Hartberg csodái a múltról és a jövőről mesélnek
Stájerország - 8. nap
Négy napnyi tanyázás után ma elhagyjuk Angert, ezért nem halogathatom tovább a kemping méltatását. Talán nem is igazán kemping, hiszen a falunak valójában strandfürdője van. Ám nemrég - szerencsére - valakinek isteni sugallata támadt a napozóágyakban bóbiskoló vendégeket szemlélve; hmm, igazán elférne néhány sátrazó is a telken. És lőn.
A település honlapja arról tájékoztatott minket, hogy a járványhelyzet miatt nincs lehetőség a táborozásra. Magam sem tudom, miben bízva, de én azért drótnak eresztettem egy e-mailt feléjük. Másnap jött is a lelkesítő válasz, hogy pár hete mégis kinyitottak, menjünk csak bátran! Ugráltam örömömben, mert a kemping nagyon kellemes, roppant kedvező árfekvésű, ráadásul a tervezett programjaink epicentrumában van. Kelet-Stájerország kellős közepén. (lásd az előző bejegyzéseket)
Mindössze egy kedves hippi családdal osztozunk az egész táborhelyen. A vizesblokk elsőrendű, az áram kettőharminc.
A reggeli és az esti órákban az egész strand is a miénk, bár napközben sincs a Palatinus Strandra emlékeztető tumultus. Csupán pár jólfésült család és táborba száműzött kisgyerek tesped odabent, valamint néhány Netflixbe beleunt tinédzser és joviális, boldog nyugdíjasok.
A mindenáron való visszatérés masszív elhatározásával csomagolunk. Most viszont vár minket az Ökopark Hartberg élménybirodalma.
A létesítmény remekül van kitalálva: egy innovációs üzleti park és egy tudományos-technikai élményközpont komplexuma tárul elénk.
Az Experimentarium tudós játszóterén kezdünk.
A Bionika - a természet bölcsessége kiállítás érdekesen mutatja meg, hogy az ember miként formálta műszaki fejlődéssé a természet kifinomult működéséből ellesett mintákat és technikákat.
A szekció része a tetőn emelkedő pálmakupola is, benne a teljességgel nedvesíthetetlen (azaz vízlepergető) tavirózsa levelekkel.
Néhány akvárium és terrárium is színesíti a kínálatot.
A biológiáról mindig az jut eszembe, hogy szegény Darwin - a maga korában - kitért a hitéből, midőn felfedezte az állatvilág sajátos életét. Megrendült a teremtőbe vetett bizalma. És nem éppen az evolúciós elmélete miatt. Ő simán kiegyezett azzal, hogy a világ teremtett. Csupán hozzáokoskodta a fejlődés mikéntjét.
Egészen más bánata volt. Csalatkoznia kellett abban, hogy a tökéletes teremtésben minden oké, mindössze az ember bűnös. Mondok egy példát. Amikor Darwin megfigyelte a szitakötőt, amelybe belepetézett egy darázsfaj, hogy azután az ott kikelő lárvák belülről falják fel a szerencsétlent, akkor teljesen meghasonult. Hiszen a teremtő nem alkothatott ekkora gonoszságot! - írta naplójába. És így tovább. Érdekes hogy pont az ilyeneken akadt fenn, és nem a ragadozó állatok általános jelenlétén. Boldog, gyermeki kor volt az akkoriban.
Több könyvét a vallási lelkismeretfurdalás miatt publikálta csak jóval a megírásuk után. A saját kortársai, és sajnos újabban a mai divatkultúra is csak egy olyan mémként hirdeti Darwint, mint a csávót, aki a majomtól eredeztette az embert, de ő valójában vajmi keveset foglalkozott ezzel az aspektussal. Nem tudta, és nem is akarta feloldani a teremtés emberre vonatkozó paradoxonát, (pláne, hogy az ember vajon a 6. vagy a 8. napon teremtődött-e, tessék Bibliát olvasni). Inkább foglalkozott poszméhekkel meg lóherékkel meg olyan szúnyogfajokkal, mint az esőthozó pőcsik.
Tudtátok-e, hogy a fitness kifejezést is Darwin alkotta meg? A jelentése: rátermettség, és az evolúcióbiológiában egy adott típusú egyed szelekciós sikerét fejezi ki. Arról is írt, hogy mindezt egy büdös teremben, ellenszenves idegenek gyűrűjében, egy futópadon lehet a tökélyre fejleszteni. Ja nem, ez vicc volt.
Darwin sajnos nem érhette meg a mi időnket, amikor bebizonyosodott, hogy a földi biológia - az ember létezésével egyetemben - csupán egy árnyalatnyi árnyéka egy lehetséges Isten teremtő tevékenységének. Pedig a mai tudományos eredmények megnyugtatták volna.
A mai tudásunk szerint a fizikusok kerültek a legközelebb ahhoz, hogy bizonyítékot találjanak az Isten avagy egy Alkotó létezésére. A téridő-gravitáció szerkezete, a kvantumfizika, az idő pixelessége, a Higgs-bozon mind abba az irányba mutat, hogy amiben élünk, az csupán egy szimuláció, és a teremtett valóság sokkal több dimenziós annál, mint amit mi emberek érzékelni tudunk.
Az ősrobbanás, - miszerint minden amit ismerünk egyetlen pontból tágult ki - alapvetően helytálló következtetés, de magát az ősrobbanás szót csupán Georges Lemaître belga pap, a Leuveni Katolikus Egyetem fizika és csillagászat tanára találta ki 1931-ben, és mi azóta is szeretjük használni. Valószínűleg szó sincs robbanásról, hanem csak akkor kezdett el betüremkedni a mi világunkba (dimenziónkba) valami hatalmas energia, ami addig máshol volt. De hol?
Isten tudja...
De evezzünk vissza a mi egyszerű életünk földi vizeire. Az ásványkiállítás egészen fenomenális!
Kipróbálhatjuk a kőzetek különböző keménységét. A vasszeggel kotorászva meglepő eredményekre jutunk.
A megkövült fák is gyönyörűek.
Megkövülten bámulom az egykori állatok hatalmas kövületeit. A fanatsy könyvek filmbe álmodóinak fantáziáját idéző fekete torony valójában az Orthoceras csigaházas polipok telepe.
Ha fogszabályozó magánklinikám lenne, akkor biztos, hogy az alábbi cápafogakat választanám címlapképnek. "Ennél jobbat csinálok" jeligére.
Az alábbi csigák pedig nem megkövültek, hanem piritizálódtak, azaz megvasultak (A pirit a vasérc egyi fő alkotóásványa)
A kiállítás slágere a dínótojás-fészek. Ha nem üveg mögött lenne, akkor beletúrnék a bugylibicskámmal némi szervesanyagért. Menő lenne megnyerni a fiam iskolájában rendezett Kis Génsebész versenyt egy harmadkori meglepetéssel.
Az udvaron aranymosó gyakorlópályára vethetjük rá magunkat. A medencében lévő kavics közé jelentős mennyiségű piciny rézgolyót adagoltak, ezeket lehet kiöblögetni. Az nem tudom, hogy a zsákmányt haza szabad-e vinni. Nekünk nem volt rá igényünk, de az óvodás korosztály biztosan nehéz szívvel mondana le róla.
Annyit elárulhatok, hogy a valódi aranymosás sokkal nagyobb élmény, itt olvashattok róla.
Az Ökopark tartogat még egy hatalmas csodát. A Maxzoom-mozit, amelynek óriásvásznán főként tudományos- és természetfilmeket vetítenek. Például a nagy kedvencemet, A fák titkos élete (Das geheime Leben der Bäume) könyv nyomán készült time-lapse remekművet.
Az élménytúra után persze felkerestük a kisváros festői központját is.
A 12. században alapított város nagy békében fejlődött az első komoly traumáig, amely konkrétan Mátyás király pusztító seregét jelentette. Ahhoz képest szinte megkönyebbülés lehetett, hogy 1532-ben, a Kőszeg ostromából visszavonuló törökök csak Hartberg külvárosait tették a földdel egyenlővé. Bocskai István hajdúi is megostromolták a várost 1605-ben. Elfoglalni ugyan nem sikerült nekik, de környékét persze ők is feldúlták. Mi mást tehettek volna érzékenyítő tréning hiányában?
A román kori, kettős kör alakú Karner (csontház) kápolnát lenyűgöző freskók díszítik,
fotó: hartbergerland.at
A főtéren éppen hetivásár volt. Ízléses buborékautót is lehet kapni. Jó látni, hogy a helyi népesség nyitott a legújabb plasztik innovációra, és nem gyöpösül bele a tradícióval mélyen átitatott, több évszázados értékeibe. Minek a múlton merengeni, ha ennyire pofás játékszert hajít elénk az élet?
Persze ez csak élcelődés. A kulturális örökségük ápolása természetesen mintaszerű, de nem kizárólagos.
A település várkastélya - a környékbeli erődítmények sokaságával egyetemben - a magyarok elleni védelmet szolgálta az 1100-as évek óta. Különböző arisztokrata családok között csere-berélődött az évszázadok során, Jelenleg egy kozmetikai cég oktatási központként szolgál, az étterem és a lovagterem kivételével, amelyekben a város tart kiállításokat és rendezvényeket.
A kastélyból átsétáltunk a Történeti múzeum több mint 700 éves épületébe. A kiállítások az érdeklődő látogatók számára kifejezetten izgalmasak, viszont a felszínes örömöket hajhászó konzumidióták valószínűleg csalódva söndörögnek el onnan. Számukra a főtér forgatagába történő visszakacsintást javalolom.
A hátsó galériában a klímaváltozásról szóló tartalmas bemutató látható, mögötte pedig a régi városfal.
Hallottál már a hős hartbergi partizánokról? Arról, hogy nem csak francia és lengyel ellenállók, valamint szovjet és jugoszláv partizánok léteztek a nácizmus borzalmai közepedte, hanem épérzésű osztrák hazafiak is? Ha nem, akkor most szólok róluk én. Ugyanis volt egy nagyon bátor osztrák partizáncsapat is.
1944-ben a Wehrmachtból dezertált Gustav Pfeiler a hartbergi erdőkben verbuválta össze a kábé 40 fős ellenálló csoportját. A környékbeli gazdák szinte egyöntetűen támogatták és fedezték őket. 1945 márciusában felrobbantottak három Fieseler Fi 156 futárrepülőgépet és rátámadtak a helyi SS vezetésre. Sajnos ők maradtak alul, és a csoport 27 tagját az SS kivégezte. Emlékezzünk rájuk.
A környéken két látnivalót érdemes még felkeresni: a 2. században épült római Villa Rustica romjait, és a Neubergi várat.
Mi azonban már csak Bellabayer csodakertet kerestük fel, amely egy házaspár álmainak a megvalósulása. Kissé vívódtunk, hogy belépjünk-e a szent területre, mert láthatóan senki nem volt otthon. Kerítés nem lévén, több helyen is egyszerűen csak be lehet sétálni, mint egy közparkba, de végtére is, ez magánterület. A látogatás részleteit és szabályait taglaló információt nem lelvén, úgy döntöttünk, teszünk egy diszkrét kört, ha már itt vagyunk.
A gyönyörű kertet még elvarázsoltabbá teszi a sokféle szobor és alkotás.
A kaktuszok teljesen becsaptak minket. Csak a közelükbe óvatoskodva jöttünk rá, hogy vasból vannak.
Bogárhotelként is funkcionáló kapun át jutunk a virágos- és veteményeskertbe.
Rengeteg inspiráló ötleltet kaptunk a saját kertünk csinosításához.
Nem is lehett volna ennél méltóbb befejetése az egy hetes stájer kalandozásainknak.
Linkek:
