Csehországi nyaralásunk utolsó napjához értünk. A teljes kör 1800 kilométer volt, amelynek a (bejegyzés végén megtalálható) térképét szemlélve a fő tanulság az, hogy az ország kétharmadán nem is jártunk egyáltalán.

De itt a vége, fuss el véle, mára már csak egy szép kirándulásra felfűzött várlátogatás és Znojmo csodás városa maradt.

Čížov falucska kempingjéből indulunk, hogy a Dyje völgye feletti fennsíkon átvágva lekocogjunk a folyóhoz, és azon átkelve az osztrák oldalon Hardegg várához jussunk. A falu határában egyből a szocializmus vasfüggönyének mementójába botlunk. A tankcsapdák, őrtornyok és szögesdrót-kerítések nem véletlenül kerültek éppen itt megőrzésre. Sopron környékéhez hasonlóan errefelé is mindennapos kapcsolatokat vágott ketté a világ új felosztása, és emiatt annál is nagyobb volt az öröm a hidegháború végén, illetve a törekvés a sok áldozatról való megemlékezésre.

Három kilométeres könnyű sétával jutunk le a fennsík kiszögellésére telepített kilátóhoz, ahonnan teljes rálátás nyílik a szemközti, osztrák part völgykatlanjába belesimuló Hardeggre.

Innen a műúton csattogunk le a két országot összekötő, ikonikus jelentőségű hídhoz, amely a szocializmus évtizedeiben az ellenségeskedés, sőt a félelem jelképe volt, hiszen ezen keresztül támadhatott volna a gonosz hatalom, vica-versa. Ennek ellenére azért megmaradt, de teljesen elszigetelték, és hagyták leromlani. 1990-ben aztán az osztrákok helyrehozták annyira, hogy kisebb népünnepély kíséretében átadhassák a gyalogos forgalomnak. Ám a csehek schengeni csatlakozásáig csak szezonális jelleggel működött itt a határátlépés, úgyhogy a helyiek öröme csak 2006-ban, a teljes határszabadsággal lehetett teljes.

Egyből az osztrák hídfőnél csodálkozunk rá egy apartmanszálló művészi kerítésére.

A folyó túlpartján felfedezzük az előbbi kilátót.

Elindulunk a várhoz. Az útkanyarban, a Szent Vid templom mellett külön érdekesség az 1150-ben épült Karner, azaz csontkápolna, amely a szűk temető tehermentesítésére szolgált.

Kicsivel feljebb, egy szép kiszögellésen a város 14. századi Óratornya szökik az égnek. Az előterébe helyezett padokra csüccsenve hosszan legeltetjük szemünket az autentikus kőfalazata és a tövébe biggyesztett őrlak mesés megjelenésén.

A várat illetően csak a közeli kapujáig jutunk. Az 1100-as évek elején emelt erődítés a 13. század végére Alsó-Ausztria egyik legnagyobb kastélyává vált. Később a huszita háborúk és a harmincéves háború idején is komoly károkat szenvedett, végül a 19. század végén Johann Carl Khevenhüller-Metsch herceg kezdte el részlegesen helyreállítani. Jelenleg a a Tirolból származó Pilati von Thassul zu Daxberg grófok lakják. Emiatt csak az augusztusi Burgsommer fesztivál két hetében látogatható.

A cseh oldalra visszatérve még elsétálunk a folyóparton egy újabb csodás nézőpont reményében, majd onnan egy vízmosás jelzetlen ösvényén kapaszkodunk vissza egy óra alatt a kempingbe.

Znojmo

Az egyik legősibb városuk a Dyje folyó fölé magasodó sziklán épült, és gazdag középkori örökségével ma is meghatározó történelmi központ. Évszázadokon át Morvaország déli kapuja volt, ahol királyok, császárok és hadseregek útjai találkoztak.

A várral kezdünk, amely békeharc abszolút világbajnoka, ugyanis több mint 300 éve a sörfőzés az egyetlen funkciója. A jelek szerint cseh embertársaink mindenkinél előbb ébredtek rá, hogy mi a legvédendőbb érték ezen a nyomorult sártekén. A helyi polgárok 1720-ban egyszerűen megvásárolták a vár területét, és létrehozták benne a Hostan sörfőzdét, értve úgy, hogy lényegében az egész várat erre áldozták.

Az alábbi képen jobbra a sörgyár nagyszabású sörözője látható, balra pedig az egyik történelmi csarnokának borbárrá alakított fehér épülete, lévén hogy Znojmo híres borvidék is egyben. Később ide is betérünk.

A gyárudvaron egyedül a 11. században épült Szent Katalin kápolna maradt meg - az 1134-ben készült, rendkívül értékes freskói révén. A festményeket egyedi klimatizálással, rendkívül száraz környezetben őrzik, így esős időben nem is látogatható, hogy az ázott kutyaként párolgó turisták ne borítsák romba a gondosan őrzött mikroklímát.

A vár szélén pedig múzeumként működik a Deblín grófok kezében maradt egyszerű barokk kastély. Persze annak kapujából és ablakaiból is a sörgyár látszik.

A folyó feletti falszakasz tetejéről megszemlélhetjük a szocializmusban épült vízerőművet, a másik irányba pedig a vasúti viadukt mögötti  premontrei Loučky kolostort.

A premontrei szerzetesek gradiózus palotája ma már a borturizmus fellegvára.

A várból kifelé tartva térünk be a borbárba. Az automatizált fogyasztás (igény esetén féktelen ivászat) módja a következő: kérsz egy mágneskártyát a pultnál, azután azt lehúzogatva szerzel nedűt a poharadba. Így nyer jelentést egy barátom mondása, amely a digitális elvi értelmezést váltja hasznos analóg gyakorlatra, miszerint: "nekem egy gigám van, de azon bármennyit letöltök".  

A vár oldalából pazar kilátás nyílik a következő célpontunkra, A Szent Miklós templom és a kétszintes Szent Vencel kápolna bámulatos együttesére. Haladtamban körbe is fotózom.

A Szent Miklós templom román kori elődje az 1000-es évek végén épülhetett. A jelenlegi gótikus csarnokot 1335 körül húzták fel. 1437-ben itt ravatalozták fel az egyik legnagyobb királyunkat, Luxemburgi Zsigmondot, akit Znojmo ostroma során vitt el a betegség.

A fal mentén Szent Bonifác erekjéinek díszességében kissé bizarr üvegkoporsóját találjuk. Az ókeresztény vértanú földi maradványait Rómából hozták ide. A test nem egy természetes múmia, hanem olyan csontváz, amelyet a 17. században viasz- és textilborítással „élethűbbé” tettek, díszes ruházatba öltöztettek, aranyszálas textíliával, arany ékszerekkel, koronával, pálmaággal (a vértanúság jelével) ékesítettek. Ez az extrém cicoma a mai szemnek már kissé különös.

A templom elől visszatekinthetünk a várba oltott sörgyárra, és befordulhatunk a Szent Vencel kápolna elé.

A kápolna nem annyira idős mint a város sok más épülete. Mai formáját 1521-ben nyerte el, amikor a felső szintet is hozzáépítették az 1480-as alsó kápolnához. Viszont különleges abban, hogy azóta semmit nem változtattak rajta.

A felső térben építészettörténeti tablókat nézhetünk meg

Az alsó rész egyetlen ékessége a kortárs Szent Márton-ikon mozaik, amellyel annak kívántak emléket állítani, hogy amíg csak az alsó szint létezett, addig azt Szent Márton kápolnának hívták.

Az óváros két főtere közül a háromszög alakú Felső teret érintjük először. Reneszánsz és barokk házai között már rálátunk a városháza gyönyörű tornyára (Radniční věž). A jelenlegi épület - leégett elődje helyén - 1445–1448 között épült újjá gótikus stílusban. A toronytető tartószerkezete jelentős részben még az eredeti, több mint 500 éves fagerendákból áll.

A torony előtt elhaladva jutunk a Masaryk térre, amelynek alsó végében a Farkastorony (Vlkova věž) a körben jól megőrzött középkori városfal egyik kapuja a hat közül.

Ezt a teret is régi házat ölelik körül, a kivétel éppen a várostorony felé esik. A második világháborúban ugyanis a városháza épülete nagyobb részben megsemmisült, és 1969-ben a modern stílusú Dyje áruházat rittyentették a helyére. Önmagában a modernizmus egy szép példáját láthatjuk benne, de annyira elüt a környezetétől, hogy ki tudja képes-e hosszú távon megkapaszkodni.

Íme a tér a háború után, a városháza maradékával, de még a Dyje áruház nélkül.

És a régi városháza a háború előtt.A város alatt egyébként Csehország legnagyobb földalatti pince- és járatrendszere húzódik meg. Hossza mintegy 27 km, és van ahol négy szint helyezkedik el egymás alatt., de ennek meglátogatására már nem maradt időnk.

Itt jártunk:

A teljes cseh körút térképe: