelünk, akiknek ábrázatáról lerí a miniatűrizált világ megteremtésébe ölt évtizedek öröme. Ám, a járványhelyzetre hivatkozva mégis elutasítják a látogatási szándékunkat, és visszavonulnak a maguk miliőjébe, tovább fabrikálni megálmodott jeleneteiket a póruljárt horgászról, a hoppon maradt közös képviselőről, a lefülelt nudistákról és az összemarakodott kutyasétáltatókról. Megannyi ismerős pillanat mindannyiunk életéből, amelyet majd egyszer, a kórság elvonultával nézhetünk meg a terepasztal diorámáján.
Leoben
Ezt követően felhágunk az autópályára Leoben irányába. A belváros a Mura merész hajtűkanyarjának öblébe épült. Odakint leparkolva ezen a hídon csattogunk befelé.
Elsődleges célunk a MuseumsCenter, amely rendkívül imponálóan festett a prospektusok képein, és az ismertetője is vonzóvá tette.
fotó: leoben.at
fotó: steiermark.com
Odabent azonban kissé csalódottá válunk, mert a kiváló marketing - a megtekinthető tárgyak számosságát és érdekességét tekintve - valójában eléggé szegényes tárlatot ver jókora dobra. A múzeum legfőbb értéke a dizájner kurátorok (avagy szakavatott kirakatrendezők) hatalmas fantáziája, hogy a létező keveset mégis izgalmasan mutassák meg.
Szerintem amúgy egyszerűen arról van szó, hogy nem mi vagyunk a célközönség. Ez itt a legjobb értelemben vett városi múzeum, amely az itt felnövekvő generációk épülését szolgálja. Nem véletlen, hogy a honlapjukon háromszor annyi helyet szentelnek a múzeumpedagógiának, mint magának a kiállításnak. A várostörténet melletti fő témájuk az acélgyártás, hiszen a várostól északra fekvő Eisenerz vasbányáiból származott az Osztrák-Magyar Monarchia vasútjaihoz, gépeihez és épületihez felhasznált alapanyag. (Mi pár nappal ezelőtt jártunk éppen ott, a bányában)
Sétálunk még egy cseppet a főtéren, mielőtt továbbundulnánk a Fischbacher Alpe mesés hegyei közé.
ÖKO-Park Hochreiter
Ez a csodálatos vadaspark a Sankt Jakob-Breitenau felől a Teichalmra vezető szerpentin hajtűkanyarjából nyílik.
Rögtön a bejárat mellett a Dagonya Nyáriegyetem ifjú tanoncaiba botlunk
A gyerekek egyfajta mászóólban mozgathatják meg az autózásban elernyedt izmaikat.
A szétszórtan elhelyezkedő karámok közötti sétát páratlan panoráma színesíti. Itt is feltűnik a stájer szabadidősportok legkivállóbbika, a fából ácsolt golyógurító-pálya. A kihelyezett automatából két euróért vételezhetnek maguknak labdacsot a golyótlan látogatók.
A mosómedvék boldog semmittevéssel űzik el börtönéveik unalmát.
Nyolcszögletű fakunyhó akad az utunkba. Tanakodunk, betérjünk-e miértisne alapon. A kérdés magában hordozza a választ, tehát már odabent is találjuk magunkat. A félhomályhoz szokó szemünkbe elsőre csak a körben felaggatott, kitömött madarak szöknek, de hamar felfedezzük a hely lényegét, a látványkaptárat.
Felnyitjuk az üvegkaptár oldalain lévő faajtókat, és elbűvölve nézzük a pollenlogisztikával mélységesen elfoglalt méhek tevékenykedését. Külön tábla kéri, hogy a szemlélődés után csukjuk vissza a kaptárra a sötétítő kazettákat.
Noha a park alapításának történelmét nem ismerjük, nekem mindinkább meggyőződésemmé válik a következő: az erdő ezen részének birtokosa megszállottan szerette a környékbeli állatokat, és saját magának hozott létre egy kezdeti karámrendszert, ahol családias kapcsolatot ápolhatott a pártfogoltjaival. Ez nyilván minden anyagi lehetőségét felemésztette, ezért egy adott pillanatban arra jutott, hogy meg kellene nyitni a kócerájt a fizető nagyközönség előtt is.
Az erdőben, a fagolyó-pálya Golden Gate-jét látva, biztossá válok abban a hitemben, hogy léteznek lurkók, akik az egész napos - az ő biológiatudományi épülésükre szánt - vizit után azt kérdezik: Állatok? Miféle állatok?
Engem viszont tényleg felizgat a szebbnél-szebb őzikefotókra nyíló lehetőség.
Az alpakaportrét sem bírtam kihagyni, akkor még nem sejtve, hogy a mai délutánon egészen meghitt viszonyba fogunk kerülni ezekkel a kedves gyapjasokkal.
A másfél órás körút végén ismét a bejárathoz érünk, ahol a kecskeközösség a karámok és korlátok valószerűtlenül szövevényes labirintusában tenyészik.
Grandiózus vízijátszótér teszi teljessé a családi élményt. Az okos házigazda talán azért hozta létre ezt a csobogó-csörgő-átemelő-megrekesztő-kispriccelő-eláztató boldogítópancsolót, hogy a szülőknek - a félnapos, megerőltető, és a valós tudásukat messze meghaladó természetismertetés után - legyen némi rekreációs idejük az étterem teraszán; habos sörből és bécsiszeletből vigaszt merítve, és erőt gyűjtve az este folyamán még otthon felmerülő további kérdésekhez.
Teichalm
A Bolyai féle, nemeuklédeszi útvonaltervezés sok mindenre rávilágított, de arra nem, hogy át fogunk haladni egy olyan elképesztően gyönyörű völgyön, amelynek létezéséről elenyésző fogalmaink sem voltak eddig. A helyszínre érve azonban rájöttünk, hogy ez egy rendkívül népszerű túraközpont, ráadásul innen felülről érhető el az a Medve-szurdok (Barenschützklamm), ahol ezen a nyáron sajnálatosan magyar áldozattal is járó sziklaomlás történt.
Rövid álmélkodás után folytatjuk utunkat a kiszemelt kalandpálya-park felé.
Schöckl Kletterpark
Ez a móka is ingyenes a Steiermark kártyánkkal, ám figyelemmel kell lenni arra, hogy elvárt az előzetes internetes időpontfoglalás, amelyet mi meg is tettünk. A bejárat a roppant kedvelt Schöckl-csúcsra vivő felvonó alsó állomásával átellenben található.
Az ambivalens mászóparki kalandjaink teljes megértéséhez be kell avatnom az olvasókat a családunk hogyanjának némely privát részletébe, íme: A hegymászás és a sziklamászás a feleségemnek és nekem is ifjúkorunktól űzött szenvedélyünk, és ebbe a heppbe a gyermekeinket is integráltuk, amennyire ők azt éppen kívánták, pártolták avagy hagyták. Misztikus alagsorunk nehezen definiálható pontjain most is ott kallódik az összes felszerelés, amellyel időről-időre máig nekirontunk a sziklafalaknak.
Ám a csimpaszkodós-kalandpark egy egészen más, - kellemetlen meglepetésekkel és ízetlen tréfákkal teli műfaj. Az alkotók gonosz fantáziája általában nem ismer határt, és a teremmászó-bajnok, avagy a tornászolimpikon is könnyen válhat az erdőben szendvicsező iskoláscsoportok kéretlen mókamesterévé, ahogy egy lengő olajoshordóból félig kikandikálva, egy lóvakaró kefével próbálja becserkészni a négy méterre lévő mókusszobor fülére akasztott kötelet.
Szóval, hasonló örömök elé nézünk magunk is. Nincsenek különösebb illúzióink. Csak az önként vállalt szenvedés és megszégyenülés. Minden atlétikus macsó kudarca. Minden apa legyőzetése a fia által. Csapjunk bele hát!
De legalább az általában kötelező hosszadalmas oktatást és a beszoktató minipályát kihagyhattunk az elején. A pályafelügyelő srác megkérdezte, hogy ismerjük-e a technikát, amire sűrűn bólogattunk, és világhírűen nehéz via ferráták neveit mormolgattuk a fogunk között. Erre széles mosollyal kijelentette, hogy nix oktatás, hajrá, menjünk.
Arra azért felhívta a figyelmünket, hogy két helyen egészen szokatlan, máshol nem fellelhető izgalmi elembe foguk botlani; konkrétan azt várják tőlünk, hogy ugorjunk le a fáról.
Újabb érdekesség, hogy itt nem karabinereket akaszgatunk, hanem egy acélgyűrűt vonszolunk végig a végtelenített drótkötélen, amely gyűrűn pont annyi rést hagytak, hogy a kikötési pontok lemezeire ördöglakatként ráforgatva áttolhatjuk egyik szakaszról a másikra.
Remek kis filmen nézhető meg az új technológia.
Az alábbi képen az egyik leugrást örökítettem meg; a mutatvány egy 15 métert átívelő ingázás, egy laza kötélhíd és egy laza idegrendszer kombinációja. Elszállsz, mint a győzelmi zászló.
Relaxációs íjászattal vezettük le a tarzanlét feszültségeit.
A nap utolsó programja már az új kempingünkhöz egészen közel, Weiz városka déli csücskében vár ránk.
Alpakahof Mitterdorf
Érkezésünk időpontját néhány napja egyeztettük e-mailen, mert a vendéglátóinknak valamennyi hosszú nap folyamán meg kell osztaniuk a figyelmüket négylábú védenceik és kétlábú kuncsajtjaik között, így hálásak ha előre számíthatnak a jövetelünkre. Úgy tűnik, hogy az állatgondozás és az idegenvezetés sokrétű feladatát úgy egyszerűsítették le, hogy egy kalap alá vesznek minket. A program tehát egyből a karámba terelésünkkel kezdődik.
A tanya gazdái, Michelle és Franz végtelen lelkesedéssel kalauzolják látogatóikat a világ legkedvesebb patásai között.
Hamar megtudjuk, hogy az embereken kívül húsz alpaka, két láma és két teve alkotja a családot. A kölcsönös barátkozás viharos gyorsasággal hódít. Az állatkák gyapjának puhasága annyira semmihez sem hasonlítható, hogy ezentúl már mindent csak ehhez tudunk majd hasonlítani.
A fedett istállókon átkelve testületileg a hátsó kertbe özönlünk, kicsik és nagyok, mindahányan.
Nosza, etessünk! Alpakatürelemmel állnak sorba, hogy felnyalintsák a tenyerünkből a csemegét.
Azután levonulunk a birtok aljába, az erdő szélére egy kis tevevizitre.
A felkínált egyéb programok változatossága egyébként lenyűgözö, csak néhány péda:
- erdei alpakasétáltatás két óra hosszan
- szülinap, vagy bármilyen más piknik, alpakákkal
- alpakakölcsönzés esküvőre!
A fogadóépület boltjában minden kapható, ami gyapjúból és teveszőrből készülhet. A tulajok láthatóan elképesztő energiát fektetnek a gazdaság virágoztatásába.
Innen már csak pár perc autózás Anger, ahol a strandfürdő ligetes rétjén felüthetjük sátrunkat ma estére. Az idilli falu látképével búcsúzom.
Itt jártunk:
Linkek:
