A Monarchia luxusszanatóriuma - Bad Gastein
Salzburger Land (1.nap)
Az idei nyáron meglátogatott Salzburg-tartomány szépsége sok mindennel vetekedhet, és vetekszik is! Például a szomszédos Karintiával, a turisták kegyeiért. A küzdelem gáláns, roppant színvonalas és az együttműködésnek sincs híján. Ennélfogva az utazó mindkét tartományban rendkívül elkényeztetve érzi magát.
A kéthetes családi nyaralás során, egyik ámulatból a másikba esve barangoltuk be a hegyeket, szurdokokat, alpesi hüttéket, vízeséseket, állatkerteket, múzeumokat, fürdőket és egyéb ínyencségeket.
A tartomány legjobb találmánya a SalzburgerLand Card, amelyet kiváltva a következő cikksorozatban leírt valamennyi látnivaló ingyenesen hullik az ölünkbe. Mindössze egy jó útitervre és kitartásra van szükségünk.
A mai napon a Gastein-völgy alábbi élményeit gyűrjük a tarisznyánkba:
- Fel a hegyre a Sclossalmbahn-felvonóval, és ott a Mauskarspitze klettersteig megmászása
- Altböckstein bányászati múzeuma
- Bad Gastein vízesései és nosztalgikus alpesi fürdővárosa
- Termálfürdőzés, akár két helyen is
- Pazar panoráma a Fulseck-felvonó tetejéről
A kiutazás napját követő éjszakán heves esőzés áztatta a Salzach-folyó feletti dombháton remeklő kempingünket. Ennek megfelelően reggel még sűrű párahalmazok uralják a vidéket. Érdemes hát olyan tervet kovácsolni, amely szórvány zivatarok esetében is megállja a helyét, és nem kell hozzá sokat autózni; abból jutott elég tegnapra. (Amúgy csak 6 óra az út Budapestről, szóval nem vészes).
Ennek pont megfelel a pár percnyire nyíló, 30 km hosszú Gastein-völgy. Az onnan érkező, éjjel felduzzadt folyócska impozáns zuhataggal érkezik meg a Salzach-ba, közvetlenül az alumíniumfeldolgozó mellett.
Elvileg oda lehet slattyogni a közvetlen közelébe, de mi meg sem állunk Bad Hofgasteinig, ahol a Sclossalmbahn felvonó alsó állomásának forgóvillái a SalzburgerLand kártyáink érintésére csöndes egyszerűséggel gördülnek el az utunkból. (Jótanács: általában a felvonóknál, de sok más helyen is, olyan elektromos kapu leledzik, ahol a pénztárnál kígyózó sor mellet elmasírozva - önelégült vigyorunkat maszk alá rejtve - egyből a kártyánkat csippantva léphetünk be).
Először aggódunk, hogy felhőben, neadjisten esőben kell via ferrátáznunk, de az idő rohamosan javul. A mászóút a szemközti vonulatok előtt jobbra felhatolva vár ránk.
Meredek sípályán kajtatunk felfelé, de csupán fél óra a bemelegítő szakasz, és már ott is termünk a Mauskarspitze klettersteig beszállásánál.
A fal aljából tekintve becsapós a perspektíva, mert a valóságban vízszintes kötélhíd innen mintha egy csúszópálya lenne. Jobbra, a zaklatott gerincen fénylő apró pötty a végcél, a csúcskereszt.
Dani már az út elején talál egy "csúcskönyvet", és akkurátusan beírja magát. A kőzet gyönyörűszép, mászásra csábító. Andris már egészen magasan jár.
A kötélhíd túloldalán a lejtős gerincen visz tovább az út.
A híd szerkezete, az alsó szálak szövevényével nem egy megszokott megoldás. Annyi bizonyos, hogy ha kiszakadna a falból a lépkedésre alkotott főhuzal, akkor megtartaná a másik kettő. Ám ez aligha valós veszély. Viszont egyeseknek optikai biztonságérzetet adhat.
A felső szakasz sem kevésbé vadregényes. Azután megpillantjuk a csúcskeresztet.
Az utolsó gerincszakasz a legmegkapóbb. A csúcson hemzsegnek a sétaúton érkezett természetjárók.
Ám mi lefelé sem a szimpla ösvényt választjuk, hanem a Weitmoser steig igen könnyű via ferrátáját.
A zsombékos fűlejtő igencsak próbára teszi a bokáinkat. Egy lépésnél kétszer bicsaklik ki.
Végig a gerincen, szépen, nyugodtan, kellemesen, ahol szükséges a biztosító kábel, ott van is.
Visszatekintve jól látszik, hogy csak kisebb sziklaletöréseken kell lemászni. Jött szembe néhány csapat, de kényelmesen ki lehet kerülni egymást.
A felvonóhoz visszatérve úgy értékeljük, hogy belefér még az időnkbe az alábbi csúcsra a túloldaláról vivő Hirschinger klettersteig megmászása. A bal oldali füves gerinc lesz a lejövetel útvonala.
Az alábbi csapás visz a beszálláshoz.
Andris a D/E nehézségű variánst választja, mi többiek megyünk a C/D formáción. Igazából mindkettőn csak pár méteres a nehéz rész, amúgy könnyűcske, úgy ahogy van.
Ugye, milyen végtelenül kék volt az ég alig egy órával ezelőtt? Most villámlós zivatar érkezik, ezért szélsebesen lecsatlakozunk az acélsodronyokról, és lefelé már ázva kocogunk.
Bad Gastein felé autózunk tovább a völgyben. Itt egymással szemben két felvonó is tör a magasba, a Stubnerkogel és a Graukogel. Pár éve még benne voltak a SalzburgerLand kártya kínálatában, de idén már nem. Mi azonban nem csak emiatt hagyjuk ki őket. Az helyzet, hogy a Gastein-völgy önmagában is minimum egy három napos program, de mi annyi mást is szeretnénk megnézni, hogy csupán másfelet szántunk rá (szóval visszatérünk még ide néhány bejegyzéssel később).
A Graukogelről csak annyit, hogy az alábbi reklámfilmben, a kulináris jóltartás jegyében, egyből négy feles snapszot tesznek az ifjú pár elé, és ez még csak valami az aperitif előtt, gondolom. Hmm, ígéretes!
Akik az egész nyaralás során inkább a hasukat szeretnék kényeztetni, azok számára a tartomány a Via Culinaria tematikus gasztro-útvonalait ajánlja. Halkedvelőknek, sajtimádóknak, sütiseknek, húsevőknek, pálinkabolondoknak, stb. Itt a Gastein völgyben talán az alpesi hütték útvonalából érdemes egy-két hegyi kunyhót felkeresni.
A Stubnerkogel tetején pedig kihozták a lehető legtöbbet az ottani sziklaalakzatokra felfűzhető kalandjárdák terén. A legfőbb attrakció a 140 m hosszú függőhíd. Félig átérne a Duna felett. Tagadhatatlanul impozáns az egész.
fotók: skigastein.com
Felmentünk a völgy legfelső hagyományos településéig, Altböcksteinig. (6 km-rel feljebb, és 600 m-rel magasabban fellelhető még a régi aranybányász-telep is, amelyre ráépítettek egy síközpontot Sportgastein néven. Aki ráér, ki ne hagyja).
A bányászati múzeum nyitvatartása hektikus, figyelni kell a honlapját. A kiállítás igényes, viszont az aranyfeldolgozással foglalkozó épületbe csak idegenvezetéssel lehet bebocsátkozni. Itt évszázadokon át minden az aranyról szólt. Pár nap múlva mi is megyünk majd aranyat mosni a Rauris-völgybe.
Említtetem volt, hogy ugyan nem hajóztunk be a Stubnerkogelbahn kabinjába, ám eme felvonó parkolója ahhoz is ideális, hogy ott kössük ki az autót, amíg felfedezzük Bad Gasteint.
A város a vadul dübörgő vízeséséről és az annak közelében fakadó 18 hőforrásáról híres. A gyógyvizeket már 800 éve élvezik, és az 1800-as évek közepét követő száz évben a völgyfő a felső tízezer luxusszanatóriumává vált. A 2. világháború viszont taccsra tette az arisztokráciát, a fényűzés csillogása megkopott, és a város a középosztály wellness részlegévé, illetve a közgyógyellátás fontos hadállásává avanzsált. A sípályák is csak 1946-tól léteznek.
A belvároson több száz méter hosszan végigrobajló vízesésrendszer egészen lélegzetelállító látvány. Ez itt a felső híd (Hohe Brücke) feletti rész, ahonnan a meglehetősen vizes wasserfalweg ösvénye visz le az alsó hídig (Wasserfal Brücke).
Íme a két híd közötti szakasz, egy olyan étterem teraszával, amelyet szerintem nyugodtan nevezhetnének Béka és Szalamandra Vendéglőnek, hiszen a zuhatag habjával elterített térség leginkább a kétéltűek számára tűnik ideális falatozónak.
Monarchiabeli pazar szállodák között hömpölyög a dörgő lötty.
Az alsó vízesés a leggrandiózusabb valamennyi közt. Jobbra a fényűző Grand Hotel de l'Europe, amely amúgy 1970-re csődbe ment, és akkor lakóházzá (értsd: apartmanházzá) alakították. Manapság már benne fészkel a Gasteiner Museum is, ahol ásványkiállítást és fürdőtörténeti tárlatot tekinthetünk meg.
A zuhatag aljában, - a vízpermet kellős közepén - egy újabb teraszos egység hívogatja a turistát, vélhetően ezzel a mottóval: "barátokkal, tájfunban, tutajon". Nem véleltlen az a magas üvegfal korlát. És most, nem elég hogy a vízesés csapatja ránk örökké fáradhatatlan molekuláit, de az eső is zuhogni kezd. Igazából annyira mindegy...
Innen hosszú sétaút vezet a vad patak mentén, melyen előrehatolunk egy darabig.
Az eredeti városmag az alsó vízeséstől keletre emelkedő domboldalon fekszik.
A nyugati hegyoldalban pedig a békebeli szállodák halmaza virít, megkapóan meredek utcácskákat fogva közre.
No lám, egy belvárosi via ferráta! Nevét a szemközti kocsmáról kapta: Silver Bullet. Készültünk a felszereléssel, hogy elcsászkáljunk rajta, de csurom víz volt a szikla, így az erre szánt időt inkább fürdőben lazulással fogjuk tölteni. Kiváló sziklamászó gyakorlópályák is vannak a falon.
A sziklafal felett pazarul ápolt minigolf-pályán át mászunk vissza a város tetejébe.
A völgyben két melegvizű fürdő is ingyen van a kártyánkkal. A Bad Gastein központjában lévő Felsentherme (azaz Sziklafürdő) autentikusabb, viszont nem annyira gyerekcentrikus. Ahogy én elnézem, kábé a korai prototípusa lehetett a mai élményfürdő sztenderdeknek, az előzménylét minden azóta orvosolt gyengeségével. Például: a számos kül- és beltéri medence között azért nem lehet vízi folyosókon átevickélni, mert minden medence vízszintje máshol van, néha csak egészen kis eltéréssel. A nosztalgiát és a nyugalmat kedvelőknek ajánlom.
fotó: gasteinertal.com
Az Alpentherme - Bad Hofgastein faluban - viszont egy minden igényt kielégítő welness- és élményfürdő, a lehető legtökéletesebb a kisgyerekes strandolásra. Számtalan részlege, szeglete, tava és medencéje mellett a kicsiknek a legnagyobb poén az alábbi képen látható kupola alatti tér. A jókora, kör alakú termálmedence feletti boltozatra a legmenőbb rajzfilmeket vetítik folyamatosan.
fotó: alpentherme.com
A völgyben hazafelé tartva észleljük, hogy tudunk menni még egy fordulót a Fulseck-felvonóval, amely Dorfgasteinből repít a 2033 m magas csúcsra. A környékbeli hegyek nem annyira magasak, ám annyira megkapó alakzatokat mutatnak, hogy kár lett volna kihagyni a félórás, békés nézelődést.
Az alábbi videó remekül érzékelteti a tájat és a hangulatunkat.
Ráleltünk egy nézőkére, amely nem távcső ugyan, de segít eligazodni a csúcsok neveinek tárgyában. A gyerekek meg a tövében áfonyáznak önfeledten.
Itt jártunk:
Linkek:
